szerző:
nyüzsi

Tóta W. Árpád olimpiáról szóló publicisztikájára Kiss Tibor Noé reagál olvasói levélben. A levelet a szerző válaszával közöljük.

A magyarországi közélet hisztérikus állapotba került, s láthatóan nem tud mit kezdeni egy olyan egyszerű fogalommal, mint a teljesítmény. A teljesítménnyel, ami milliméterekben, századmásodpercekben, pontszámokban, gólokban mérhető, és nem azon, hogy például ki milyen zenét hallgat. Magyarországon azonban még Szilágyi Áron vagy Gyurta Dániel olimpiai aranyérme kapcsán is ideológiai csaták kellős közepén találtuk magunkat.

Erre a közéleti ámokfutásra a hvg.hu által közölt Tóta W. Árpád-írás tette fel a koronát. El kell ismerni, hogy a Tóta W. által felsorakoztatott kritikák nagy része valós problémákat feszeget. Rosszízű, amikor egy ország az olimpiai sikerességgel igazolja önnön nagyságát, nem kell ehhez Kínáig vagy Észak-Koreáig repülnünk, itt van nekünk a saját múltunk, Helsinki 16 aranyérme. Az olimpia körüli „hömpölygés” is irritáló tud lenni. Sőt, az élsport sem fáklyásmenet, hanem kőkemény biznisz, bizony. S egyetértünk abban is, hogy az olimpia nem valami szentség, amiről csak könnybe lábadt szemmel lehet nyilatkozni, érmeket, olimpiai pontszámokat számolgatva, az éremtáblázatot aranykeretbe foglalva. Nem, az olimpiákon is volt dopping, csalás és korrupció.

Csakhogy Tóta W. nagy igyekezetében ezúttal túl messzire dobta a csőfogót. Lehet élcelődni a „diszkoszvetésbe ömlő dollármilliókon”, a magyar olimpikonok nagy része azonban nem forintmilliókból készült fel a versenyeire. Úszóink, vívóink és más londoni olimpikonjaink közül gyermekkorukban sokan spártai körülmények között edzettek. Az evezős Hirling Zsolt például még a házát is eladta, hogy normálisan felkészülhessen az olimpiára. Tóta W. reklamálhatja az államon az élsportra költött adóforintjait (mint ahogy mások azt reklamálhatnák, hogy ő is kapott pénzt a magyar államtól a Modern képmesék című, egyébként üdítően friss szemléletű animációs sorozat szövegeinek megírásáért), de azt neki is tudnia kell, hogy a magyar államkasszából ezerszeresen több pénz folyik el ellenőrizetlenül, mint amennyi abból a kalapácsvetőknek vagy a lólengőknek jut. S akkor még nem is beszéltünk Tóta W. írásának a stílusáról. De arról ne is beszéljünk, névvel viccelődni, Risztov Krisztiánozni legfeljebb ötödikben megy el.

Nyilvánvaló, hogy Tóta W. Árpád szerint a sport lényegtelen dolog. Az ő számára atavisztikus és nevetséges olyasmivel érvelni, hogy a sportnak jellemformáló ereje van. Alighanem a térdét csapkodná a röhögéstől, ha azzal a naiv, 19. század végi gondolattal állnánk elé: a sport értékeket közvetít. Nem kell cselgáncsszakértőnek lenni ahhoz, hogy megértsük a lengyel ellenfelét sérülten is legyőző Joó Abigél teljesítményének üzenetét. Tóta W. szerint az pedig talán egyenesen az ördögtől való, hogy a sportnak identitásképző ereje van. Pedig van, elég, ha vasárnap kimegyünk egy falusi futballpályára, ami az utolsó olyan helyszínek egyike (a kocsma mellett), ahol az emberek találkoznak és beszélgetnek egymással, ahelyett, hogy „a hitelre vett plazmatévé előtt szotyiznának”.

Az olimpiai versenyeket figyelemmel kísérő tömegek viszont – akiket Tóta W. nagyjából gyermekded barmokként ír le – tisztában vannak ezzel. Sokan vannak ugyanis ebben az országban, akik magasról tesznek a magyar sikerek politikai színezetére. Akik nem földöntúli hősként bámulnak a magyar olimpikonokra. Akik nem érzik magukat különbnek attól, hogy Pars Krisztián dobta legmesszebbre a kalapácsot Londonban. Akik tudják, hogy nem vagyunk királyok attól, hogy miénk az aranyérem lólengésben. Ugyanezek az emberek azt is tudják, hogy a diszkoszvetésnél (és még az olimpiánál is) száz fontosabb dolog létezik a világon. Ezek az emberek egyszerűen szeretik a sportot, és ezért szurkoltak, örültek vagy éppen szomorkodtak a magyar sportolók eredményei miatt. Ezek az emberek értik azt, amiről Tóta W.-nek láthatóan fogalma sincs. Képesek önmagában tisztelni az emberi teljesítményt – legyen az egy tökéletes lólengésgyakorlat vagy egy messzire hajított „láncos vasgolyó” – anélkül, hogy halál komolyan vennék az olimpiát.

Ennek a tiszteletnek még a csírája is hiányzik Tóta W. írásából, ami még akkor is szomorú, ha ismerjük a szerző vonzódását a provokatív megmondóember szerepéhez. És most nem az olimpiai bajnokoknak kijáró kötelező tiszteletről, az elcsukló hangról és a párás szemről beszélünk. Hanem arról a minimális tiszteletről, ami egyformán megilleti a hajléktalant és az olimpiai bajnokot. És ami a magyar közírásból szőrén-szálán eltűnni látszik.

A sírt pedig, hol nemzet süllyed el, nem olimpiai aranyérmek ékesítik. Azt a sírt egymást túlkiabáló, röhögcsélő alakok állják körül.

Kiss Tibor Noé

 

Ideológiai csatákról szó sem volt. Mint a publicisztika általában, az olimpiáról írott cikk is a szerző személyes véleményét tükrözi, és semmi egyebet, nem elvárás, hogy azzal bárki egyetértsen. Csak én bírok versemnek hőse lenni. Én pedig éppen többet láttam az érmek fényében sütkérező pöffeszkedésből, mint a levélben leírt kulturált sportfogyasztásból.

A sport identitásképző ereje nem kétséges, ennek hasznossága azonban nagyon is. Izmos identitást képez például a futballhuligánokban, de ettől ők nem lesznek értékesebb emberek, sőt ellenkezőleg. Idegesítően nyilvánvaló az is, hogy az olimpiai sikereknek együtt örül az ország – és éppen ez a baj: a fent említett távolságtartó, önreflexív öröm hiánya. Ezek virtuális sikerek. Azt az illúziót keltik, hogy mi magyarok mégis ügyesek vagyunk – pedig nem: Gyurta Dániel, Risztov Éva és Pars Krisztián ügyesek, mi magyarok pedig beszopunk bármilyen hülyeséget, megválasztjuk a legnagyobbat ígérő maffiózókat, és képesek vagyunk elhinni, hogy részünk van a legjobbjaink sikerében. Sőt még azt is elhisszük, hogy az élsport tömegeket ösztönöz mozgásra, annak ellenére, hogy a közvetítések szünetében nem futócipőt reklámoznak, hanem sört. A tömegek megmozgatásában ma nagyobb szerepe van Schobert Norbinak, mint a világ legjobb atlétáinak.

Az emberi teljesítmény egyébként valóban tiszteletre méltó. A magyar olimpikonoké ugyanúgy, mint az összes többié. A tisztelet pedig azzal kezdődik, hogy meghagyjuk nekik a sikereiket.

Tóta W. Árpád

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Több ezer háztartásban ment el az áram Zalaegerszegen

Több ezer háztartásban ment el az áram Zalaegerszegen

Csoportos pert indítottak az Epic Games ellen a Fortnite miatt

Csoportos pert indítottak az Epic Games ellen a Fortnite miatt

Félrement: Dániai bálnamészárlással támadta be a brazil elnök a norvégokat

Félrement: Dániai bálnamészárlással támadta be a brazil elnök a norvégokat

Az állam szóban támogatja a fogyatékos emberek foglalkoztatását, de tettekkel alig

Az állam szóban támogatja a fogyatékos emberek foglalkoztatását, de tettekkel alig

Egyre több amerikai közgazdász vár recessziót 2021-re

Egyre több amerikai közgazdász vár recessziót 2021-re

Ha globális válság jön, az bizony begyűrűzik hozzánk is

Ha globális válság jön, az bizony begyűrűzik hozzánk is