Elit környék a Szent Jakab-palota (St James Palace) szomszédsága, majdnem 300 évig itt lakott a királyi család. 1809-ben egy tűzvész után a Buckingham-palotába költöztek, néhány száz méterrel távolabb, így St James utca ma is őrzi a legmagasabb körök ujjlenyomatát. Látjuk ezt a boltokon, a kirakatokon, az éttermeken és az árcédulákon.

De nem látjuk a föld alatti folyosókat, a titkos találkák helyszínét, az eldugott kaszinókat és leszámolások sikátorait… hacsak nincs hozzá titkos térképünk. Van.

Korábbi állomás: A walesi hercegnőt folyamatosan megcsalta férje

A párbajhős, aki pezsgővel fényesítette csizmáját

Pickering Place, 3-7 St James Street SW1

Csúcselegáns üzletek és kirakatok között könnyen elmulaszthatunk a rejtőzködő sikátort, amit keresünk. A 3-as házszámot lessük, innen nyílik egy szűk kis járat, neve nincs, de pár méter után egy apró térre vezet, a Pickeringre.

A Pickering: fénylő mandzsettagomb a brit arisztokratikus sznobéria szmoking ingujján.

Rác András

Némi polírozásra azért igényt tartott, mielőtt a kékvérűek és a gazdag polgárok felvállalták. A St James 3-7 házszámok alatt ugyanis számos kaszinó és bordély működött az 1820-as évekig, a vitás ügyeket néha a burkolatlan udvaron rendezték. A 18. századi, György-kori épületek között, a gázlámpák alatt a késelést, a verekedést és a párbajok kevésbé elegáns változatait, mint napi sportot űzték.

A Pickering két elegánsabb albérlője közül az egyik a névadó William Pickering, kávés, a szomszédban mérte a robustát és az arabicát a 3-as házszám alatt. Csak az 1600-as évek végéig tartózkodhatott itt, még mielőtt a borkereskedő Barry Bros & Rudd átvette volna az üzlethelységet.

A másik kifinomult szereplő dr. Ashbel Smith, amerikai orvos, Texas Köztársaság nagykövete 1843-45 között (Texas 1836-1845 között önálló állam volt). Ashbel dokival méltányosabban bánt az utókor, mint Pickeringgel, a kávésról csak elvétve maradtak emlékeink. Pedig a nagykövet hagyott némi rossz szájízt, úgy tűnik, nem fizetett katonatisztként a szomszédos borkereskedőknél. Az utódok azonban sokkal lelkiismeretesebbek voltak: 140 évvel Smith legátusa után, valamikor az 1980-as években az Angol-Texasi Társaság tagjai megjelentek a borkereskedésben korabeli szarvasbőr ruhában és rendezték a számlát. 160 egykori texasi dollárt tettek le az asztalra.

Rác András

Smith doktor nem csak Texas nagykövete volt, hanem a változásé is. Az 1820-40-es években a Pickering tere elegánsabbá vált, az udvart leburkolták, nagyobb gázlámpákkal fényesre világították, ezek még most is itt himbálóznak, sőt, működnek is. A bordélyok végleg eltűntek.

A párbajokat is elegánsabban intézték, amíg el nem tűntek. A teret az utolsó angol becsületbeli ügy helyszíneként tartják számon. Ez picit kétséges, hogy tényleg itt történt, hiszen ha a francia párbajhősök is számítanak, akkor az utolsó pengeváltásra 1852-ben került sor egy kicsit odébb, Windsorban.

Szóval, amikor Beau Brummel, IV. György uralkodó jóbarátja, divatbajnok és párbajhőst kihívták, ő örömmel fogadta a felkérést, de közölte, kizárólag a megfelelő ruhában hajlandó porondra lépni.

Nem kifogás a részéről, öltözködésben nem ismert viccet. Brummel a kor szóhasználata szerint dandyként ütötte el idejét, a mi szókincsünkben ez annyit tesz, hogy metroszexuálisként tollászkodott, vagyis 4-5 óráig öltözködött naponta.

Ennek az utókor is láthatja előnyét. Brummelnek köszönhetjük, hogy nem kell idióta térdnadrágokat viselni munkainterjún, ugyanis saját divatlátomásának megfelelően bokáig leeresztette a nadrágszárat. Viszont őt kell szídnunk nyakkendőkötéskor is, mivel Brummel vizionálta a cravate nevű férfi ruhatári giccset is.

A párbaj napjára azt javasolta, hogy a résztvevők az alkalomhoz méltón pezsgővel polírozzák fényesre a csizmájukat.

Következő állomás: Örömlányok társaságában részegeskedett a király