szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

2016 kritikus lehet a cégek számára, ugyanis beszűkült a munkaerőpiac, a szakemberhiánynak köszönhetően nem csak bérverseny várható, hanem jelentősen fehéredhet is a munkaerőpiac.

Beszűkült a munkaerőpiac, nemcsak Magyarországon, hanem Európa nagy részén is. Tavaly év végén 9,3 százalék volt a munkanélküliek aránya az unióban, ami 2009 óta a legkedvezőbb arány, a tagállamok döntő többségében csökkent a munkanélküliek száma és csak négyben emelkedett. Magyarországon az év végén 6,2 százalék volt a munkanélküliek aránya – ami persze a közfoglalkoztatás miatt erősen kozmetikázott szám.

A munkakeresők számának csökkenése mellett folyamatosan emelkedik a szakemberhiány is, ezért 2016 kritikus esztendő lehet a magyar cégek számára. Mára nemcsak a magasan képezett munkaerőből – főleg az olyan stratégiailag is fontos területeken mint tudomány, technológia, pénzügy –, hanem szakmunkásból is jelentős hiány van. Ráadásul komoly elszívó hatással rendelkezik a többi uniós ország, ahol hasonló problémákkal küzdenek a cégek, ám jelentősen magasabb fizetést tudnak biztosítani.

A pénz dönt

„A közmunkaprogram folyamatos bővülése és a sokat emlegetett 'visszafoglalkoztatás' felszívni látszik a szabad munkaerő maradékát is, így a vállalatok nagy része már most arra kényszerül, hogy egymástól csábítsák át a legjobb szakembereket” – írja Szólás T. Miklós hr-szakértő blogbejegyzésében. A vállalatok közötti küzdelem ráadásul európai szintre emelkedik, hiszen a magyar bérszínvonal most már nemcsak a magyar terméket teszi vonzóvá – valójában csak eladhatóvá –, hanem a munkaerőt is elvándorlásra ösztönzi.

Hamarosan a cégek állnak sorba a munkavállalóért?
AFP / Ria Novosti / Grigoriy Sisoev

Ha ez a tendencia folytatódik, ez az év kimondottan kritikus lehet a magyar munkaerőpiacon, ugyanis hamarosan azok az álláskeresők is eltűnnek, akiknek mindegy hol, csak legyen egy „bejelentett állásuk”. Így kialakulhat egy komoly verseny a munkavállalóért, ahol bizony az elsődleges meghatározó elem a pénz és cég hírneve lesz. A munkáltató pedig a lehető legjobb szaktudású és a legjobban teljesítő munkatársat keresi majd, mert csak nagyon elkötelezett, csúcsteljesítményt nyújtó dolgozókkal lehet kompenzálni a krónikus munkaerőhiányt. Ebben a versenyben azok a munkahelyek lesznek vonzók, amelyek teret adnak az önmegvalósításnak, engednek a bérnyomásnak, és képesek lesznek a már megszerezett munkaerőt folyamatosan és személyre szabva motiválni.

Szólás T. szerint mindez fehérítheti is a piacot, hiszen egy ilyen versenyben a munkavállalók számára kevésbé lesz kényszer a fekete- vagy szürkefoglalkoztatás vagy akár a bújtatott munkaviszony elfogadása. És abban a pillanatban, hogy a fizetések megközelítik az adott piacon adható maximumot, újra előtérbe kerülnek a 2008-as válság után szinte teljesen eltűnt – vagy komolytalanná vált – béren kívüli és szociális juttatások.

200 ezer ápolónő hiányzik csak az Egyesült Államokban

És hogy mennyire általános jelenség a szakemberhiány, azt jól demonstrálja a Fortune cikke, amely szerint az Egyesült Államokban idén a lekeresettebb munkaerő a képzett ápoló lesz. Jelenleg 200 ezer betöltetlen ápolói pozíció van az országban. Ráadásul az ápolói munka az Egyesült Államokban sem fizet a legjobban, az éves átlagfizetés 32 ezer dollár, amely persze magyar viszonylatban még mindig magas bérnek számít – több mint 700 ezer forint havonta – ám marketingmenedzserként (amely egyébként a harmadik legkeresettebb munka az Államokban) kapásból ennek duplája kereshető.

A második helyen a szoftver- és alkalmazásfejlesztők vannak, decemberben 84 ezer üres hely volt ezen szakemberek számára. Bár a tízes listán még nincs rajta, de várhatóan hamar felkerülnek a nehézgépjármű-, traktor és kamionsofőrök is, akikből már most több tízezer hiányzik. Az átlagbér ezen szakmákban 19 dollár óránként, a szakemberek szerint a munkaadók hamarosan drasztikus órabéremelésre kényszerülnek, hacsak a cégvezetők nem akarnak maguk a volán mögé ülni.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

 

RTL: Nemi erőszak gyanúja miatt nyomoznak egy gacsályi bentlakásos intézetében

RTL: Nemi erőszak gyanúja miatt nyomoznak egy gacsályi bentlakásos intézetében

Talány, miért tennék le a fegyvert a kurdok Erdogan előtt, ha ezért jó eséllyel semmit sem kapnak

Talány, miért tennék le a fegyvert a kurdok Erdogan előtt, ha ezért jó eséllyel semmit sem kapnak

Elment Szilágyi Júlia, aki Horthy Erdélyének legfájdalmasabb történeteit mesélte el

Elment Szilágyi Júlia, aki Horthy Erdélyének legfájdalmasabb történeteit mesélte el

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt

És akkor a kormány rácsodálkozott, hogy csak nem sikerült földbe döngölni az inflációt