Magyarországon a „Negyedik Köztársaság” alapjainak lerakása folyik, aminek szimbolikus megkoronázása lesz az új 2011-es alkotmány. Az újnak szánt politikai rendszerben a Fidesz alaposan felforgatta az elmúlt húsz évben, különösen az előző nyolc év MSZP-SZDSZ kormányzatok idején kialakult és bejegecesedett érdekviszonyokat. Orbánék nem csináltak titkot abból, sem a korábbi kormányzásuk idején, sem most, hogy az eddigi érdekviszonyokat részben erkölcsi magaslatokról (lásd a „pofátlan végkielégítések” elleni mostani küzdelmet) kívánják átformálni a maguk javára. Az első kísérletük, bár részeredményeket hozott, a 2002-es országgyűlési választásokon elbukott. A Fidesz azonban most újabb, nagy ívű átalakításokba kezdett ezen a téren is, abban bízva, hogy a kormány mögött álló kétharmados országgyűlési többséggel a háta mögött ezúttal sikeres lesz a következő választásokon.

Az Orbán-kormány az érdekcsoportok frontján

Korunk államaiban nem számítanak ritkaságnak, hogy erős érdekcsoportok a döntéshozók meggyőzésével, a nyomásgyakorlás különböző, finom vagy kevésbé finom eszközeivel befolyásolni tudják a politikai döntéseket. Magyarországon a rendszerváltozás óta a hazai nagyvállalatok és a külföldi tulajdonban lévő multinacionális cégek többnyire sikerrel akadályozták meg a számukra hátrányos döntéseket (Gyurcsány Ferenc kormánya például visszakozásra kényszerült a győri Audival vívott 2006-os csata után, amelnek tétje a szolidaritási adó bevezetése volt.)

Az Orbán-kormány jövőre ezt a kört sújtja a mintegy 360 milliárd forintnyi különadóival. A nagyrészt külföldi érdekeltségű bankokról, biztosítótársaságokról és pénzügyi lízingcégekről és a főleg multinacionális cégekből álló, főként német tulajdonú távközlési és telekommunikációs ágazatot érintő adókról van szó. Ráadásul, az eredeti ígéretektől eltérően, ezeket az adókat, ha csökkentett mértékben is, de 2012 után is fenn kívánja tartani a kormány.

A magánnyugdíj-pénztáraknak továbbított járulékok állami kézbe adásánál is érdemes feltenni a kérdést,  mely érdekcsoportokat sért az intézkedés: ugyanis a kormány itt is élesen szembefordul a magánnyugdíj-pénztárak nagy részét tulajdonban tartó külföldi érdekcsoportokkal.

Ezt a döntéssorozatot nem pusztán az állam pénzéhsége motiválta, hanem az a határozott cél, hogy a kormányzat minél nagyobb hatalmat szerezzem meg ideológiai és erkölcsi céljai megvalósításához. Orbán Viktor itt is paradigmaváltást akar: véget akar vetni annak, hogy a gazdaság befolyásos szereplői mondják tollba az őket érintő döntések tartalmát. A Mal Zrt. villámgyorsan lezajlott állami felügyelet alá helyezése csak előjáték volt. Mostantól a kormány diktálja a játékszabályokat és ez ellen a dolgok állása szerint a jövőben már az Alkotmánybírósághoz sem lehet majd fordulni. 

 Az üzenet félreérthetetlen: a Fidesz-kormány nem kívánja a piacgazdaságot felszámolni, de elvárja, hogy a gazdaság szereplői alkalmazkodjanak cékjaihoz, ha nem teszik, kész bevetni a jövőben a megnövelt hatalmú állam apparátusát és szankciórendszerét, például a visszamenőleges adóztatás alkalmazásával. A kormány ugyanakkor a szakszervezetekkel sem bánik kesztyűs kézzel: az Országos Érdekegyeztető Tanács felszámolása, de legalábbis átalakítása benne van a levegőben.

Mit tehetnek ebben az új helyzetben, az érdekükben súlyosan sértett gazdasági – zömmel külföldi – érdekcsoportok? Nagyon is sokat.  Nem egy cégnek a forgalma nagyobb Magyarország központi költségvetésénél (pl. Deutsche Telekom, TESCO). Megpróbálhatnak támogatókat szerezni a Fidesz politikusainak körében, bomlasztani belülről a kormánypárt egységét. Ez ma illuzórikusnak tűnik, de a Hoffmann-Pokorni vita is bizonyítja, nem teljesen lehetetlen vállalkozás hosszabb távon, különösen akkor, ha tartósan lejtmenetbe kerül a Fidesz népszerűsége, és ezzel növekedhet a miniszterelnökkel szembeni morgolódás. A nemzetközi szervezetek, mérvadó külföldi újságok és médiumok befolyásolásával  megpróbálhatják fokozni a kormányra hárulót, már eddig is jelentékeny külső nyomást.

Változhat-e a Fidesz-kormány döntéshozatali stílusa?

Orbán Viktor az előző nyolc év kormányzati kudarcaiból azt a következtetést vonhatta el, hogy megbukott az a fajta kormányzati stílus, amelyik a sokféle érdek becsatornázását hosszas egyeztetések révén kívánja megoldani. Korábban a kormány, különféle érdekek hálójában vergődve, félévente változtatott politikájának irányán.  A szocialisták csaknem katasztrofális választási vereségében az is közrejátszott, hogy a gyakori súlypontváltások, illetve az, hogy nyolc év alatt három miniszterelnökük volt, komolyan megkérdőjelezte kormányzati alkalmasságukat a szavazók körében.

Orbán felfogása szerint a hatékony kormányzáshoz szükséges az állam hatalmának növelése,  mert ez nagyobb mozgásteret ad a kormányzati döntések végrehajtásához. A gyors döntésekkel pedig egyszerre két legyet is lehet ütni egy csapásra: a szavazóknak kifejezetten imponál, hogy a korábbi, zavarosnak és döntésképtelennek tűnő szocialista időszak után a kormány végre határozottan cselekszik, és tudja, mit akar; ráadásul az ellenérdekelt felek a Fidesz-kormány gyors döntéshozatali eljárása miatt nehezebben tudják felvenni a harcot, mert kevesebb idejük van az "ellenállás" megszervezésére.

Az ország kormányzása immáron a Fidesz belső centralizált rendjéhez kezd hasonlítani. A kormánytisztviselők indoklás nélküli elküldési lehetősége jó esélyt ad,  hogy az államapparátus nem blokkolja belülről a politikai vezetés szándékait. Csakhogy ennek a kormányzásnak komoly kockázatai vannak, nem utolsósorban magára a kormányra nézve. Az állását féltő tisztviselői karral nagyon nehéz lesz feltárni a döntés-előkészítéskor a lehetséges hibákat, így a kormányzati melléfogások, a rossz döntések, vagy azok rossz végrehajtásának a veszélye nagy. Mindeközben a kormány rövid idő alatt igen sok ellenfelet szerzett az érdekcsoportok körében, akiknek akár arra is van anyagi lehetőségük, hogy egy új ellen-Fideszt, vagy kormányellenes politikai koalíciót támogassanak. Az igaz, hogy a kormány igyekezett figyelembe venni néhány hazai nagyvállalkozó (pl. Demján Sándor, Csányi Sándor) és érdekcsoport (iparkamara, gyógyszerészkamara, orvosi kamara) elvárásait, befolyásuk azonban valószínűleg elmarad azon csoportokétól, amelyekkel szembekerülhet az ország vezetése.

Eljöhet az idő, amikor a körülmények az eddiginék rugalmasabb, a belső aktorokkal szemben engedményekre inkább hajlamos kormányzást fognak kierőszakolni,  ugyanis veszélyeket hordoz magában, ha egy politikai hatalom túl sok frontot nyit maga ellen.