– Hogyan jelenhet meg maguknál olyan cikk, hogy Magyarországon tekintélyelv van, meg hibádzik a demokrácia?! – csapkodja az asztalt a magyart külügy, miután bekérették Törökország nagykövetét. Sakir Fakili azért diplomata, hogy ilyenkor is udvarias maradjon, de bizonyára nehezen állja meg, hogy pofán ne röhögje a nevetséges paprikajancsikat. Hiszen ha nem lennének ilyen reménytelenül sötét idióták, akkor maguk is látnák, micsoda röhejbe manőverezték magukat ismét.

Törökországban ugyanis valószínűleg úgy készül egy külpolitikai elemzés, hogy a szerző tájékozódik Magyarországról, összegyűjti az elérhető információkat, kiszűri a közpénzen hizlalt kis szoponcok csipogását, aztán leírja, mit lehet tudni a magyar berendezkedésről. Készülhetne persze úgy is, hogy előbb alázatosan megkérdezi a feletteseit, szabad-e bármi negatívat írni a magyarokról, és ha azok azt mondják, hogy Magyarország a barátunk, akkor ír inkább egy ódát. De nem mondják, mert nem ódából óhajtanak informálódni, és mert nem magyarok.

Mégis ezt az eljárást tartaná normálisnak a magyar diplomácia, és ezt nem is szégyelli, nem titkolja, hanem egyenesen számonkéri. Hasson oda a török kormány! Satírozza ki saját kezével a csúnyaságot! Hiszen mi is ezt tennénk. Tessék megnézni, írtunk mi bármi rosszat Azerbajdzsánról? Nem írtunk.

És nem veszik észre, hogy éppen ezzel rajzolják meg az illusztrációt a kifogásolt tanulmányhoz.