Sokan sokféle formában temették el az MSZP-t az utóbbi időben: ez a párt menthetetlen, a mostani megújítás csupán látszatfogások gyűjteménye, a régi garnitúrával nem lehet új pártot építeni. A mostani kongresszus hozta a papírformát: a párt a megosztó vitákat (az egység látszatának demonstrálása végett) részben a szőnyeg alá söpörte, s egy jól koreografált menetrendben megtörtént a vezetőváltás – persze a régi-új szereplőkkel. Mindezek alapján akár egyet is érthetünk azzal, hogy az MSZP még az ellenzékiséget is képes lesz elrontani. A kongresszus azonban hozott egy látszólagos meglepetést: úgy tűnik, a szocialisták nem félnek tanulni Orbán Viktortól és „demokrata köröket” alakítanának.

Az MSZP mint az állandóság pártja

A legutóbbi időkig úgy tűnt, hogy az elmúlt 20 év nagy részében pártszervezési szempontból a szocialista pártnak áll a zászló. De kénytelenek vagyunk bevallani: az MSZP a rendszerváltás óta nem sokat változott, pontosabban ugyanolyan típusú személyi és szervezeti törésvonalak szabdalják, mint 20 éve.

Mesterházy Attila és Balogh András: elnök és helyettes

MTI

A Méltányosság már rávilágított arra, hogy az MSZP-n belül egyszerre több „párt” (platform) is jelen van, amelyek szükség esetén ugyan képesek labilis egységgé tömörülni, de egy modern néppárt – főként, ha váltópárt kíván lenni – nem létezhet ilyen diffúz keretek között. (A mostani kongresszusnak egyébként van még egy tanulsága: az említett látszatkonszenzus részbeni felszámolására utal az a tény, hogy Szili Katalin – a párt belső ellenzékének prominense – nem ment el a rendezvényre.)

Kis túlzással az MSZP az MSZMP-nek a nyolcvanas évek végére kialakult megosztottsági hagyományait vitte tovább a rendszerváltás után – ebből a szempontból az „utódpártiság” bélyege mindenképp megalapozott. Az állandó MSZP 2010-re ért el ahhoz a ponthoz, amikor is felismerte azt, hogy a párt meglehetősen avítt személyi-szervezeti struktúrája már nem képes (talán soha sem volt képes)  a megújulásra. Ekkor jutottak el arra a (az egyébként üdvözlendő) felismerésre, hogy tanulni kell a nagy riválistól: alkalmazni kell a Fidesz pártszervezési módszereit. Mivel 2002-ben a Fidesz alapvetően más szituációban hozta létre a saját világát, mint amiben az MSZP jelenleg van, így nem árt óvatosan kezelni a demokrata körök koncepcióját. El kell választani azt, hogy mit lehet átvenni és mit nem a Fidesz 2002-es ötletéből, de mindenekelőtt fel kell tenni azt a kérdést, hogy az MSZP elég erős-e a demokrata körök megszervezéséhez.

A polgári kör mint a kormányzás pótcselekvése

Az eredeti fideszes koncepció és a szocialisták mostani helyzete között döntően két fő különbség mutatkozik: a hatalmi helyzet (társadalmi támogatás), valamint a körök megszervezésének politikai célja.

„A haza nem lehet ellenzékben” – hangzott el Orbán Viktortól 2002. május 7-én a Dísz téri beszédében, amikor is meghirdette a polgári köröket. A polgári körök tehát feldolgozása volt a 2002-es Fidesz-vereségnek, ami a pártot hatalma csúcsán hidegzuhanyként érte. Ez az egyik legfontosabb különbség: a polgári körök egy relatíve erős, ugyanakkor lefagyott és kiábrándult Fideszhez kötődnek. A szocialistákat korántsem a hatalmuk teljében, hanem annak végpontján, a vegetálási folyamat betetőzéseként érte a választási vereség.

Orbán Viktornak meg kellett valahogy indokolnia a vereséget, s ennek elviselésére szolgált a polgári kör. Az indokolás körülbelül így hangzik: a választást bár nem vesztettük el (a Fidesz szerezte a legtöbb szavazatot), de mégsem mi alakítunk kormányt, ennek ellenére nem vonulunk ellenzékbe. A „nem fogjuk megengedni, mert elég erősek vagyunk” mentalitás érvényesült. Vagyis a Fidesz elég erős volt ahhoz, hogy egyrészt megszervezze, fenntartsa a polgári köröket, másrészt hogy politikai szempontból is profitáljon belőlük.

Ezen a ponton érkeztünk el a polgári körök céljához. Orbán Viktor 2002-ben még kellő óvatossággal fogalmazott, ezzel is tompítva a választási vereséget: „… nem az a fontos, hogy mi hozzuk a jó döntéseket, hanem, hogy jó döntések szülessenek. Ezért, még ha vannak is intő jelek, és tudjuk, amit tudunk, a most alakuló kormányt és pártjaikat nem múltjuk, hanem tetteik alapján fogjuk és akarjuk megítélni.”

Később a helyzet megváltozott, s a polgári körök és általában is a Fidesz ellenzékisége nem követte az ellenőrző-javasoló ellenzék szerepét, sőt, inkább (2006 után mindenképp) az aktív-agilis, támadó attitűd volt rá jellemző. A polgári körök a 2002-es fiaskó után a kormányzás helyetti lágy pótlékként szolgáltak: ezekben élt tovább a Fidesz-kormányzás. Amire a helyzet komolyabbá vált (kordonbontás, felhívás Gyurcsány lemondására, népszavazás kezdeményezése), addigra kifulladt a polgári körös eszme.

Összefoglalva: a Fidesz a polgári köröket kormányzáspótlékként használta fel, s amikor már más idők fújtak (a „nagypolitikának” kellett cselekednie), akkor levette róluk a kezét. A szocialisták demokrata körei nem járhatják ezt az utat. Egyrészt nem egy erős párt sokkszerű vereségét kell „feldolgoztatni” a körökkel, hanem a párt újjáépítéséhez kellenek. Utóbbiból pedig az következik, hogy a szocialista demokrata kör nem lehet (nem is lenne rá képes) a kormányzás pótléka: az MSZP-nek jelenleg nem a kormányzásban, hanem a pártépítésben kell a Fidesszel versenyeznie. Az MSZP sokkal rosszabb helyzetben van, mint a 2002-es Fidesz. Éppen ezért a szocialisták, amennyiben lépnek a demokrata körök felé, akkor nem engedhetik őket úgy szélnek, mint ahogy azt a Fidesz tette. A párt megújítása tehát sokkal elemibb módon kötődhet a körökhöz, mint a Fidesz esetében.

A demokrata kör mint új reformkör

A „körösödésnek” egyébként van rendszerváltás előtti és rendszerváltás utáni hagyománya az MSZ(M)P-n belül: előbbi – kis túlzással – senkit sem érdekel, utóbbit pedig senki nem vette észre. Épp ezért kénytelen az MSZP az orbáni recept importjára. Jelenleg a demokrata körök számára két kitörési pont kínálkozik: az alkotmányozás folyamata és az e-demokrácia (vagy web2).

Pozsgay Imre felszólal 1989-ben, a reformkörök találkozóján

MTI

Az elkövetkezendő hónnapok és a következő év egyik legfontosabb eseménye az új alkotmány előkészítése lesz. A demokrata körök egyrészt hangsúlyozhatják magának az alkotmányozásnak a fontosságát; másrészt pedig az MSZP képes lehet arra, hogy a Fidesz által dominált folyamatba beavatkozzon. Talán ezúttal az MSZP lesz az a párt, amelyik képes lesz megszólítani a „népet”, s kikérni a véleményét az új alkotmánnyal kapcsolatban.

A másik fontos lehetőség inkább a körök megszervezési módját, technikai hátterét érintheti. Többször is is foglalkozott a Méltányosság azzal, hogy politikai élet egyre fontosabb szegmense lesz az e-demokrácia, ideértve a közösségi portálokat is. Az internet, legyen bár egy globális és olykor személytelen adathalmaz, mégis a személyességre és a közösségek építésére törekszik. A leendő szocialista körök nem hagyhatják figyelmen kívül az internet közösségépítő szerepét és hatását a politikára.

Egypólusú vagy többpólusú baloldal?

Végül essék szó az eseteleges kudarcról! Ha szocialista párt akár a demokrata körökkel, akár azok nélkül, nem lesz képes a megújulásra akkor – a fentebb jelzett karakterek okán – bizony nem sok értelme van a párt egyben tartásának. A választások óta (sőt 2006 óta) ugyanis ez az MSZP egyik legfontosabb célja: a látszategység demonstrálása. Kormányon egyszerűen nem lehetett szakadni, az ellenzéki szerep azonban lehetőséget teremthet egy többpólusú baloldal kialakulására, amely külön-külön integrálja az MSZP-ben meghúzódó kényszerkoalíciókat. Az, hogy egy relatíve sikeres demokrata kör elodázza vagy okafogyottá teszi a pártszakadást, jelenleg még kevéssé látható. Egy biztos: a magyar baloldalnak választania kell az egypólusú vagy a többpólusú lét között.