Valakinek itt nagyon elgurult (bocsánat: elkurult) a gyógyszere. De sebaj, nekünk, magyaroknak a Kurultaj után már nincs is szükségünk olyanra, a sámándob rezonanciájának unortodox gyógyereje többet ér, mint a nyugati gyógyszervegyészet összes humbugja. És akkor a koponyalékelés ősi, egyben mégis forradalmi módszeréről nem is beszéltünk. Milyen igaza van a hírmagyarázónak: „Kazakisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán környékén mégiscsak olyan népek élnek, akikkel antropológiailag is igazolható rokonságban állunk. Ráadásul a hagyományaik és a történelmük is sokkal inkább beilleszthető a honfoglaló magyarok történetébe, mint a finnugorisztika elcsépelt 'nyíl-nyél-nyál-nyúl' nyelvészkedése.” Merész fordulattal elrugaszkodunk az elmaradott, perspektívátlan, Európán és a világon belül semmiféle komoly befolyással nem rendelkező, avarszagú, fenyőmagzabáló Finnországtól, s vár minket az ős-napkelet pénzbősége, meg a szkíta trükkök százai.

Kelet nemcsak génjeiben, de politikai kultúrájában is lenyűgöző rokonságot mutat ezzel a félázsiai népséggel, akik mi volnánk. Hiába, már József Attila is megírta: félig ázsiai, vagy tán egészen az? Nem is kellett volna szegényt elköltöztetni a Kossuth térről.

Persze az út sok félreértésen, tévúton és bolyongáson át vezetett az ideológiai tisztánlátásig, a hetvengurigás támogatásig, a parlamenti és külügyi szíveslátásig. Németh Zsolt külügyi államtitkár elméjét nem is oly régen még a finnugor métely köde borította el. (Méghozzá épp a Magyar Hírlapban.) Amikor „a finnugor népek kulturális örökségének megerősítése” kívánatos szándékáról, illetve „észt rokonaink és barátaink, EU- és NATO-szövetségeseink” iránti hűségről beszélt, valamint ama gyanújának adott hangot, hogy Gyurcsány az észtek mellőzésével nem-e Putyinnak segít, aki „kis Észtországot akarja a diplomácia útján elszigetelni, megalázni és móresre tanítani?” Pedig hát semmi közünk nekünk az észtekhez sem, ugyebár. Tulajdonképpen mi mindig is turáni, türk nép voltunk, csak épp az áruló Vajk Judás-pénzért eladott bennünket a középkor IMF-jének. Igazából persze Koppány nyerte a gazdasági szabadságharcot, de a korabeli média akkor is zseniálisan értett hozzá, hogy a győzelmeinket vereséggé hamisítsa.

Bezzeg a türkmén pasi országában „már kormányzati, tudományos szintre emelték, mi több, az iskolában is tanítják a magyarokról mint a nyugatra szakadt rokon népről szőtt elméletet”. De immár mi sem szerénykedünk, Hoffmann Rózsa hamarosan sámándob-órákat iktat be (Tarlós István hasson oda, hogy őseink zenéjével nyissák meg a következő Szigetet), Szócska Miklós pedig az elmaradott, dekadens nyugati orvoslást írja felül a ráolvasással való újraélesztés akkreditációjával. Meg hát vannak nekünk komoly tudósaink, akik minden kétséget kizáróan bizonyították a turáni eredetet. Méghozzá sok évtizeddel ezelőtt. Az eredetbizonyítás egyik világító fáklyája egyenesen önmagán demonstrálta ősi gyökereinket. „Származásomra nézve turáni vagyok. Ezt bizonyítja arcom csupaszsága is – talán éppen ezért növesztettem ezt a gyér kis szakállt, hogy bőröm csupaszsága ne legyen szembetűnő! És ezt bizonyítja ez a két csupasz félhold is az ajkam körül. Szóval egyetlen szó sem igaz román származásom híréből.” – mondta ez a nagy kutató, aki – mily megható – egyszerre volt vitéz is, meg doktor is. (Pszichoanalitikus beszélgetések a háborús főbűnösökkel a börtönben, 63.o.) Kolosváry-Borcsa Mihály volt ő, a korabeli médiahatóság vezetője, akit a Tudjukkik holmi háborús bűnök koholt vádjával végeztek ki, de valójában azért tették el láb alól, mert hordozta az ősi vérvonalat, rábukkant igazi eredetünkre! Nyirő József után ő is megérdemelne egy díszes temetést.