szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Lukács László vezette Tankcsapdához dől a pénz, az együttesnek három év alatt 483 millió forint volt a bevétele – írta a Blikk.

Lukács László négy éve alapította a Tankcsapda Music Kft.-t a debreceni banda dobosával, Fejes Tamással és ma már ez az ország egyik legjobban jövedelmező előadóművész-vállalkozása – közölte a Blikk.

Nettó 195 millió forintos bevétellel zárták a 2013-as évet, majd 170 milliót zenéltek össze 2014-ben, és a friss kimutatás szerint 2015-ben is kilencjegyű összeggel, 118 millióval gazdálkodtak.

A Blikk azt már nem részletezte, hogy a tavalyi 118 milliós összeg a cég árbevétele volt, a nettó nyereség viszont csak nagyjából 7,7 millió forintra rúgott, ami majdnem 40 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 12,6 milliós profitnál – derült ki a vállalkozás eredménykimutatásából.

Csak úgy dőlnek a tízmilliárdok a Burger King hazai üzemeltetőjéhez, amely nyomul is tovább

Csak úgy dőlnek a tízmilliárdok a Burger King hazai üzemeltetőjéhez, amely nyomul is tovább

Paolo Gentiloni volt EU-biztos: A kereskedelmi feszültség garantált, a kereskedelmi háború nem

Paolo Gentiloni volt EU-biztos: A kereskedelmi feszültség garantált, a kereskedelmi háború nem

Milliárdok helyett alig 19 500 forintból készítettek olyan MI-t, ami majdnem azt tudja, mint a ChatGPT

Milliárdok helyett alig 19 500 forintból készítettek olyan MI-t, ami majdnem azt tudja, mint a ChatGPT

Lelkesen számoltak be a Bajcsy-Zsilinszky kórház megújult kardiológiai osztályáról, ami valójában a VIP-részleg lehet

Lelkesen számoltak be a Bajcsy-Zsilinszky kórház megújult kardiológiai osztályáról, ami valójában a VIP-részleg lehet