szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kkv-k szerepe kiemelkedő a magyar gazdaságban Varga Mihály szerint; csaknem 2 millió embernek adnak munkát. 2012-ben a hazai össztermék (GDP) 55 százalékát állította elő ez a szektor, amelynek tavaly az exportteljesítménye és a kivitelen belüli részaránya is nőtt.

A magyar gazdaság jövője az olyan kis- és közepes vállalkozásokon múlik, mint az ISO Kft. - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Szentendrén, a műanyag nyílászárókat gyártó ISO Kft. új üzemcsarnokának és bemutatótermének átadásán. Varga Mihály szerint az ilyen fejlesztések azt jelzik, hogy a kormány által megszabott gazdaságpolitikai keretek hatékonyan elősegítik az új beruházások létrejöttét. A vállalkozási környezet javítását célzó kormányzati lépések lehetővé tették a kis- és közepes vállalkozások fejlődését - szögezte le a miniszter.

Az ISO Kft. Szentendre ipari fejlesztési övezetében 1800 négyzetméteres gyártócsarnokot, és 700 négyzetméteres irodát és bemutatótermet létesített mintegy 400 millió forintos beruházással. A fejlesztéshez összesen 165 millió forint európai uniós támogatást nyert el a vállalkozás az Új Széchenyi Terv keretében.

Varga Mihály hangsúlyozta: a kkv-k szerepe kiemelkedő a magyar gazdaságban; csaknem 2 millió embernek adnak munkát. 2012-ben a hazai össztermék (GDP) 55 százalékát állította elő ez a szektor, amelynek tavaly az exportteljesítménye és a kivitelen belüli részaránya is nőtt.

A gazdasági miniszter megjegyezte, a kkv-k további növekedésének akadálya a finanszírozás hiánya. Jelenleg a magyar vállalkozások 80 százaléka hitel nélkül gazdálkodik, miközben a fejlett országokban 15-20 százalék ez az arány - mutatott rá. Ezért szükség van a lanyha banki hitelezési aktivitás növelésére - fűzte hozzá.

Varga Mihály jelezte: a kormány arra törekszik, hogy a most induló, 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusban a korábbinál könnyebben hozzá lehessen jutni a támogatásokhoz. A tervek szerint a kis- és közepes vállalkozások normatív alapon is kaphatnának támogatást.

A miniszter elmondása szerint az új szentendrei beruházás illeszkedik a kormány nemzeti épületenergetikai stratégiájába is, amelynek fő célja az épületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítése. A program keretében energiahatékonyságot növelő beruházásokhoz lehet állami támogatásokért pályázni. A kormány 1,1 milliárd forintot biztosít nyílászárók cseréjére és több mint 600 millió forintot háztartási nagygépek cseréjére.

Varga Mihály hozzátette, előkészítés alatt áll az a program, amelyben 5 milliárd forintot szánnak a kkv-szektor energia-megtakarításainak ösztönzésére, és egy 10 milliárd forintos panelprogram, amely nagyjából 20 ezer lakásra fog kiterjedni.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!

Január elsején életbe lép az új EU-s cégosztályozás, minden társaságnak megváltozik a kódja

Január elsején életbe lép az új EU-s cégosztályozás, minden társaságnak megváltozik a kódja

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Trump oktatásiminiszter-jelöltje egyszer csak felállt a kerekesszékből, és tökön rúgta a férjét

Trump oktatásiminiszter-jelöltje egyszer csak felállt a kerekesszékből, és tökön rúgta a férjét

Szijjártó ismét Moszkvából jelentkezett be

Szijjártó ismét Moszkvából jelentkezett be