Óriási megtiszteltetés ért egy magyar állampolgárt. Miután a miniszterelnök éveken át milliók postaládájába juttatott el azonos tartalmú leveleket, azt tudakolva tőlük, hogy milyen országban szeretnének élni, ezúttal egyetlen magyar állampolgárt tüntetett ki figyelmével: a neves emberi jogi aktivistának, Kőszeg Ferencnek levélben gratulált német kitüntetéséhez.

„Egy levél nem tud elpirulni” – írta Cicero, így most én pirulok helyette. De nem a miniszterelnöki levél miatt vagyok zavarban, annak a szándékát értem, az nyilvánvaló, hanem a válasz miatt. Milyen oka lehet egy jogvédőnek levélváltásba keverednie a jogfosztóval? Vajon ugyanaz, amiért korábban Kulka János is írt a miniszterelnöknek? Hiúság? Fontosságtudat? Vagy tévednék, és Kőszeg csupán az elemi udvariasságnak tett eleget?

Miközben a levélváltást olvastam, egy régi fotó villant fel előttem. A budapesti Tűzoltó utcában a fiatal Kőszeg Ferenc futva menekül a Kádár rendszer titkosrendőrei elől. Orbán Viktor akkortájt az ELTE Jogi Karának a hallgatója volt, és tartja magát a szóbeszéd, hogy már akkor izgatták a joghézagok, a jog kijátszásának lehetőségei. Így volt, vagy nem, sokra vitte benne. És persze róla is van egy híres fotó: az, amelyik ott a Hősök terén, Nagy Imre újratemetésén készült. Kőszeg azóta sem tért le a maga választott útról, az egykori demokratikus ellenzék oszlopos tagja egész életét a zsarnokság, a hatalmi visszaélések elleni harcnak szentelte. Orbán Viktor eközben kiteljesítette és tökélyre fejlesztette ifjúkori érdeklődését, így most orosz tankok, csapatok nélkül is romokban a demokratikus jogállam. Két fénykép, két ember – a hűség és árulás egymást kizáró útjai. Kőszeg mégsem elégedett meg a Tisztelt Miniszterelnök úr megszólítással, mellétette azt is, hogy kedves Viktor.

Ez a zavarom oka, ezt nem tudom, hova tenni.

Való igaz, Kőszeg barátai, egykori harcostársai és a demokratikus meggyőződését osztó sok ezer mai ellenzéki közül egy sincs börtönben. Csak éppen sokan közülük munkanélküliek, nélkülöznek, esetleg kegyelemkenyéren élnek, márpedig ehhez a nyomorúsághoz és széleskörű méltánytalansághoz a miniszterelnöknek is van némi köze. Ez itt az ő rendszere – levelezésük során nyilván ilyet kért tőle a magyar nép –, az meg az ő mondása, hogy a „baloldal mindig rátör a nemzetére’. És ez is: „Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed.”

Na, pont így néz ki az az ország, ahol a Kőszeghez hasonlóan gondolkodók éppen csak a partvonalon megtűrve létezhetnek.

Mindazonáltal jó levél Orbán Viktoré, ravaszul ki van találva, így az emberarcú szocializmus után immár terjed az emberarcú miniszterelnök mítosza is. Rögtön meg is kezdődött az amúgy is pangó ellenzéki összetartás és elszántság további felpuhítása. A kérdés, ami a fejekben most alighanem ott motoszkál: lehetnek-e ártó szándékai annak, aki politikai ellenfelének ilyen kedves, tisztelettudó levelet ír? Nyilvánosan elsőnek Dési János, a Klubrádió műsorvezetője ment lépre. Fel volt dobva, és azt kérdezte Kőszeg Ferenctől, jelentheti-e a levél a hatalom célkeresztjébe került civilszervezetekkel szembeni orbáni álláspont módosulását. Kőszeg ezt valószínűtlennek tartotta, vagyis ő is tisztában van a neki írt két miniszterelnöki levél hamisságával, manipulatív céljával. Akkor meg mire volt jó nyilvánossá tenni a levélváltást? Melyikük érdekeit szolgálja ez inkább?

John Donne angol költő úgy négyszáz évvel ezelőtt ezt írta, „A levél a csóknál is jobban egyesíti a lelkeket.” Vajon Orbán és Kőszeg lelkét is?