Obama és elnöki vonata. Vágányzár © MTI/AP

Amerika elutasítása a muszlim világban nem csak Washington hibája. A Közel-Kelet milliónyi engesztelhetetlen, notórius Amerika-gyűlölőjét semmiféle józan érv nem győzi meg. Ugyanakkor kétségtelen, léteznek arrafelé mérsékeltek is, akik bizonyos gesztusokkal barátivá (de legalábbis semlegessé) tehetőek. Ha ez így van, miért nem lép Amerika? Ennek okát Amerika bizonyos, az európaitól markánsan eltérő kulturális hagyományaiban találhatjuk meg.

Az Egyesült Államok dominálta nyugati civilizáció és az iszlám kultúrkör ütközésének fő oka az értékpreferenciák különbözősége. Vagyis hogy alapvetően mást tart fontosnak a tekintélyelvű keleti és a szabadságelvű nyugati gondolkodás. De ez nem feltétlenül csak konfliktust jelent.

A fundamentalizmus mindig az önbizalomhiány jele. A meggyőződésüket (vallásukat) zsarnoksággal másokra kényszerítő emberek tudat alatt nem bíznak abban, hogy világnézetük felveheti a versenyt másfajta hitekkel. Ezért üldöznek minden tőle eltérőt. Egy magabiztos világrend azonban nem riadozik a kihívástól. Nem retteg attól, hogy egy konkurens társadalomfilozófia alternatívát, választási lehetőséget kínál polgárainak. Cserébe őneki is joga van arra, hogy kölcsönösségi alapon a túloldalt szabadon győzködhesse nézetei helyességéről. Nem önmagában az a gond, hogy a legtöbb arab másként vélekedik a demokráciáról, a nők társadalmi szerepéről, a homoszexualitásról, egyház és állam kapcsolatáról.

Probléma akkor lesz a véleménykülönbségből, ha azt fegyveres erőszakkal, az államhatalom erejével akarják embertársaikra rákényszeríteni, illetve mindenki számára kötelezővé tenni. Halállal (de minimum szigorú büntetéssel) megtorlandó sértésnek gondolva a felfogásuk kétségbe vonását. Egy civilizáció nagyságát az mutatja meg, mennyire képes tolerálni a békés rendszerkritikát, a kisebbség önkifejezését. Egy másságát vállaló, de komplexusoktól nem gyötört iszlám nem jelentene fenyegetést. Persze ennek létrehozásához két fél szükségeltetik.

Merthogy a szabad világ hajójának kapitányaként az Egyesült Államok sem volt teljesen hű önmaga alapelveihez. Sokaknak úgy látszott, az USA bizonyos tekintetben nem az iszlám teokráciák nyitott és szekuláris alternatívája, hanem annak puha keresztény változata. A Bush-adminisztrációval előretörtek a vallási fundamentalisták. Tervbe véve rengeteg liberális polgárjogi vívmány betiltását. Indulva az abortusztól, folytatva az őssejtkutatással, az evolúció oktatásának tantervekből való kiszorításával. A szerintük erkölcstelen műsorok cenzúrázásáról nem is beszélve. Hangsúlyoznánk, nem törpepárti szélsőségesekről beszélünk, hanem a republikánus evangélistákról.

Amikor Magyarországon némely balliberális körök sopánkodnak, hogy az egyház beleszól a politikába, javasolni kéne nekik, hogy fáradjanak el a tengerentúlra. Ahol a bigott neoprotestáns lelkészség dermesztő valláserkölcsi terrorral helyezi nyomás alá a politikai elitet. Olyan mértékben, hogy az nálunk elképzelhetetlen volna. Hisztérikus pszichológiai lincskampányokkal támadják azokat, akik engedélyeznék a melegházasságot, az eutanáziát, vagy csupán ragaszkodnak államuk világnézeti semlegességéhez. Természetesen nem az a „hézag”, hogy a keményvonalas hívők elmondják nézeteiket. Csakhogy nem állnak meg itt.

Miként az iszlám vallásuralom reprezentánsai, ők sem elégszenek meg azzal, hogy dogmáikat önkéntes alapon a hívők kövessék: erőnek erejével kötelezővé tennék mindenkinek. Nyilván nem lehet egyenlőségjelet tenni a tálib rendőrállam és az amerikai demokrácia közé. Tény, hogy finomabb módszer, ha valakinek a jogait nem nyílt, illegitim erőszakkal, hanem törvényekkel korlátozzák. De a lényeget érintően a végeredmény ugyanaz. (Például a szlovákiai magyaroktól is el lehet venni formailag demokratikus többségi határozattal az iskolákat, utca- és városneveket, brüsszeli pénzeket.) A pluralista népuralom ugyanis nem csupán a többségi elv győzelme, hanem a többség önuralma. Jelesül, hogy számbeli fölényéből eredően megtehetné, hogy elvitatja, visszavonja a kisebbség jogait, de nem teszi.

A Föld egyik legrégibb demokráciájában azonban e jogok törékenyebbek, mint gondolnánk. Olyan liberális fegyvertények, mint az abortusz engedélyezése, a darwini fejlődéselmélet oktatása, a kutatási szabadság biztosítása, a rasszok elkülönítésének megszüntetése, alapvetően elitista intézkedések révén váltak hatályossá. Nem referendum (vagy a törvényhozó politikusok akarata) tette lehetővé, hanem állami és szövetségi bíróságok döntései. Melyeket a Legfelsőbb Bíróság tett jogerőssé. (Ugyanezen grémium tiltotta be ideiglenesen a halálbüntetést a ’70-es években.)

Az USA választóinak többsége hívő, konzervatív és rendpárti. Ekképp jórészt politikusaik is azok. Így a vaskalapos, prűd, bigott jogelvek „felpuhítása” a liberális jogértelmező elitnek köszönhető. A faji szegregáció tiltása, a szexuális önrendelkezés (pl. a fogamzásgátlás) lehetővé tétele gyakran nem a többség egyetértésével, hanem annak dacára történt. (A szexuális forradalom tombolása idején az amerikai választók a konzervatív Nixonból, majd a buzgón hívő Carterből csináltak elnököt.)

A Reagan idején beindult „vallási reneszánsz” Clinton regnálása alatt már a politikai teljesítménynél is fontosabb helyre sorolta az elnök magánéletének „tisztaságát.” A Lewinsky-ügyben valóságos erkölcsi autodafé folyt a házasságtörő államfővel szemben. George W. Bush hatalomra jutása után pedig a vallás, mint olyan, „kabinetkérdés” lett. Míg nálunk (és az unió szinte valamennyi országában) a hitelvi dolgok iránt közömbös, netán vállaltan ateista jelöltből nyugodtan lehet állam- vagy kormányfő, ez a tengerentúlon a lehetetlenséggel határos. Isten létének kétségbe vonása gyakorlatilag eleve diszkvalifikálással felérő dolog. A leköszönő elnök idején ráadásul ennek a hitközpontúságnak egy türelmetlen, vakbuzgó fajtája lett domináns. Ez rányomta a bélyegét a terrorelhárító hadviselésre is. A dzsihádpropaganda a hódító és vérengző keresztesek utódainak igyekezett beállítani az amerikaiakat. Hogy csak papolnak a demokráciáról, valódi céljuk, hogy leigázzák és erőszakkal térítsék az igazhitűeket.

Sajnos, a demokraták és Obama – részben kompenzálandó e téren meglévő hátrányukat – éppúgy túlhangsúlyozzák a vallásosságot. (Hogy a bigott kecskét is jóllakassák, de a liberális káposzta is megmaradjon, az elnöki beiktatást egyházilag Gene Robinson homoszexuális püspök celebrálja.) Holott az euroatlanti civilizáció vonzereje és fölénye éppen abban lehetne, hogy a vallásgyakorlást (általában az irracionális hagyomány- és felekezetközpontúságot) a világnézeti semlegesség jegyében önálló alrendszerként leválasztja a politikától.

Az USA akkor szerezheti vissza hitelét az iszlám világ polgárosodni és demokratizálódni akaró hányada előtt, ha vállalja azokat az értékeket, melyeken a szabadság rendje alapul. Így a vallás politikán kívüli, civil jellegét. Nem pedig versenyre kelni próbál a bigottság csúcstartóival. Hogyan várható el egy palesztintól, hogy kritikusan gondolkodjék a vallás államra településéről, az így szított kollektív hisztériáról, ha azt látja, hogy az éldemokrácia elnöki tisztújítása is a hitelvű dogmákra alapuló manipuláció jegyében zajlik? Miként követeljük saját elveink betartását másoktól, ha mi sem teszünk nekik eleget?

Papp László Tamás