TGM: Főhajtás a kormány előtt

TGM: Főhajtás a kormány előtt

Utolsó frissítés:

Tamás Gáspár Miklós Szerző:

Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egyszerre ejtette át a bírói kart, a devizaadósokat és a szavazókat, akik – semmi kétség – majd elérzékenyülnek a társadalmi igazságosság és a könyörületesség miatt a globális finánctőkével csatába szálló nemzeti kormány nagylelkűségétől és vitézségétől. S mindez egyetlen fillérbe se kerül!

A nemzeti konzervatív kormány avval, hogy ún. jogegységi döntés meghozatalába szekírozta bele a Kúriát, három – griffmadár nagyságú – legyet ütött egy csapásra:

1. kompromittálta a bírói kart, annak a hatalmi ágnak a működtetőjét, amely úgy-ahogy, ímmel-ámmal, hébe-hóba, félig-meddig még megkülönbözteti az édes hazánkban uralgó politikai rendszert a pihe-puha zsarnokságtól;

2. a sok évtizedes kormányzás csöppet sem irreális perspektívájától elandalodott hatalmi pártot a lecsúszóban lévő, deklasszálódó, eladósodott középosztály szemében érdekei és a társadalmi igazságosság védelmezőjének tünteti föl;

3. megkíméli a költségvetést attól, hogy az állami büdzséből segítsék meg a devizaadósokat, továbbá a kormányt attól, hogy a retorikán túl összerúgja a port a már-már duzzogó bankszektorral.

Nem történt az égvilágon semmi, mégis ragyogó győzelem – el kell ismerni, hogy Orbán Viktor kormánya lángelméjű.

Hiszen a Kúria – a hatályos jog betűje és szelleme szerint, a klasszikus (római jogi alapú) jogelméletet alkalmazva – szerződésekről nem dönthetett másképpen. A kormány akkor lett volna bajban, ha a Kúria a kormány látszólagos álláspontját érvényesítette volna.

A kormány nyilatkozatai szerintem helyesen nevezik – Róna Péter nyomán – „hibás terméknek” a devizakölcsönöket; a laikusok nem hihették (annyira elüt ez a szokványos hitelüzlet gyakorlatától), hogy a folyósított hitel összegének sokszorosát kell visszafizetniük. Ilyen nincs – gondolhatták, s a valószínűség, a józan ész mellettük állt, ha a szerződések apró betűvel szedett föltételei (ezeket, bár ez óvatlanság, a kutya se olvassa, s ha olvassa, nem érti) formailag talán figyelmeztették a kuncsaftokat. De aki attól retteg, hogy dobra verik a feje fölül a házat, a feneke alól a gépkocsit, nem folytat bankológiai szaktanulmányokat, ha most azonnal, de szélsebesen ám pénzre van szüksége. Fölveszi, s aztán isten neki fakereszt.

A gondoskodó állam nem hagyhatja, hogy sok tízezer ember elveszítse a lakását, mindenét holmi jól kifundált findzsacsel kedvéért. Ámde hogy úszhatja meg ez a jóságos állam, hogy neki magának kelljen állnia a számlát?

Hát így.

Egyszerre ejtette át a bírói kart, a devizaadósokat és a szavazókat, akik – semmi kétség – majd elérzékenyülnek a társadalmi igazságosság és a könyörületesség miatt a globális finánctőkével csatába szálló nemzeti kormány nagylelkűségétől és vitézségétől. S mindez egyetlen fillérbe se kerül!

Ismétlem: zseniális.

Ezt a problémát csak törvényhozási eszközökkel lehetett volna megoldani. A nemzeti kormány nem óvakodott mindenféle apróságok miatt módosítani az Alaptörvényt, ha attól kellett tartania, hogy az Alkotmánybíróság a szemétre hajítja a kormánytöbbség valamely kirívóan jogtipró döntését. No meg brutálisan korlátozta az Alkotmánybíróság jogkörét, mint tudjuk.

A nagy hirtelen alkotmány- és jogtisztelővé jámborult nemzeti kormány ezúttal megvárta – mit megvárta? kierőszakolta! – a Kúria határozatát (amelynek irányát bárki előre tudhatta), s most komor, tragikus képpel lép ki a szélviharba, s elakadó szavakkal, megrendülve fogadja az újabb csapást, amely a magyar népet érte.

S csakugyan, ez iszonyú csapás.

Olyannyira, hogy a Financial Times szemleírója, a szép nevű Verity Ratcliffe – épp annyira előreláthatóan, mint a Kúria kényszerű döntése maga – kissé kárörvendően elparentálja a magyarországi devizaadósokat, akik felelőtlenül vállalkoztak „árfolyam-szerencsejátékra”. A globális nagytőke lapja a tőle megszokott együttérző humanizmusnak adja sokadik jelét, s óva inti a magyar nemzeti kormányt attól, hogy bármit is tegyen az elárverezett lakások és ingóságok szívet melengető élménye elé néző devizaadósok érdekében. Ez is kiszámítható volt, s íme: a globális tőkeuralom óceánjának tarajos hullámain hánykolódó apró gálya – a magyar nemzeti kormány – legénysége „azért a víz az úr” kiáltással vezeti törékeny hajóját a kilakoltatások békés kikötőjébe. S ki a hibás? A globális nagytőke, amelyhez a magyar nemzeti kormánynak semmi, de semmi köze.

Félreértés ne essék: a devizahitelezésre vállalkozó bankok csakugyan lelkiismeretlenek, a globális tőke csakugyan kegyetlen. A kormány látszólagos álláspontja viszont kifogástalanul igaz, maradéktalanul helytálló.

Valódi álláspontja se meglepő: ez abban áll, hogy minden áron meg kell nyerni a választásokat.

S ki tagadhatná, hogy ilyen tehetséges embereknek azért van némi jogcímük a győzelemre.

Hozzászólások