2008. október 16.(csütörtök)

Október 14-én a kormány visszavonta az adótörvényeket, ezzel eleget tett a Fidesz óhajának. No meg az ésszerűségnek. Tegnap ugyanis arról cikkeztek világszerte a lapok, hogy a megrendített Izland után Magyarországot is elsodorja a válság. Az eddigi kormányzati-jegybanki mentőakciók csak pillanatnyi sikereket hoztak, továbbra is lejtmenetben a tőzsde, a forint. A bankok némelyike felhagy a devizaalapú hitelezéssel, az OTP megszünteti az önerő nélküli lakáshitelezést, az államadósság finanszírozására kibocsátandó állampapírok iránt alig van kereslet. A 12 hónapos kincstárjegy hozama 11,49 százalékos; elkerülhetetlennek látszik a jegybanki alapkamat emelése?

A Magyar Nemzeti Bank az Európai Központi Banktól 5 milliárd eurós hitelkerethez jut, hogy a bankközi műveletekhez pénzügyi segítséget adhasson. Folytatódik a gazdasági vezetők szóbeli intervenciója, megkísérlik „felbeszélni” az esésben lévő forintot. Veres János megerősíti, hogy a kormány már az idén 103 milliárd forinttal csökkenti a kiadásokat, így az államháztartás hiánya a GDP 3,4 százaléka lehet. Gyurcsány Ferenc azt nyilatkozza a The Financial Timesnak, hogy Magyarország jövőre beléphet az euró előszobáját jelentő ERM-II árfolyamrendszerbe. Pénzügyi válság nélkül ezt alighanem korainak tartaná, de kell a jó hír, és ki kell jelölni a menekülési útvonalat is. Hírek egy készülő megállapodásról a Nemzetközi Valutaalappal, az IMF-fel. Simor András jegybankelnök Az Este című televíziós műsorban kijelenti, Magyarországot nem fenyegeti államcsőd. A hitelminősítő Standard & Poor’s negatív figyelőlistára helyezi Magyarországot – már csak ez hiányzott.

MTI - Kovács Attila

Elvileg imponáló teljesítmény, hogy Magyarország két év alatt több mint 6 százalékpontot lefaragott az államháztartás hiányából. Békeidőben meg lehetne állni, lehetne egy kicsit szusszanni, ilyesmit ígért Gyurcsány Ferenc augusztus végén írt Megegyezés című dolgozata is. Mára azonban minden sora elavult. Most veri le rajtunk a világ, hogy az államadósság nem egészen hat év alatt 8700 milliárd euróról csaknem 16 ezer milliárdra nőtt., és hogy a bankok nyakló nélkül osztogatták az olcsó devizahiteleket.
Amit néhány éve még nagyvonalúan úgy fogalmaztak meg az elemzők, hogy a kormány a jövő generációk terhére hajtotta végre a megfeszített infrastrukturális fejlesztéseket, javította az életszínvonalat, ábrándnak bizonyult. Most fizetünk: az eladósodott háztartások, a részvénybefektetők, a munkavállalók, a nyugdíjasok. Azok pedig duplán is, akik majd elveszítik az állásukat.

Nekünk ez a válság már eddig is nagyon sokban van. Családilag nagyjából annyi megtakarításunk volt, amennyi a hiteltartozásunk, ami némi biztonságérzettel töltött el minket. A tőzsdekrachhal a részvényekbe fektető alapjainkban elhelyezett pénzünk minimum egyharmada elúszott, lakáshitelünk kamatai viszont megugranak. Az öngondoskodás jegyében teljesített magánnyugdíj-pénztári befektetéseink java része úgyszintén – egyelőre csupán virtuálisan, de arra aligha számíthatunk, hogy az idő múlásával visszapótlódik. Mindez azok után, hogy feleségem a 4 százalékos úgynevezett szolidaritási adó jóvoltából tavaly több mint 300 ezer forinttal járult hozzá az államháztartás egyensúlyi helyzetének rendbetételéhez. Korántsem mellesleg, 2006 nyarán úgy szólt a kormányfői ígéret, hogy a magánszemélyek és a társaságok szolidaritási különadója 2008-ban megszűnik. Nem szűnik meg.

A kormány 2002 és 2006 között a társasági és munkavállalói jövedelmek tekintélyes hányadát átcsoportosította az inaktívnak szánt, nem adózó jövedelmek közé, és ezen a politikán alapjaiban az elmúlt két évben sem változtatott: a szociális-családi jellegű juttatások többnyire lépést tartottak az inflációval, legalábbis jobban nőttek, mint a keresetek, amelyek tavaly átlagosan mintegy 5 százalékot veszítettek vásárlóerejükből. A költségvetési kiigazítás terheinek többségét a gazdaság versenyszférája állta: a cégek és a munkavállalók egyaránt. Mindmáig ellenállt a kormány annak a nyomásnak, hogy ezeken az arányokon változtatva mérsékelje a szociális jellegű kiadásokat, a profit és a bruttó bérek kisebb hányadát vonja el, amivel lenullázta a beruházásokat, megnyirbálta a bérből és fizetésből élők keresetét.

A pénzügyi válság pedig a megtakarításokat apasztotta le. És még nincs vége.

A Válságnapló korábbi részeit itt nézheti meg.