szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nagyon bejött a BITE bakery café, az első üzletük mindent vitt, így országos hálózatot építenek ki. A teljességgel hazai fejlesztésű pékség-kávézólánc több tucat egységet indítana rövid időn belül. Néhány éve a Nyugatinál megnyitott első üzletük hatalmas sikernek bizonyult, a cég rövidesen a nagyobb megyeszékhelyeken, így Debrecenben, Szegeden, Kecskeméten nyithat újabb kávézókat, terveik szerint néhány éven belül országos franchise-hálózatot építenek ki.

"Sütemény, ahogy a nagymama készítené." A teljességgel friss házisüteményt, saját csapolású joghurtot és frissen facsart gyümölcslevet kínáló BITE bakery café sikere egyben annak is a jele, hogy komoly minőségi fejlődés indult el a hazai kávézópiacon.

A magyar kávéházba járók értékelik a hagyományos, hazai ízeket, termékeket. Erre indult rá időben a hazai alapítású BITE bakery café – írja a Franchiseportal. A Nyugatinál kinyitott BITE bakery café után valósággal "BITE-őrület" tört ki a kávé- és süteményrajongók között, hetekig hosszú sorok álltak az első üzlet előtt. A hároméves próbaüzem bebizonyította, hogy a BITE szolgáltatása népszerű a magyar piacon. Időközben az üzleti modellük is kikristályosodott, és készen állnak arra, hogy várhatóan több tucat BITE pékség-kávézó nyíljon országszerte.

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Frankfurter Allgemeine-vélemény: Németország most igazán fontos, amikor Trump és Musk a nyugati demokráciák aláaknázására készül

Mosás, vágás, terápia

Mosás, vágás, terápia

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent