Nem őszödi beszéd Áder János levele, amelyet a szuper napelemtermékdíj kapcsán írt, hisz az őszödi beszédben csak arról volt szó, hogy valamilyen cél érdekében hazudtunk, csaltunk. Áder itt azt ismeri be, hogy lényegében a bajsza fésülgetéséért kapja a fizetését, de ez csak a szűkebb olvasat. A tágabb annyi lenne, hogy parlamenti politikusaink olyannyira veszik komolyan munkájukat, mint a szocializmusban foglalkoztatott élsportolók a gyári anyagmozgatói beosztásukat.

Áder maga nemcsak azt vallja be, nem fecsérli az idejét törvényolvasgatásra (amúgy egész stábja sem), hanem hogy nincs tisztában az állam felépítésével (ahogy az egész stábja sem) – a környezetvédelmi ombudsman közbelépését hiányolta, holott olyanunk épp nincs, csak valami helyettesféle, akinek nincs meg a kellő jogosultsága (az elnök úr profi stábja ezzel sem konfrontálta az elnök urat). Elképesztő. Gondoljunk csak bele, ha egy átlagos alkalmazott (akinek adójából a közt szolgáló államférfiúink ilyen szorgosan-dolgosan töltik a napjaikat) ekkorákat hibázna, milyen ívben röpülne a munkahelyéről? Egy ápolónő, egy orvos még börtönbe is kerülne miatta. Ők nem engedhetik meg maguknak, hogy ekkorát hibázzanak. Elnökünk meg zavartan nevetgélve vonogatja vállát, „hát Istenem”. Sorsok, életek ezreit megroppantó törvények százai mentek át vélhetőleg olvasatlanul a kezén.

„Ez az eset két tanulsággal is jár. Az egyik az, hogy a közös hibát közösen kell helyrehoznunk. Ezért arra kérem, hogy támogassa azokat a törvényhozás munkáját érintő kezdeményezéseket és szakmai egyeztetéseket, amelyek az ebben a kérdésben szükségessé vált mielőbbi korrekcióra irányulnak. A másik tanulság pedig az, hogy 25 év után elérkezett az idő arra, hogy belássuk, az Országgyűlésnek végre szakítania kell a ’salátatörvény’-alkotás rossz gyakorlatával." Nemes szándék, de rég nem erről van szó. Ha komolyan venné a változtatás igényét, nem engedné, hogy a visszadobott törvényekkel úgy bánjon a kormánytöbbség, ahogy. Nem engedné, hogy a törvényalkotás úgy menjen, ahogy, egyéni képviselői módosítókkal, amint egy családi közértet igazgat a családfő.

Senkit nem érdekel, mi folyik itt. Fent az Urak urizálnak, megírják a törvényeket, eladják az ingatlanokat, kiosztják a stallumokat, nyomukban futnak a lelkes ebek, mint a falkavadászaton, hogy egy-egy pozíció, morzsa lehulljon nekik. A Parlamentben folyik a munka, A Sándor-palotában folyik a munka, aláíródnak a törvények, jaj, hát ez most épp kínos véget ért, mert keresztbe tesz az elnök úr ENSZ-főnöki aspirációinak, s a zöld imidzset sem építi túlságosan. Amennyiben Áder János más vonalon igyekezne az ENSZ-be, semmi sem történt volna, a salátatörvény-írás folyt volna az elmúlt 25 éves medrében. Áder sem fékje, hanem motorja a törvénygyárnak. Jó, legyen hibridmotor.

Persze az ország is megéri a pénzét: egy ilyen levélnek olyan vihart kellene kiváltania egy kissé önérzetesebb országban, hogy a kormánypárt 20%-os népszerűségesése lenne a minimum, de az ellenzéken is ugyanúgy csattanna az ostor. Mondjuk egy önérzetes országban nem fordulna elő ilyen kormányzás, politikai élet, pártrendszer, államelnökség, elnöki levél.