szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Facebook az iPhone X-ben megjelent arcfelismerő funkcióhoz hasonlót fejlesztett. Már javában tesztelik is.

Alig néhány hete, hogy az Apple bejelentette: a jubileumi iPhone X-ben (amelynek nevét így kell helyesen kiejteni) bemutatkozik a Face ID nevű azonosítás, amlynek köszönhetően gyakorlatilag elég lesz csak ránézni a telefonunkra, és már fel is oldódott a képernyőzár. Most úgy tűnik, a Facebook saját változatot fejlesztett, amivel be lehet lépni a közösségi oldalra.

A tesztelés alatt álló új funkciót az álnéven dolgozó közösségimédia-kutató, Devesh Logendran szúrta ki, majd küldte tovább egy újságírónak, így kapott publicitást a dolog.

Devesh Logendran

A Facebook a TechCrunch-nak megerősítette, valóban tesztelnek egy arcfelismerő funkciót. Az újítás akkor jön majd jól, ha valaki elfelejti a Facebook-jelszavát, vagy másképpen kizárja magát saját Facebookjából. Ebben az esetben az arcával igazolhatná magát az illető, és ha a Facebook felismerni véli a felhasználót, akkor újra beengedi a fiókjába.

Ha a funkció beválik, és a hackerek sem nagyon találnak rajta fogást, széles közben is elérhetővé teszi majd a Facebook.

Ha értesülni szeretne róla, amikor önnél is bekapcsolja a Facebook az arcfelismerős azonosítást , lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!