A Mercedes-Benz kisautói. Az "A-osztály"következő  generációját már Kecskeméten is gyártják?

Nem az államháztartás helyzete változott drasztikusan, csupán annyi: egy nyugati cég a magyar utakat a romániai infrastruktúránál jobbnak ítélte meg. Plusz – valószínűleg – némiképp ráígértünk a lengyelekre is. Hogy pontosan mennyivel, az csak ősszel derül ki. Addig felelőtlenség volna bármit mondani. Ugyanis nemcsak az számít, hány munkahely létesült. Hanem az is, hogy adják darabját.

„A haza ezer baja és a kétségtelen meglévő társadalmi, politikai feszültségek mellett – melyekért amúgy éppen a gátlástalan hazugságokkal, csúsztatásokkal, féligazságokkal is operáló Orbán és vezérkara súlyos felelősséget visel – a gazdaság bizony nincsen válságban. Bármily fájdalmas is ez az ellenzék mindenható urának” – zeng dicshimnuszt a Népszava. A jobboldali sajtó visszafogottan örül, egyelőre csendesen, befelé fanyalog. Természetesen nyíltan momentán a Fidesz se támadja a beruházást. (Nem akar az ünneprontó hálátlan szerepére vállalkozni. Amellett a dolog az ellenzéki vezetésű Kecskemét sikere is.) Kérdés, hogy ősszel a Hankook-forgatókönyvet játsszák-e meg. Vagyis, hogy azt hangsúlyozzák: a „tőkebehozatallal” igencsak előnytelen vásárt csináltunk. Mert a munkahelyek költségvetési hozzájárulásban mért ára rettenetesen magas.

Persze mindez azon dől el: az országunkba hozott tőke (innováció, fejlesztés, képzés) mennyibe kerül támogatásban, kedvezményekben, mentesítésekben. Pár hónapon belül fény derül rá. S akkor Orbánék is eldönthetik, mi hoz többet a konyhára. Ha a kormányt a Daimler-csoporttal szembeni elvtelen kapitulációval gyanúsítják – vállalva a rizikót, hogy ekképp a fideszes kecskeméti önkormányzatot is „bűntárssá” degradálják – vagy inkább a sikertörténet belpolitikai profitjából igyekeznek osztalékot kihasítani. Dokumentumok ismerete nélkül jómagunk nem ítélkeznénk. Annyi bizonyos, hogy ilyen gazdasági krízishelyzetben úgy kellett a hatalomnak egy optimista végkicsengésű, jól eladható piaci történet, mint egy falat kenyér. Amivel nyilván a befektetők főtárgyalói is tisztában voltak. Láthatták, ezekre nagyon ráfér már az invesztíció, hát aligha lesznek szűkmarkúak. Minél nagyobb bajban van egy nyitott, kisállami nemzetgazdaság, annál kiszolgáltatottabb a multikkal való egyezkedésben.

Ténykérdés, 2005 őszén Kóka János akkori gazdasági miniszter így nyilatkozott: „a Hankook-beruházás esetében is egy ponton azért szálltunk ki a versenyből, mivel nem fogunk soha meg nem térülő presztízsberuházásokat támogatni adófizetői pénzből. Több mint 15 millió forintba került volna egy munkahely, ahol majd 100-120 ezer forintos bruttó bért fizetnek alacsony hozzáadott értékű munkáért”. De aztán – a választások közeledtével – mégiscsak visszaszálltak, közel húszmilliárddal járulva hozzá a dél-koreai gumimamut terjeszkedéséhez. Vajon a Daimler is hasonló kirakatberuházás? Lehet, de biztosan nem mondhatjuk. Ám még ha szakmailag teljesen kóser is az ügy, akkor se tekinthető feltétlenül a perfekt kormánymunka bizonyítékának. Hisz a piac sajátossága, hogy elműködget a pancser, korrupt, inkompetens államvezetés dacára is. (Akár tervgazdaságokban, feketepiacként.) Mi több, sikertörténeteket is produkálni tud.

A magángazdaság újítási képességeivel, teremtő erejével büszkélkedő (amúgy csapnivalóan működő, eladósodott, túlbürokratizált) állam nagyjából olyan, mint egy köztulajdonban lévő ingatlankezelő vezérigazgatója, akinek regnálása alatt a társasház épületének közös helyiségei düledezve romosodtak. Viszont az egyik lakó gyönyörűen felújítja saját öröklakását. Az ünnepségre a házkezelőség fejét is meghívja. Aki, belépvén a csillogó-villogó kéglibe, kidülleszti mellét, és imígyen szól: „Látják, tudok én, ha akarok!”

Papp László Tamás