Az összes magyar médiákok hírül adták – és utóbb ezerszeresen kommentálták – , hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök a diáktüntetések miatt egyetemistákkal találkozott egy romkocsmában. Az hamarosan kiviláglott, hogy ezek nem egyszerű egyetemisták voltak, hanem a kormánypárt ifjúsági szervezetének tagjai, de a „romkocsma” mint szimbolikus elem megmaradt.

Ez meghökkentő.

Ugyanis a szóban forgó vendéglátóipari egység nem romkocsma, hanem méregdrága mulató az V. kerületben. Aki csak egy kicsit is ismeri Budapestet, tudja, hogy romkocsmák mindenekelőtt a VII. kerületben (az Erzsébetvárosban) találhatók, kisebb mértékben a VI. és VIII. kerületben is (már ameddig megtűrik őket – hiszen az igazi alternatív helyeket már fölszámolták, bár olyik újjászületett, vö. MÜSZI); az V. kerület lokáljai mindenekelőtt turistaforgalomra vannak berendezkedve, a romkocsmák szakadt értelmiségi és diákközönsége ilyesmit nem engedhet meg magának. A Népszabadság próbált javítani, és „belvárosi szórakozóhelyről” írt. Evvel meg az a baj, hogy a Zrínyi utca nem a Belvárosban, hanem a Lipótvárosban van.

Az V. kerületnek nagyjából a József Attila (volt Tisza István, volt Fürdő) utcától északra elterülő része: Lipótváros, amint ez az utcatáblákon is olvasható. Vidékiek néha összetévesztik a Lipótvárost az Újlipótvárossal (a XIII. kerület déli részével), megjegyzem, a „Lipócia” kifejezés eredetileg szintén nem a Pozsonyi útra és környékéra, hanem a Szabadság tér, a Kossuth tér és a Bazilika környékére vonatkozik. A régi Lipótváros jellegzetes lakói a néhai zsidó nagypolgárok (nem az újlipótvárosi zsidó kispolgárok) voltak, de ők már nem léteznek – az ismert okokból.

Ezek minden pesti ember – és az olyan régi beköltözők, mint e sorok írója – számára közismert, triviális tények. A kérdés az, hogy a szinte a teljes egészében Pesten készülő magyarországi sajtónak van-e egyáltalán bármi néven nevezendő valóságismerete. Egyáltalán járkálnak-e, bóklásznak-e, ténferegnek-e még újságírók a nagyvárosi utcán? Az, hogy a jobboldal időnként „belvárosi értelmiségiekről” szaval – értelmiségiek egyáltalán nem laknak a Belvárosban, az ottani lakásokat általában külföldi cégek bérlik, meg ott lakik még a hajdani polgárság kis maradéka is, misére járó özvegyasszonyok – , de hát a magyar jobboldal soha nem volt pesti jelenség. De azt kell gondolnunk, hogy a sajtómunkások már csak a képernyőt nézik. A város lakói – többek között azok is, akik a diáklázadást csinálják – közben a romkocsmákban fröccsöznek, őket a médiák nem ismerik, csak videóról. S ha így ismerik Pestet, amely a sajtótudósítások szinte kizárólagos tárgya, hogy ismerhetik a vidéket?

Hol fröccsöznek a pécsi vagy a szombathelyi diákok? Hol laknak a marosvásárhelyi és a szabadkai értelmiségiek?

A magyar rádió megszüntette regionális szerkesztőségeit (csak így, ukk-mukk-fukk), helyettük majd a Dankó Rádió fog ún. magyarnótákat és ún. cigányzenét közvetíteni. Valakik azt képzelik, hogy a magyar vidék olyan – persze soha nem volt olyan – , mint hatvan évvel ezelőtt. Azóta még a sekélyes szórakoztatóipari termékek fogyasztóinak ízlése is megváltozott, ráadásul ha ők találkozhatnának igazi kultúrával és igazi politikával, az jobban érdekelné őket, mint ez a vacak, amit manapság (meg örökkön örökké) fölszolgálnak nekik. Azok, akik még azt se tudják, miféle kocsma van a sarkon.