szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A magyar mezőgazdaságban olyan súlyos a munkaerőhiány, hogy már Ukrajnából és Romániából hozzák a vendégmunkásokat, mert a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei agrárkamarai elnök szerint a közmunkaprogram elcsábítja őket, amit inkább választanak a megerőltető fizikai munka helyett - írja a Magyar Idők.

A lapnak nyilatkozó agrárkamarai elnök, Rácz Imre szerint a munkaerőhiány az őszi betakarítás kezdetével csak fokozódni fog a gyümölcsösökben és a dohányültetvényeken. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy még a beruházásokat is el kell majd halasztani az ágazatban, a termelők ugyanis nem mernek belevágni, attól tartva, hogy nem lesz, aki betakarítsa a terményt a következő évben. Ezt igazolni látszik, hogy a gyümölcstelepítésekre kiírt 19 milliárd forintos pályázati keretből eddig csak 10 milliárd forintra pályáztak – írja a lapra hivatkozva a napi.hu. A kamaraelnök szerint a vendégmunkásoknak ráadásul fogalmuk sincs, hogyan kell gyümölcsöt szedni, és az ültetvényeken több kárt okoznak, mint hasznot.

A szakember a kialakult helyzetért a közmunkaprogramot okolja, miután a közmunka és a mezőgazdasági idénymunka bérei között nincs nagy differencia, így érthető, hogy az emberek a megerőltető fizikai munkával szemben az előbbit preferálják. Egy tavalyi szabályozás enyhítene a problémán azzal, hogy lehetővé teszi, hogy a közmunkások ledolgozhatnak 120 napot alkalmi munkaként vállalkozóknál anélkül, hogy megszakadna a munkaviszonyuk. Ez azonban Rácz szerint nem segít a gazdálkodókon, akiknek október 31-ig kellene jelezniük a munkaügyi központokban, hogy a következő évben hány emberre tartanak igényt az idénymunkában, ekkor azonban ezt még nem lehet tudni. Így egyelőre maradnak a képzetlen vendégmunkások, akik a román vagy az ukrán béreknél valamivel többet kereshetnek Magyarországon.

Negyedmillió vendégmunkásra van szükség azonnal?

Súlyos munkaerőhiány, rugalmatlan munkaerő, alacsony bérek, magas járulékok, emellett rosszul szervezett, rossz hatékonysággal működő cégek - nem állnak túl jól a magyar vállalkozások. A MGYOSZ rögtön 250 ezer vendégmunkással kezelné a helyzetet, mások szerint alapvető változásokra van szükség.

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Késésekkel és járattörlésekkel küzdenek nagy európai repülőtereken a hó és jég miatt

Késésekkel és járattörlésekkel küzdenek nagy európai repülőtereken a hó és jég miatt

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

Hárman meghaltak egy arzénos karácsonyi tortától Brazíliában, a saját családját mérgezhette meg egy nő

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében