Konok Péter
Konok Péter
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A nádpálcás Állam befurakodott a hálószobákba, kukkol, méricskél, ejnyebejnyézik, és kommandíroz.

Állampártkormányunk újabb területeken igyekszik megvetni a lábát; már eddig is világos volt, hogy – bár a jó Mikola doktort még a Fidesz–KDNP kampányfőnökei sem látták hasznosnak reanimálni – a nemzeti egyetértés rendszerében továbbra is alacsony faktorú egyetértőnek számítanak a szinglihordák, és az állam általában véve is saját kizárólagos feladatának tekinti a párválasztás-szexualitás-családtervezés kombót. Bár a nemzeti tenyészprogram által meghirdetett párválasztó bulik (elnézést a profán szóhasználatért, mondjuk inkább: decens összejövetelek) közröhögésbe és halfejdobálásba fulladtak (mert a bajnaianarchistáknak semmi sem szent), de számos olyan intézkedés történt, aminek hatására a nádpálcás Állam befurakodott a hálószobákba, kukkol, méricskél, ejnyebejnyézik és kommandíroz. Legújabb ötlete a művi meddővé tétel szigorú törvényi szabályozása: csak az kérheti családtervezési okokra hivatkozva a beavatkozást, aki elmúlt negyvenéves, és legalább három vérszerinti gyereke van. Mindennek – ahogy a hvg.hu cikkéből olvasható – nem sok gyakorlati jelentősége van: 2009 és 2013 júniusa között mindössze 44 férfin és 817 nőn végeztek ilyen beavatkozást családtervezési céllal. Vagyis ők nem akartak több gyereket, és ezt 2006 óta megtehették, abban a hitben élve, hogy ez végképp az ő magánügyük. Hiszen itt ugye nem lehet szó „gyilkosságról”, ami az abortuszellenes propaganda fő jelszava. Felnőtt ember – gondolják tévesen ezek a liberális elhajlók – maga dönti el, hogy akar-e gyereket, és ha akar, akkor mikor. Hát nem. Itt, ha az Állam úgy akarja, akkor gyereked lesz – és ezt a totalitárius szándékot jól kiegészíti, mikor a hajdani s majdani politikai partner rendes náciként kényszersterilizációról beszél.

Mivel világos, hogy a törvény mögött nem gyakorlati (népességpolitikai, nemzetgazdasági stb.) megfontolások állnak, ezért az ember óhatatlanul valamiféle ideológiai indokra gondolna. Csak hát – és ez valójában fontos jellegzetessége – a NER rendszerének nincs valódi ideológiája. Az efféle döntések egyrészt arra szolgálnak, hogy egyik-másik NER csinovnyik önképének kaptafájára húzzák az országot, másrészt hogy megmutassák: az államnak mindenhez köze van, mindenütt ott van. Nem lehet meg-, ki- vagy elkerülni. A mindenható és önmaga által bármire feljogosított Állam (mert vegyük észre: a „nemzet” fogalmával takarózva, de a NER központi kategóriája az állam) mellett eltörpül az egyén, és ezt éreznie is kell, tudomásul kell vennie, és – végső soron – el is kell fogadnia. Ahogy a gótikus katedrálisokba belépve az ember kicsinek érzi magát, úgy a NER Patyomkin-templomának papírmasé falai is arra szolgálnak, hogy mindenki számára kijelöljék a neki rendeltetett aprócska fülkét.

Hiszen ha ideológiája nincs is, de kétségkívül van a Nemzeti Egyetértés Rendszerének egy sajátos karakterisztikája. Egyfelől egy virtuális rendszer. Lényegében semmi átjárhatóság nincs a tökéletességet, lendületet és konszenzust hirdető önkép (a tejjel-mézzel folyó, mindig jobban teljesítő kvázikánaán) és a mindennapi, tapasztalati valóság között. Illetve azt látjuk, hogy a NER egy elmozdult világ, ahol a valódi tapasztalatok egy szemantikai játékkal más jelentéstartományba, más szférába kerülnek át, sajátos NER-szakralitást kapnak, és így, a NER-szómágia eszközeivel már maguk ezek a tapasztalatok sem önmaguk többé: a megszorítás kiigazítás lesz, az adó hozzájárulás, a rasszizmus önvédelem, a mutyibrigád haveri-rokoni-kliensi köre tisztességes kisvállalkozó, az oligarcha nemzeti nagyvállalkozó és/vagy földműves, a kiemelten támogatott élsport gyermekeink öröme, a cigiárusítás egészpályás lenyúlása egészségügyi intézkedés, az állami idomítás oktatás stb. – és ezek korántsem csupán "szavak", hanem a valóságra visszaható koncepciók. NER-Magyarország (és a NER-világ) afféle képzetként, erősen retusált és photoshoppolt tükörképként lebeg a való vizek felett, de árnyékát súlyosan ezekre a vizekre veti. Másfelől a NER egyfajta slampos totalitarizmus ahol (még?) nem a titkosrendőrség, hanem a gázművek és a díjbeszedő okozzák a csengőfrászt. Az állampolgár (az egységnyi "nemzeti egyetértő") a rendszernek nem alanya, hanem tárgya, emberi erőforrása. A rendszer pedig kiterjedni igyekszik az állampolgár életének minden szegmensére, bekukucskál a hálószobába, a fürdőszobába, kihúzza az éjjeliszekrény fiókját és beleolvas a naplójába, megszabná gondolatait csakúgy, mint álmait. A NER – totaliter módon – egyfajta új ember (a zember) kikovácsolásáról beszél, de valójában ez is csak afféle olcsó (relatíve olcsó) legitimációs maszkabálként érdekli, mint a Békemenet és a hasonló ostoba, de hatékony ceremóniák. Ugyanakkor a NER csakis ezekre az elképzelt NER-egységekre, zemberekre támaszkodik; ami ezen kívül áll, az a NER szemében – földrajzi elhelyezkedésétől függetlenül – külföld, ellenséges külvilág. A NER immaginárius-totaliter rendszere önmagában zárt egész, amelynek célja alapvetően az ország erőforrásainak gyors, hatékony és lehetőleg visszafordíthatatlan kicsikarása, egy lukratív országvállalkozás, és az ennek megfelelő alávetettségi háló kialakítása. Mivel azonban a NER valódi vezénylői (akiket Simicska nevével szoktak fémjelezni) nem fanatikusok (nincs ideológiájuk, nem politikai és/vagy vallási fundamentalisták), ezért az általuk felhasznált és előtérbe tolt vezető-idióták komoly játékteret kapnak saját rögeszméik megvalósításához, különösen, ha azok (élsport, vallás, nacionalizmus, szimbolikus politizálás) illeszkednek az alávetés és a korrupt lukrativitás elvárásai közé. Az egyes rögeszmék azonban csak látszólag alkotnak egy jobboldali, konzervatív stb. rendszert – valójában a NER gondolatisága a rendszer relatív zártságában is inkoherens, összetákolt és esetleges, hiszen valójában nem érdeklik az ideológiák. A NER a hatalom és a pénz rendszere, ahol e kettő teljesen egybefolyik, egymás aspektusai csupán, afféle gazdasági-társadalmi téridőt jelölve ki a rendszer keretéül. Ez a téridő egy specifikus, korporatív, magát patriarchálisnak beállító, rövid távú, de hosszú távról beszélő rablókapitalizmus, parancsuralmi maffiagazdálkodás, ahol a piaci szabályok mellett az erőszakszervezetekhez való hozzáférés lehetősége, illetve az ellenállás elképesztő gyengesége (a rendszerbe tulajdonképpen beintegrált ellenzék és a minden eszközzel ellehetetlenített civil szféra relatív tehetetlensége) szabja meg és alakítja át a tulajdonviszonyokat, amelyek természetszerűleg hatalmi konstellációk is egyben. A NER egyfajta eredeti tőkefelhalmozás, amelynek középtávlati célja nem a felhalmozott tőke működtetése és visszaforgatása, hanem annak kimentése, az "utánunk az özönvíz" jegyében. A többi csak lózung.

Mi pedig majd összehozunk néhány gyereket, hogy lubickoljanak ebben az előbb-utóbb óhatatlanul begyűrűző özönvízben. Mert hát ugye muszáj lesz nekünk.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!