szerző:
hvg.hu

Akkora sikernek bizonyult a londoni meztelen étterem, hogy a világ több városában is követőkre talált az úgynevezett „foodies for nudies” jelenség.

©

A londoni The Bunyadi étterem már azelőtt világhírűvé vált, hogy küszöbét az első vendég átlépte volna. A nyár elején nyitott pop-up vendéglátóegységet ugyanis már a nyitás előtt felkapta a sajtó nudista koncepciója miatt, miszerint a befáradó vendégek meztelenül fogyaszthatják el a fogásokat. A bizarr elképzelést akkora érdeklődés övezte, hogy a mindössze 42 fő befogadóképességű étterembe 46 ezren foglaltak asztalt, akiknek többsége valószínűleg már Párizsban ülhet asztalhoz, ugyanis az ideiglenes jelleggel működő vendéglátóegység valószínűleg szeptemberben ott nyit újra - írja a Forbes.

A sikernek köszönhetően hamar megjelentek a követők is, London után már Tokióban, Milánóban és Melbourne-ben is megnyíltak az első nudista éttermek. A The Bunyadiban egyébként a meztelenkedés nem kötelező, a vendégek érkezéskor eldönthetik, hogy ruhában vagy anélkül szeretnék elfogyasztani a menüt. A visszafogottabbak egy külön teremben foglalhatnak helyet, a meztelenkedők pedig kapnak egy öltözőszekrényt és az intimitás biztosítása céljából egymástól bambusznád térelválasztóval szeparált asztalokhoz ülhetnek. A főként nyers ételekből, zöldségekből, gyümölcsökből álló menüért, amit hiányos öltözetű pincérek szolgálnak fel, fejenként 60 fontot kell fizetni.

Hamarosan nyit a legbizarrabb étterem

Már több mint 17 ezer foglalást regisztráltak egy vendéglátóhelyen, ami még meg sem nyilt, de híre máris bejárta az internetet és a világsajtót. A vendégek ugyanis meztelenül ülnek majd asztalhoz.

Egy rém egyszerű ötlet, ami rengeteg pénzt hoz

Itt van minden befektető álma: egy olyan szolgáltatás, amire jelentős kereslet mutatkozik Magyarországon, de nincs kínálat a piacon. Ráadásul a megvalósításhoz kezdőtőke igen, de űrtechnológia nem kell, sőt olyan egyszerű, hogy csak azon lehet csodálkozni, hogy eddig más miért nem vágott bele.

Kósa: Jobbat tenne egy újabb választás Borkainak és Győrnek is

Kósa: Jobbat tenne egy újabb választás Borkainak és Győrnek is

Nyolc halálos balesetet hozott a hétvége

Nyolc halálos balesetet hozott a hétvége

A ferencvárosi parkolócéget is elkaszálta a ÁSZ

A ferencvárosi parkolócéget is elkaszálta a ÁSZ

Jöhetnek az okosfegyverek az amerikai hadseregben

Jöhetnek az okosfegyverek az amerikai hadseregben

A svájci választáson is beindult a zöld hullám

A svájci választáson is beindult a zöld hullám

Kiderült: nagyon megéri bekapcsolni az iPhone-okon a sötét módot

Kiderült: nagyon megéri bekapcsolni az iPhone-okon a sötét módot