A balatonszárszói rendezvényről szóló riportunkat itt olvashatják el, lehoztuk az egyik résztvevő utólagos elhatárolódását, az alábbiakban pedig az ötletgazda, főszervező Farkasházy Tivadar levelét és a rá adott választ közöljük.

Farkasházy Tivadar: Tisztelt Tóta W. úr!

Ön azt írta rólam: Ebédet vesznek ki az újságírók kezéből, és kidobják őket a rendezvényről.

A többes alatt mit ért? Amíg átszámolja az azt egyet, elárulom Önnek – akit személyében hívtam Szárszóra, miként társszerzőjét, Hont urat, nem lapjuk tudósítójaként, mert igen tehetséges emberek, pedig Ön eddig mindig csupa rosszat írt rólam, legalább tízszer, s biztos voltam benne, hogy e szokását nem fogja megváltoztatni – hogy az Index fotóján szereplő nyitott tetejű vécécsésze nem csak az enyém és a nejemé, ahogy aláírták, hanem az anyámé is volt, aki négy hete halt meg, amit sohasem fogok kiheverni, s aki feleségemmel együtt annyira nem közszereplő, hogy kérésére mindössze öten álltunk a szárszói sír körül, holott 11 szárszói találkozón dolgozta agyon magát közel a nyolcvanhoz. Ha az a sajtószabadság, hogy ezt nekem tűrnöm kell, mert ha nem, akkor én vagyok az eltiprója, akkor kettőnk közül valaki tévesen értelmezi, és nem biztos, hogy az én vagyok.

Összedőlőben lévő házunk egyébként most lesz száz éves, s darazsakat és pókokat kellett irtani benne a találkozó előtt a lyukas cserepek miatt. Amúgy ha az én nevemet írták volna alá egyedül a vécécsésze alá és kihagyják belőle Mimit, egy szót sem szólok. 68 évenként egyébként megkérhető egy újságíró, aki már hetek óta az, hogy ezek után az ebédjét talán fogyassza el máshol. Ott Méray Tibor hozzászólása sem zavarja, aki 90 évesen ezért utazott ide betegen, s aki évtizedeken át egy 16 négyzetméteres szobában szerkesztette Párizsban az Irodalmi Újságot, s megszervezte 1988. június 16-án Nagy Imre jelképes újratemetését a Pére Lachaise temetőben. Továbbá a hetvenes években kipaterolt Heller és Konrád, valamint Paul Lendvai, aki 56 évesnek tekinti magát, mert 1957-ben szívhatott először szabad levegőt.

Üdvözli Farkasházy Tivadar, aki ezzel a maga részéről lezárta a vécét.

Hont András: Még pár szó Szárszóról

Kedves Farkasházy Tivadar, a címadást, kérem, tudja be Selmeczi Tibor nehezen múló hatásának, levele miatt meg egy kicsit szomorú vagyok, hogy Bástya elvtársat már helyre sem akarják igazítani.  A szóban forgó cikket ugyanis ketten írtuk, és az inkriminált mondat tőlem származik. A kifogásolt vécézés pedig egy másik újságban jelent meg – ehhez nem tudok hozzászólni, talán csak félősen annyit jegyeznék meg, hogy ha sérelmesnek érzi a főszereplő a beszámolót, szóvá kívánja tenni azt, föl akar lépni ellene, és amúgy is humorista, akkor esetleg, talán-talán az is elképzelhető (de ez csak tényleg bizonytalan, apró betűs javaslat), hogy viccet csinál belőle, kigúnyolja a szerzőit.

Amennyiben sértődötten, vagy ahogy az ún. baloldali kommentelők többsége: agresszíven, reagálnak – a túlnyomórészt valóban tiszteletlen – tudósításokra és véleményekre, úgy csak azt jelzik: nem értik, ami körülveszi őket. Ahogy Plankó Gergő kristálytisztán fogalmazott a 444-en: „az úgynevezett jobboldal már hosszú ideje jobban érzi, hogy milyen ez az ország. És akármennyire cinikus ez a nézőpont, ez abból látszik a legjobban, hogy sokkal jobban érzik, mit lehet vele megtenni”. A szárszói társaságnak és a hozzájuk asszimilált, főállású Orbán-allergiásoknak ezzel kéne szembenéznie, ellenkező esetben tovább mélyül a kulturális szakadék, amelyik a régieket az újabb generációktól elválasztja. Ez csak azért kár, mert Szárszón igen jeles alakok is megjelentek, hogy mást ne mondjak részt vett az egyik kedvenc íróm, vagy az a fura kalapos nénike, akinek ruházatán az internet közönsége vihog, minden bosszantó, fölszínes politikai fecsegése ellenére a XX. század második felének egyik legokosabb magyar embere. Az Ön személyes felelőssége is, hogy ezek a figurák nem egyéni teljesítményünkkel tűnnek föl a közéletben, hanem egy brancs részeként. Persze az ő felelősségük, hogy elmennek, de tudniuk kell, hogy így elvész a lehetősége annak, hogy néhány méltányosabb megítélésre érdemes ember – és bármilyen meglepő, de én Bajnai Gordont is idesorolom – mondanivalója körön kívülre is eljusson.

Leveléhez annyit még hadd fűzzek hozzá, hogy ha egy tücsköt meghívnak valahová, az ciripelni fog, ha egy baloldali politikust, az összefog, egy baloldali entellektüelt, az nyafog, egy tudósító pedig – vélhetően – tudósít majd. Ennek kikerülésére egy mód van: ha előadni, hozzászólni hívják. Árpád is, én is mostanában előszeretettel teszünk eleget ilyesfajta fölkéréseknek, igaz, ez többnyire azzal jár, hogy meg is kell hallgatni, amit mondunk, ami általában nem kellemes.

Ennek a körnek is lett volna mondanivalónk.

Hoppá, még egy megjegyzés. Ez nem feltétlenül Önnek szól, hanem mindenkinek, aki szerint most, 2013-ban nem elegáns a balliberálisnak nevezett értelmiséggel, és főleg ilyen stílusban foglalkozni. Szerintem nem árt tisztában lenni azzal, hogy amit most ez a garnitúra kap (nem tőlünk, mert úgy hiszem, hogy Tótával írt cikkünk más műfaj, azt nem sorolom ide, de a Város Mindenkiért-csoport vezetőjének előbb közölt magyarázkodását igen), azt a kilencvenes évekért és a kétezres évek elejéért kapja.

Eljön majd az idő – minél később, annál durvábban – amikor Orbán galerijén röhög majd az ország, amikor divatkonzi bérbloggerek, az államilag kitüntetett rocksztárok, a háttérintézet-vezetők (Demos! még mond valamit?), az ütődött professzorok, az összes trágyatörvényt megszavazó képviselők nem tudnak sehová megérkezni úgy, hogy ne ellentüntetők fogadnák őket. Ennek is lesznek ártatlan károsultjai, de kurvára nem akarom majd azt hallgatni, hogy most nem velük kell foglalkozni.

Édesanyja halála miatt fogadja őszinte részvétemet, maradok tisztelettel:

Hont András