szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Dől a pénz a vállalati kutatás-fejlesztésbe. Pontosabban csak dőlne, ha a cégek ismernék a K+F minősítés lehetőségeit, de jelentős részük még mindig nem ismeri. Milliárdok úszhatnak el.

Az elmúlt öt évben ugyan emelkedett azoknak a vállalatoknak az aránya, akik tisztában vannak a kutatás-fejlesztés (K+F) pályázati támogatásokkal, még mindig jelentős azok aránya, akik nem ismerik a K+F minősítés lehetőségeit, pedig mintegy 750 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre kutatás-fejlesztésre 2015 és 2020 között – állapítja meg a Deloitte vállalati K+F felmérése.

AFP / Michael Rosenfeld

A válaszadók csaknem 60 százaléka szeretné három-öt éven belül növelni a K+F ráfordításait, míg tavaly ez az eredmény még 50 százalék alatt volt. Emellett az előző két évhez képest is kisebb arányt képviselnek azok a vállalatok, akik úgy gondolják, csökkennek majd kutatás-fejlesztési ráfordításaik mértéke, vagy nem is terveznek ilyen típusú ráfordításokat. Az elmúlt öt évben a cégek K+F ráfordítások növekedését befolyásoló külső tényezők szerepe csökkenő tendenciát mutat, ugyanakkor az elsődleges ilyen tényezők változatlanok: egyebek között a szakemberhiány, az egyetemekkel vagy kutatóintézetekkel kialakított jó kapcsolat és együttműködés és a többféle támogatási lehetőség hiánya hátráltatja továbbra is a cégeket.

A felmérés rávilágít arra, hogy az előző évekhez képest rendkívül magas - 39,3 százalék - azon vállalatok aránya, aki úgy gondolják, hogy nem végeznek K+F adókedvezmények igénybevételére jogosító K+F projektet. Ez azért is meglepő, mert a válaszadók mindössze 25 százaléka mondta azt, hogy nincsenek kutatás-fejlesztési ráfordításai, tehát ezek szerint vannak olyan vállalatok, akik költenek K+F-re, de úgy gondolják, hogy ezért nem jár adóalap kedvezmény. Ráadásul a válaszadók negyede nem tudja, mi minősülhet K+F-nek, vagyis a vállalatok vagy nem ismerik a K+F minősítés lehetőségeit, vagy nem élnek ezekkel a lehetőségekkel.

Bár folyamatosan csökken azok aránya, akik nem ismerik a K+F pályázati támogatásokat és a vállalatok 40 százaléka fel is használja őket. Ugyanakkor a cégek 40 százaléka ismeri a pályázati lehetőségeket, továbbra sem veszi igénybe őket, és a válaszadók negyede annak ellenére sem kíván élni a lehetőséggel, hogy feltételezhetően képes lenne rá.

Bár Magyarországon egyre jobban ösztönzik a vállalati és non-profit szektor képviselőit, hogy közvetlen európai uniós forrásokból is minél nagyobb összegben vegyenek igénybe támogatást. A forráslehívás maximalizálása azonban a nem megfelelő mennyiségű és minőségű projektek támogatását eredményezheti - írja a tanácsadó cég.  

A felmérés alapján a válaszadók 40 százaléka azért működik együtt harmadik féllel, hogy támogatást kapjon vagy a támogatás intenzitása nagyobb legyen. Így a pályázati kiírásoknál olyankor is konzorciumba kényszeríthetik a partnereket, amikor a projekt jellege ezt nem indokolná. Ez megnöveli annak az esélyét, hogy nem a legjobban hasznosuló projektekre fordítják a támogatásokat, másrészt a projektek megvalósíthatóságának a kockázata is emelkedik a kevéssé indokolt partnerbevonás miatt.

A 2014-2020-as időszakban a pályázható forrásokból közel 200 milliárd forint visszatérítendő támogatás – például kedvezményes kamatozású hitel - formájában elérhető. Ez jelentősen megosztja a pályázati kört, és erősen befolyásolhatja a pályázói hajlandóságot. A válaszadók mintegy 25 százaléka nem is pályázna, ha a megvalósítására kapott támogatási összeg egészét vagy egy részét vissza kell téríteni. A potenciális pályázók számára pedig kifejezetten hátrányos, ha a visszatérítés a projekt eredményéből származó bevétel nagyságától, vagy a projekt eredményes befejezésén múlik, hiszen egy K+F projektnél nem biztos, hogy el lehet érni a kívánt eredményt.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

A francia külügyminiszter megüzente Trumpnak: az EU nem hagyja, hogy megszállja Grönlandot

A francia külügyminiszter megüzente Trumpnak: az EU nem hagyja, hogy megszállja Grönlandot

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

„Miniszterelnök úr, vége van!” feliratú felsőben pózolt Molnár Ferenc Caramel felesége

„Miniszterelnök úr, vége van!” feliratú felsőben pózolt Molnár Ferenc Caramel felesége

Argentin posztriválist kapott Kerkez Milos

Argentin posztriválist kapott Kerkez Milos