Jó, most tudom, az idő a hibás. Ki számított májusban ilyen hidegre? Ilyenkor a naposcsibére már nem kellene fűteni. De sajna kell. Kellett volna.

Az asszonyok azt mondják, már akkor is fáztak a kiscsirkék, mikor meghozták őket. Bújtak, taposták egymást, és kétségbeesetten sipákoltak. Tényleg baromi hideg van. Pedig holnap már a naptár szerint nyár van.

Mondjuk, én eleve elgondolkoztam azon, mikor újságolták, hogy kapnak majd csibét, kacsát, hogy némelyik háznál hova kerül majd. Az egy, max. kéthelyiséges házak, melléképületek nélkül, legjobb esetben kártyás villanyórával felszerelve, nem igazán ideálisak a naposjószágok nevelésére. És az egy főre jutó négyzetméter sem elég, még a gyerekeknek sem. De örültem, ha kapják, ők is örültek. Ki nem örül, ha kap valamit.

Gyerekkoromban, sőt fiatalasszonyként is, emlékszem jól, tartottunk mi is, persze akkor még más volt, megérte, gyerekként nagyanyámék megtermelték a takarmányt, fiatalasszonyként is megérte küszködni vele, hiszen falun voltunk, és akkor még nem voltak az egekben a takarmányárak. Persze ennek már több mint 25 éve… Szóval tudom, ha ilyen idő volt, kellett a naposcsibének az infralámpa. Meg a szalma, etető, itató. A lámpa éjjel-nappal ment.

Különben megfáztak, és pusztulni kezdtek. Vagy kínlódtak, nyakigláb, sovány csirkék lettek, akik sosem bírtak vágósúlyba kerülni.

Hallottam, hogy errefelé mostanában osztják a naposcsibéket. Meg a takarmányt. A Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítvány. Előre sajnáltam a kis jószágokat. Mert tudtam, itt sokaknál nem lesz infralámpa. Egyrészt, mert nincs nekik, másrészt, mert a kártyás villanyórákat nagyon hamar leszívja, nem marad sima lámpára sem, a 22800 Ft-ból nem telik naponta feltölteni.

Ami megmaradt, hamar gazdára lelt. Nem is kérdezem, melyik faluban ki adta el. Aki megvette, az sem járt túl jól, a megfázott kis jószágok minden bizonnyal megsínylették a hideg üzletkötést. A tápnak nem lett baja. Legalább annak nem.

Lehet, sikeres ez a program. Csak én vagyok mindig olyan helyen, ahol nem úgy működik, ahogy mondják. Én vagyok ott, ahol azok, akiknek gyerekeinél gond az élelem, nem értenek az önfenntartáshoz. Akiknél nincsenek meg a feltételek. Mert hallom a tv-ből, csak oda adják, ahol megvannak. És hetente leellenőrzik őket. És azt is hallottam, igaz, régebben, hogy nem naposcsibét kapnak, hanem kicsit erősebbeket.

De biztosan jó lesz majd itt is. Mikor elkezdték, akkor is 100%-os volt a teljesülés, lehozta a megyei lap, településenként. Amikor olvastam, nem értettem. Mert akkor is tudtam falvakat, ahol eladták. Azért egynek utánanéztem. Fura módon senki sem akart kötélnek állni, hogy nyilvánosan elmondja. Hogy aki megvette tőlük, az önkormányzatnál, az számolt el vele az alapítványnak. Nem mondták el nyilvánosan, csak bizalmasan, mert senki sem akart rontani az üzleten. Mert remélték, lesz jövőre is.

Én már sokszor elmondtam, hogy így nem lehet. Szerintem nem így kellene. Vagy legalább ne kommunikáljuk azt, hogy megoldja a gondokat. Hogy ennyin múlik. Mert nem ennyi.

Azoknak segítség ez, akiknek van önfenntartási képessége, és ehhez feltételei. De nem ők azok, akiknek igazán éhes a gyereke. Könnyít a családokon, persze, de ennyi. Nem oldja meg minden gyerek gondját. Messze nem. A népmesébe illő történet, hogy majd egy tyúkból lesz kettő, kettőből tíz, majd nyúl, vagy malacka, végül tehénke, a valóságban nem így működik. A dolog, legalábbis ahogy én tapasztalom, ennél kicsit bonyolultabb.

Sokan azt mondják, jól van az, ha az alapítvány azt kommunikálja, minden tökéletes, és majd’ minden cigány család ettől a programtól lett önfenntartó. Így is akkora a rasszizmus, hogy ez a kis csúsztatás legalább az ellen dolgozik.

De ez túl sok pénz ahhoz, hogy ennyivel túllépjünk rajta. Most úgy érzem, ezek a csibék tojás állapotban jobban szolgálták volna a célt. Mert akkor egyszer legalább jóllaktak volna. A gyerekek is.

Persze én is szeretném majd, hogy állatokat tartsanak. De most még a kertprogramnál tartunk. Tervezzük majd ólak építését, meg takarmánytermelést, meg a csibék előnevelését. Mint a palántákét. Mert ha az Élelmiszerlavinánál megpályázott paprika, paradicsommagokat adjuk oda, abból kevés helyen lett volna palánta. Előbb azt kellett megoldani, hogy legyen kis fólia, meg tudás, a magvak felneveléséhez. Ma már ez rendben megy. Persze ehhez sok munka kellett. Főleg közösségfejlesztés.

A probléma megoldásához még nem ilyen beruházás kell. A beruházás ott kezdődik, hogy megnézzük, megértjük a helyzetet. És elkezdünk egy stratégiát. Lépésről lépésre. Lassan, türelemmel. És akkor még a hideg sem fog ki rajtunk.

Ez a program így azonban olyan, mintha a házépítést a fallal kezdenénk. Alap nélkül. Az ilyen fal viszont ledől. Hiába mondjuk, mutatjuk, hogy nem.