Tulassay Tivadar © Semmelweis Egyetem/Kiss Balázs

Tulassay Tivadar: Kétségtelen, a Semmelweis Egyetem szerepe kiemelkedő a központi régióban, illetve Budapesten. A fővárosi önkormányzat kórházait, illetve a minisztériumhoz tartozó egészségügyi intézményeket is figyelembe véve, kihat legalább három millió embernek, azaz a lakósság egyharmadának ellátására. Ezért is sajnálatos, hogy az egészségügyi reform végrehajtói egyáltalán nem támaszkodtak ránk, illetve a többi orvosi egyetemre. Holott világszerte az egyetemeken halmozódik fel az a tudás, melynek alapján egészségügyi stratégiát lehet készíteni, átalakítást lehet tervezni. Jószerivel senki nem vette észre, hogy mind a négy hazai orvostudományi egyetemen már jó ideje foglalkoznak az egészségügy elkerülhetetlen átalakításával. Gondolok itt a debreceni egyetem népegészségügyi iskolájára, a nálunk folyó egészségügyi menedzserképzésre, az egészségügyi közgazdaságtan oktatására, illetve az itt zajló kutatásokra. Szakembereink véleményére azonban, sem most, sem korábban - pártállástól függetlenül - senki sem volt kíváncsi.. Pontosabban: talán vagy tíz éve készített az Ádány Róza professzor asszony által vezetett debreceni iskola egy anyagot a nemzeti-népegészségügyi program kapcsán, de nem tudom, annak mi lett a sorsa.

hvg.hu: Azt állítja, hogy az egyetemeket egyszerűen kihagyták a reform előkészítésekor?

T.T. : Pontosan. Meg kell azonban jegyezni, hogy a negligálásunk nem párt-függő. A minisztériumban sokkal inkább támaszkodnak a Kórházszövetségre, a reform kidolgozása során inkább az általa képviselt intézmények szempontjait igyekeztek figyelembe venni. De itt sem sikerült elérni a kitűzött célt. Készültek ugyanis anyagok az egyes szakmák racionális átszervezésére, de megfeneklettek a politika útvesztőiben. A kisebb régió érdekeit képviselő parlamenti lobbiknak sikerült megvédeniük „saját” kórházaikat, még azon az áron is, hogy a szakmai érdekek sérültek.

hvg.hu: Mondana erre konkrét példát?

T.T.: Gyakorló gyermekorvos vagyok, és vezetője a a Gyermekgyógyász Szakmai Kollégiumnak. Testületünk készített egy reformanyagot, melyet Molnár Lajos miniszter - kiemelkedő szakmaisága okán -- nyilvánosan is elismert. Ebben pontosan megmondtuk, melyek azok a kisebb kórházak, ahol nem szabad gyermekosztályt fenntartani, mert nincs se nővér, se orvos, se beteg, és helyükbe nappali szakambulanciát kell kialakítani. A hazai gyermekorvosok támogatták az elképzelést, a megvalósítás során azonban a javaslatainkból szinte semmi sem valósult meg. A politika érvényesítette a befolyását, így például több helyen is sikerült megőrizni tízágyas gyermekosztályokat. Ahol azonban ma már alig van beteg, mert a problémás betegeket a szüleik felhozzák a nagyobb centrumokba, ahol jobb az infrastruktúra.

hvg. hu.: A betegek, érthető módon, a lehető legjobb ellátást szeretnék megkapni. Mennyire vették figyelembe ezt a törekvést az átszervezés és a finanszírozás során?

T.T. : Az egészségügy alapvető tulajdonsága, hogy az egyes szintek egymásra épülnek. Az alapellátás után jön a járóbeteg szakrendelés, arra egy kevésbé szakosodott városi vagy megyei kórház, míg az „ellátási piramis” csúcsán ott vannak az országos intézetek, illetve az egyetemi klinikák. Ezt hívják progresszív ellátásnak. A jelenlegi reform ezt alig veszi figyelembe, - a progresszivitás háttérbe szorul a területi ellátás elve mögött. Az utóbbi abból indul ki, hogy minden állampolgárnak ötven kilométeres körzetben a lehető legmagasabb szintű ellátást kell biztosítani. Ez nonszensz, nem valósítható meg sem az egységes társadalombiztosítási rendszerben, sem pedig a magánbiztosítók finanszírozásában.

Az egyetemi klinikák az „ellátási piramis” csúcsa körül helyezkednek el. Itt a betegek gyógyítási költségei magasabbak az átlagosnál, de ezt a most bevezetendő rendszer nem ismeri el. Attól lehet tartani, hogy a helyzet a jövőben csak romlani fog. Eddig, különböző elkülönített alapokból a progresszivitást valahogy finanszírozták, az országos intézetek, a klinikák és a megyei kórházak is részesültek a központi alapból. Most a progresszív alap megszűnt, és az orvosi egyetemek ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint a többi súlyponti kórház. Amikor a tavalyi év második felében a költségvetés bizonyos plusz összegeket folyósított az egészségügy számára, a Semmelweis Egyetem ugyanannyit kapott, mint bármelyik más, hasonló helyzetű kórház. Igen ám, de közben a kollégák változatlanul tömegével küldik hozzánk a problémás eseteket, havonta körülbelül 50-100 beteg érkezik hozzánk más súlyponti kórházakból, -- vidékről és a fővárosból egyaránt.

hvg.hu: Már készülnek a 2009 január elsején bevezetendő, több-biztosítós, illetve több-pénztáras egészségügyi rendszerre?

T.T.: Számolunk egy jó és egy rossz forgatókönyvvel. Jó lenne, ha azokat kiemelt szolgáltatásokat, melyeket más intézmények nem tudnak ellátni, a biztosítók tőlünk vásárolnák meg. Számos olyan beavatkozást lehetne ide sorolni, melyet csak nálunk végeznek az országban: előnyben vagyunk például a transzplantációs ellátásban, a képalkotó diagnosztikában, vagy a patológia területén.. Az országban elsőként, a kivett szövetdarabból meg tudjuk állapítani például egy melltumor esetén, hogy az elváltozás milyen gyógyszerekre reagál majd. Az egyénre szabott terápia jelentősége fokozatosan nő, márpedig az ehhez szükséges berendezésekkel és szakemberekkel csak mi rendelkezünk. Hasonlóképpen élen állunk a szívgyógyászatban, az érsebészetben és a koraszülöttek ellátásában. De a finanszírozás kérdése nincs megoldva itt sem, mert a rendelkezésre állás költségeit a jelenlegi rendszer nem biztosítja. Mondok egy konkrét példát: a Transzplantációs Klinikán egy évben többszáz vesét, száz nál kevesebb májat és hasnyálmirigyet, és mintegy húsz szívet ültetnek át. Az egyetem nem tudná ezt a klinikát fenntartani, ha az ottani orvosok mellesleg nem operálnának sérvet és epekövet is, és nem e rutinműtétekből tartanák el a transzplantációs tevékenységet. Nem tudjuk, hogy a biztosítók a különleges beavatkozásokon kívül hajlandók lesznek-e más rutinműtéteket is finanszírozni. Ha nem, ez rossz forgatókönyv lenne, tekintettel arra, hogy ma már nincsenek tartalékaink, és a múlt évben is csak rendkívüli költségvetési támogatások révén tudtuk elkerülni a csődöt.

hvg.hu: Tehát még nem tudják, milyen következményekkel jár majd a biztosítók, illetve pénztárak megjelenése?

T.T.: Valóban nem tudjuk. Feltételezzük, hogy szinte az összes biztosító szolgáltatásokat vásárol majd tőlünk, de hogy ehhez részünkről miféle apparátusra lesz szükség, sejtelmünk sincs. Valószínű, hogy ügyelnünk kell az üzleti titkokra, és azokat az adatokat, amelyek alapján az egyik céggel szerződünk, nem tudhatja meg a másik. Ez a jelenlegihez képest a többszörösére duzzasztaná irodai apparátusunkat. Erre a célra a jelenlegi rendszerben egyszerűen nincs pénz. Hiszen ha lennének forrásaink, azt mindenekelőtt a nővérek bérezésére fordítanánk, nem új tisztviselők felvételére. Nagyon kevés az ápolónő, mert nem tudjuk megfizetni őket. Még a kötelező négy és fél százalékos béremelésre sincsen forrásunk. Ma már ott tartunk, hogy Erdélyben adunk fel hirdetéseket, onnan várjuk, hogy jöjjenek. A kórházleépítések során felszabadult szakképzett nővérek elhagyták a pályát, és más, kellemesebb feltételeket kínáló - jobban fizető, egy műszakos, kevesebb lelki teherrel járó - szakmákban helyezkedtek el.

hvg.hu: Mi a helyzet az orvosképzéssel, különös tekintettel a rezidens orvosokra? Ki fizet majd a képzésükért?

T.T. Az elmúlt évben, tavasszal a hatodéves orvostanhallgatók nagy demonstrációt tartottak a Nagyvárad téren, így tiltakoztak a szaktárca tervei ellen. Akkor visszavonták azt a rendelet-tervezetet, mely arról szólt, hogy mindenki saját maga fizesse meg a rezidens-képzését. (A rezidens, azaz gyakorló orvosok az egyetemi diploma megszerzése után még három évig kórházakban folytatják a szakma elsajátítását. A szerk.) Azóta a kormányzat belátta, hogy a szakorvosképzés állami feladat, nem lehet áthárítani a hallgatókra, illetve a családjukra. Jelenleg az állam két évet finanszíroz, ami mintegy kilencmilliárd forintjába kerül. A harmadik évben pedig az a kórház fizeti a bérüket, ahol munkába állnak. Jelenleg nagyobb problémát jelent a számunkra, hogy a Semmelweis Egyetem népszerű idegen nyelvű képzéseinek normatíváját akarja csökkenteni a minisztérium. Arra hivatkoznak, hogy ez hasznot hoz nekünk. Pénzt akarnak tőlünk elvonni, pedig egyes, a magyar hallgatók javát szolgáló korszerűsítéseket csak ebből a forrásból tudunk megvalósítani. Az elvonás súlyosan ártana a versenyképességünknek.

hvg.hu: Nem könnyítene a helyzetükön, ha eladnának néhány ingatlant?

T.T. : Igaz, az e gyetem tulajdonában van több, rendkívül értékes Szabadság-hegyi ingatlan, de nem tudjuk azokat eladni. Ez a mi családi ezüstünk, és nem tudunk mit kezdeni vele. Mindenekelőtt a volt III. számú belklinika épületeit szeretnénk értékesíteni, a mellette lévő rendkívül értékes telekkel együtt, a volt Béla-király úti kormányzati rezidencia tőszomszédságában. Hiába rendkívüli adottságú ez a terület, különböző beépítési kötelezettségek szabnak korlátokat, nem lehet rá lakóparkot építeni. Egészségügyi besorolású, meg van szabva a beépítettség mértéke, továbbá az épületek műemléki védelem alatt állnak, úgyhogy az ingatlankereskedők csak legyintenek rá. Az övezeti átsorolás rendkívül nehézkes, ráadásul a kerületnek és a fővárosnak egyet kellene értenie. Óriási a bürokrácia, és mire megszerezzük a szükséges engedélyeket, lejár az értékbecslés határideje.

Pelle János