Simor András © MTI

Most, hogy a koalíciószakadás által elmélyített befektetői szkepszis ingataggá teheti Gyurcsány pozícióját, óhatatlanul felvetődnek az utódlási dilemmák. Csakhogy – mivel a szövetségesével folytatott viszály okán a szocialista párt összezár – nehéz volna a hiteltelenedése dacára is karizmatikus, ravasz Fletót belülről pótolni. Hisz kétségtelen, nincs olyan formátumú személyiségük, aki versenyképes lenne a miniszterelnökségért folytatott párharcban. Ráadásul tudjuk, az utóbbi évtizedben az MSZP szeret „hozott nyersanyagból” dolgozni. Az Orbán-kormány idején a technokrata, pártpolitikusként soha nem dolgozó Medgyessy Pétert „hívták be” a pártba. Amiben volt azért némi hátsó szándék is. Baloldali gyűjtőpártunk fajsúlyos egyéniségei olyan kormányfőt akartak, akinek „üstökét a kezükben tarthatják.” Bejött a számításuk: a közgazdászberkekben józan pragmatikusnak tartott Megyó áldásával gáttalan osztogatás indult.

Eme csapás következményeinek gyógyítására ismét outsidert hoztak be. Hisz a ’90-es években Gyurcsány Ferenc is kapcsolati tőkés volt, nem hivatásos politikus. De ő – szemben elődjével – igencsak a párt fejére nőtt. A reformoktól ódzkodó, de középtávú elodázhatatlanságukkal tisztában lévő – igencsak skizofrén létállapotú – párt (ha Fletó leváltásában gondolkodna) dupla kihívással néz farkasszemet. Egyrészt, a jelenleginél nagyságrendekkel ügyesebb válságmenedzserre lenne szükség. Ugyanakkor olyanra, aki nem tudja – Gyurcsányhoz hasonlóan – behálózni a pártot. Olyasvalakire, akit az SZDSZ is elfogad. S aki – miután elvégezte a piszkos munkát – lelép, anélkül hogy kísérletet tenne politikai beágyazódásra. Ha egy személyiségprofil-rajzolót kérnénk fel, a leírt paraméterekből kiindulva állítsa össze az ideális utódjelöltek listáját, a kör meglehetősen szűkké válna. És Simor András MNB-elnök bizonyára köztük lenne.

Bármily furcsán hangzik is: Gyurcsány Ferencet a jobboldal építette fel. Nem is volt még kormányfő, csupán elődjének főtanácsadója, aztán sportminiszter, amikor hihetetlen interpellációs düh és médiapergőtűz zúdult rá jobb felől. Ami nemhogy veszélybe sodorta reputációját, hanem épp a párt új kedvencévé tette. S nagyon úgy tűnik, a miniszterelnököt felépítő jobboldal nem is tervezi a leépítését. A Fidesz érdes részének szájíze mentén író Magyar Hírlap jegyzetírója, Torkos Matild vetette papírra, hogy „bár az ellenzékiek folyamatosan nyomás alatt tartják Gyurcsányt a trágár hangú őszödi hazugságbeszéd óta, politikai érdekeik – bármilyen meglepő is – azt kívánják, hogy a szocialisták ne tudjanak megszabadulni a lejáratódott, erkölcsileg elkoptatott, rendkívül népszerűtlen vezetőjüktől. Ha tényleg ez az ellenzék stratégiája, és sikerül megvalósítania, akkor valóban megalázó vereséggel számolhat a baloldal 2010-ben.” Ugyanezen cikkében hivatkozik a szerző Simorra mint lehetséges utódjelöltre.

A kormány valamennyi hívének rá illene jönni: Gyurcsány partiban tartása nem az ő érdekük, hanem Orbánék érdeke. A személycsere kényszere így a levegőben van. Természetesen végzetes – a nemzetgazdaság gerincét összeroppantó – hiba volna Orbán baloldali populista megfelelőjét rakni Fletó megürült székébe. Olyan emberre lenne szükség, aki – mint egy dugulást vagy csőtörést elhárító szerelő – jön, rendbe teszi a dolgokat, aztán visszavonulva átengedi a terepet a politikusoknak. Ugyanakkor képzeljünk el egy Simor-Orbán vitát. Ővele szemben képtelenség lenne megjátszani a hazugságkártyát. Valószínű, hogy gazdaság- és társadalompolitikai fronton is méltó ellenfélnek bizonyulna a Fidesz-elnök számára.

Ugyanakkor nem jelentene számára problémát a népszerűtlenség. Golyófogóként védené a mögötte álló pártokat a keserű pirulák mellékhatásaitól. Tehetné, hiszen az egzisztenciája nem belpolitikai közvélemény-kutatások függvénye. Persze mindehhez az kéne, hogy az általa vezetett kríziskezelő kabinet bizonyos mértékig a pártszempontoktól elszakadva, biankó felhatalmazással üzemelhessen. Politikusmentes szakértőkormányokat válságidőszakokban iktatnak be. Jelenleg nálunk mindenképp az van. Mint a konvencionális, pártelvű parlamentarizmus híveinek, normál időszakban eszünk ágában sem lenne ilyesmit javasolni. De most – amikor a közszektor ellátórendszerei finanszírozhatatlanok, átalakításuk körmünkre ég – ideje volna kinevezni egy, a napi politikai érdekek koordinátarendszeréből leszakadni tudó, stratégiai jövőtávlatokban gondolkodó valakit. Anti-Messiás kell. Aki nem azt szajkózza, amit hallani akarunk. Nyilván a súlyos beteg is örömest fogadná a hazug orvost, aki egészségesnek nyilvánítja. De a gyógyuláshoz vezető út lemondáson át vezet. Ezt nemigen hisszük el olyan doktornak, aki már egyszer félrevezetett bennünket. Simor ebben a tekintetben (is) tiszta pedigrével startolhatna.

Papp László Tamás