Magyarországon a focit és a politikát a korrupció és a polgárok bizalmatlansága köti össze. No, ezt a rendkívül egyszerű axiómát a jelenlegi vezetés minden bizonnyal tagadná, legalábbis meglepetését fejezné ki. Most, amikor stadionok épülnek… ööö… jelentik be, hogy sorra épülni fognak, amikor állítólag régen soha nem látott összegek kerülnek a magyar futballba? Pedig mi sem mutatja jobban a kritika jogosságát és az összefüggést, mint a választásokon való részvételi hajlandóság és a futballstadionok látogatottságának alacsony száma.

Nem kétséges: Orbán Viktor és csapata számára nagyon fontos a foci, sőt azt is meg merem kockáztatni, hogy bizonyos dolgokat még jól is lát a Főnök. A gond ott kezdődik, hogy a futballban is ugyanazzal a technikával, módszerekkel, szokásokkal és kontraszelektált személyi körrel vetette bele magát a munkába, mint az ország irányításában. Nem nehéz kitalálni: ami ott nem működik, az a sportban sem fog menni, és ami a sport esetében problémát jelent, az a nagypolitikában is konfliktusokat okozhat.

Nem kevésbé izgalmas beleolvasni az aktuális hangulatjelentésekbe sem: a kormánypárti sajtó és politikusaik feltűnően magabiztosak. Sportnyelven szólva, hisznek a 2014-es, csont nélküli győzelemben, azaz a választások újra megnyerésében. Bezzeg a baloldal és szegény liberálisok, már ami maradt még belőlük. Erőt és összezárást követelő pszeudoprogramok alapján próbálnak szerveződni, a magyar ember számára oly fontos önző óriás nékül. Beindult az össznépi találgatás: Bajnai lesz-e Orbán kihívója, ha igen, egyáltalán beszélhetünk-e reális esélyről, győzelemről, kormányváltásról.

A közvélekedés szerint ugyanis az ellenzékből hiányzik egy gyors, ellenállhatatlan és pontos balszélső, aki nemcsak fejjel, de lábbal is betalál, aki határozott üzenetekben képes kommunikálni. Észre sem vesszük, de a megoldás itt hever a lábunk előtt. Nemrég igazolt vissza egykori klubjába, a németországi Hannoverbe Huszti Szabolcs. A Zenit egykori játékosa évekig volt kiegészítő embere az egyik orosz élklubnak, a jelek szerint valamit nagyon megtanulhatott az oroszoknál: sorra nyeri a meccseket a Hannover csapatával, nem kérdés, eddig a német bajnokság a magyar balszélsőről szól: 3 meccs, 3 gól, 7 gólpassz, a Bundesliga legjobb mutatókkal rendelkező játékosa.

Talán nem mindenki emlékszik már rá, 2010-ben Huszti a válogatott háza táján több érdekes jelenséget is látott, megírta levelét, lemondta a válogatottságot. De nézzük, miért is lett kegyvesztett Huszti a magyar válogatottnál. Kontraszelektív személyzeti politika: minőségi játékosokat, gyengébb képességű, ún. hazai sztárok helyettesítik a Videotonból. A valóságtól való teljes elrugaszkodás: hülyítik az embereket, a válogatott körüli események kommunikációjának nincs köze a valósághoz. Nem azonos a mérce, a csapatot felüről, kézi irányítással állítják össze.

Egervári mesternek egyre kínosabb Huszti jó szereplése, ráadásul kifejezetten tanulságosak, és ismerősek a szövetségi kapitányt faggató újságíróknak adott válaszok: Huszti volt a hibás, hajthatatlan vagyok. Nem kevésbé volt kínos a baltás gyilkos kiadatása és az egész ügy kommunikációja, a Schmitt plagizálás, a gazdasági szabadságharc kezelése, egyszer Brüsszel és az EU, máskor a névtelen bloggerek vagy az örmények a hibások. Vagy itt van a legújabb: Orbánnal nyitott repteret a Wizzair – ezek után tényleg nem értem, Bayer Zsóti miről beszélt, megírtuk.

A sajtóban folyamatosan találgatnak: a Huszti-Egervári konfliktus feloldásához már Orbán és Csányi kellene, vajon miért is? Eddig nem az volt a hivatalos kánon, hogy a játékos önmaga csapta be maga után az ajtót? Vagy arról lenne szó, hogy két évvel ezelőtti kritikája betalált néhány embernél? Másrészt, önök szerint, nem hiú remény egy olyan miniszterelnöktől várni a helyzet feloldását, aki soha nem ismerte el tévedését, hiszen ezzel politikai krédóját – a hibák elismerése a gyengeség jele – tenné zárójelbe?

Az egész történetben az a legcsodálatosabb, hogy Huszti nem pofázik, azt csinálja, amihez ért, lássatok csodát: a szurkolók szemében gyakorlatilag Egervári bukott kapitány, majdnem mindenki visszaköveteli a száműzetésbe vonult balszélsőt. A minap Husztit újra megkérdezték, lát-e esélyt a válogatottba való visszatérésre, Huszti meglehetősen szkeptikusan, de következetesen válaszolt. Ráadásul megtudtuk, ugyanannyi kiló, mint három éve, nincs rajta több izom, sőt ugyanannyit fut, mint régen. Ugyanakkor mentálisan erősödött, kiélezett helyzetekben többnyire a jó megoldást választja.

Ez azért jól hangzik.

Persze, erősen kérdés, a magyar ellenzék kibírna-e egy hároméves oroszországi kiképzést. Kételkedésem bemutatására hívjuk segítségül egy másik válogatott labdarúgó, Dzsudzsák Balázs szavait: „nincs barátnő, nincs szórakozás, nincs humorizálás meg mosolygás, csak a futball, csak az eredmények”. Eszembe jutott erről egy történet még a kilencvenes évekből: Fischer Pali, a Ferencváros csatára a holland Ajaxnál járt próbajátékon. Fél évig bírta, hazajött. Már a Vasas mezét viselte itthon, amikor megkérdezték hazajövetelének okát, csak ennyit mondott: - tudod, itt vannak a haverok, meg otthon anyám csinálja a legjobb pörköltöt.

Provincializmus és pörköltszaft, kormány és ellenzéke.

Egy azonban biztos: következetes véleménnyel, valós teljesítménnyel könnyen elsöpörhető, legalábbis látványosan nevetségessé tehető a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hazug világa. És nemcsak a sportban.

Hajrá Huszti!