Ha az ember neoliberálisokkal vitatkozik, folyamatos élménye, hogy a szociálisan érzékeny tábor mellett intenzív egyetértést általában bankároktól és vállalatvezetőknél tapasztal. Ez csak első hallásra meglepő, az üzletemberek ugyanis szinte soha nem neoliberálisok, ők a gazdaságot nem korlátolt racionalitású dogmákon keresztül látják, életidegen feltétezésekre építve, hanem annak életszerű valóságában. Pontosan tudják, hogy a sztálingrádi csatát nem a sakk szabályai szerint vívták meg.

Nemrégiben nagy és nagyon nagyvállalati vezetők hívtak el beszélgetni a minimálbér-emelés kérdésköréről. Arra számítottam, hogy ellenző érveket kell majd visszaverjek, mert a béremelést általában mint a munkavállalók indokolatlan követelőzését támadják.

Meglepetésemre azonban a hazai üzleti szféra képviselői támogatólag léptek fel. Elmondásuk szerint ugyanis számos iparágban az a helyzet, hogy egyes vállalatok a technológiai fejlesztés, a termelékenység emelése helyett azzal nyernek tendereket, hogy leszorítják beszállítóik árait, végső soron pedig saját és alvállalkozóik munkavállalóinak bérét. Mindennek következtében ezen iparágakban kétszer annyi cég működik, mint a hasonló méretű szomszédos Ausztriában, a hatékonyságra törekvő cégek ugyanis képtelenek érvényesíteni előnyüket a kizsákmányolásra játszó versenytársaikkal szemben. A kizsákmányoló cégeket pedig a rendkívül alacsony minimálbér nem szorítja a technológia, a hozzáadott érték emelésére. Egészében pedig a magyar gazdaság átlagos termelékenysége marad rendkívül alacsony, ami a béreket is nyomottan tartja. Magyarországon 2010-ben 3,7 millió ember jövedelme volt a létminimum alatt. Azóta a KSH indoklás nélkül abbahagyta ezen statisztika közlését…

A gyakorlati szakemberek tapasztalata szerint pontosan az tehát a helyzet, amit sejtettem és számos helyen megírtam. Az, hogy sokan keresnek a minimálbér környékén, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ők ennyit is termelnek meg munkaadóiknak, és a ha emelnénk a minimálbért, nem lenne már kifizetődő a foglalkoztatásuk. Egy részüknél ténylegesen ez lehet a helyzet, ám ebben az esetben, aki őszintén aggódik a magyar gazdaságért, annak évtizedek óta kongatnia kellene a vészharangokat, mert akkor milliós nagyságrendű munkavállaló olyan munkát végez, amellyel még a saját megélhetésének költségeit sem termeli meg. Ez gazdasági katasztrófahelyzet, keresni kellene az eszközét arra, hogy a termelékenység emelésére szorítsuk a vállalkozókat!

Ám valójában messze nem minden minimálbéres termel ilyen keveset. Egész egyszerűen a vállalkozó vagy vállalatvezető nem fizeti ki a munkavállaló által előállított hozzáadott értéket. Erre utal az is, hogy a 2001-2-es óriási minimálbér-emelésnél nagyságrendileg félmillió ember bére emelkedett, miközben közvetlenül csupán körülbelül 12 ezer ember munkája árazódott ki. Átképzésekkel és munkahely-támogatásokkal őket is munkában tarthattuk volna.

A minimálbér-emelésnek tehát a hamis közvélekedéssel szemben nem volt bizonyítottan nagy foglalkoztatást csökkentő hatása. Ezzel szemben alkalmas eszköz lenne arra, hogy a magyar gazdaság szereplőit a kizsákmányolás felől a termelékenység emelése irányába emelje.

Olyan probléma ez, amelyet nagyvállalati beszélgetőtársaim szerint Északnyugat-Európában már régen azonosítottak. Pontosan ezért van ott magas minimálbér, illetve ezért kötnek a munkaadók és a szakszervezetek bérmegállapodásokat. Tapasztalataik szerint ugyanis külső beavatkozás nélkül a piaci verseny a hozzáadott érték szint emelése helyett a munkavállalók kizsákmányolása irányába sarkallja a cégeket. Ennek pedig az a következménye, hogy nem élnek meg a háztartások, nemzetközileg versenyképtelen cégekkel lesz tele az ország, és az alacsony munkabérek miatt az szja-bázis is csekély marad, azaz a államháztartás egyensúlya is újból és újból meginog, amire megszorításokkal kell reagálni. Nem véletlen, hogy Északnyugat-Európában a közbeszerzések kiírásakor extra pontokat nem csak az alacsonyabb árakkal lehet kapni, hanem a magasabb helyi beszállítói tartammal és a magasabb helyben fizetett bérekkel is. A minimálbér tehát gazdaságfejlesztési eszköz, de nem a kelet-európai neoliberális lefelé versenyzésé, hanem az északnyugat-európai felfelé versenyzésé.