Értelmiségi elemzők gyakran kárhoztatják a hazai közéleti viták szekértábor-logikáját. Eszerint nemcsak a politikusok, hanem a legtöbb magánember is annak alapján fogad el, vagy utasít el egy álláspontot, hogy annak képviselőjével politikai hovatartozás, értékrend vagy világnézet alapján egy platformon állónak tartja-e magát vagy sem. A tényeknél többet számítanak számukra az azonos alapállásra vonatkozó meggyőződések és hiedelmek. A politikai vitákban alig van tere a racionális érvelésnek és a tényeknek, inkább az érzelmekre ható szimbolikus hivatkozások, és a vélt vagy valós közös előfeltevések, elfogultságok és hiedelmek alapján azonosulunk egy-egy állásponttal.

Az a rossz hírem van, hogy ez nem magyar nemzeti sajátosság, hanem univerzálisnak tekinthető emberi jellemző. Bármennyire szeretnénk is magunkat tények megismerése alapján racionális döntéseket hozó lényeknek látni, valójában társadalmi kötődéseink és lojalitásaink foglyaként foglalunk állást a legtöbben és a legtöbb esetben.

Számos pszichológia kísérlettel bizonyították már kutatók ezt a viselkedési jellemzőnket, sőt újabban már azt is kimutatták, hogy az agyban az öröm érzésével együtt járó dopamin nevű vegyi anyag kiválasztódását okozza, amikor a saját meggyőződésünket megerősítő információhoz jutunk. Sőt, akkor is ez történik, ha más vélekedéssel szemben képviseljük saját véleményünket. Kifejezetten örömteli érzéssel jár tehát ha saját elfogultságainkhoz ragaszkodunk. Olyannyira, hogy ennek érdekében még a tényeket is képesek vagyunk egészen más megvilágításba helyezni, a nézeteinket alátámasztó vonatkozásokat túlhangsúlyozni, míg az ellenkezőket igyekszünk figyelmen kívül hagyni, s ebben nagyon kreatívak tudunk lenni. Amikor az emberek az igazságot keresik, akkor a tények segítenek. De amikor az emberek a társadalmi kérdésekről vitatkoznak, akkor a tények még ronthatnak is a helyzeten, hiszen szelektíven hivatkozva bármilyen álláspont alátámasztására lehet tényeket találni. Ahogy Moliere írta egy helyen: “Egy tanult bolond sokkal bolondabb, mint egy tanulatlan.”

Mindebből azonban nem az következik, hogy az ember irracionális lény és a tényeknek csak a tudományos gondolkodás világában van kulcsszerepe. A helyzet az, hogy az emberi faj evolúciós története során nem praktikus problémák megoldása során fejlődött. Sokkal inkább annak köszönhette sikereit a többi fajjal folytatott küzdelemben, hogy minden más fajnál hatékonyabban működött együtt társaival. A leginkább praktikus tudás nem az igazság kiderítése volt, hanem a megfelelő csoportba tartozás. Az együtt élő közösségeken belüli személyes kapcsolati háló folyamatos ápolása, az összetartozás és lojalitás rendszeres kifejezése alapvető túlélési szükséglet és ily módon a legalapvetőbb racionális viselkedési kritérium volt. Belső konfliktusok esetén is túlélési szükséglet volt a velünk egy platformon állók iránti lojalitás minden egyéb megfontolással szemben. Ugyanerről a tőről fakad az a széles körben jellemző tendencia, hogy könnyen elfogadjuk azokat az információkat, amik alátámasztják vélelmeinket és elutasítjuk azokat, amelyek szembemennek velük. A szekértábor-logika ilyen értelemben a csoportlojalitási ösztön továbbélése.

Igaz, hogy már a modern kor előtt is születtek praktikus találmányok, eszközök és tudományos felfedezések amelyek segítették a termelést és a társadalmi együttműködést. Az emberiség történetét tekintve azonban relatíve nagyon rövid időszak, legfeljebb pár száz év, amióta az emberek viszonylag széles köre számára hozzáférhetőek és napi tevékenységük szempontjából is relevánsak bizonyos tudományosan is ellenőrizhető tények és a világ dolgaira vonatkozó racionális magyarázatok a mindennapi tevékenységi körükön túlmenően. És még ezekre vonatkozóan is a munkamegosztás miatt egy-egy ember legfeljebb egy-egy részterületre vonatkozóan rendelkezik praktikusan használható mély ismeretekkel és gyakorlattal, egyéb területekre vonatkozóan a többiekre támaszkodik. Még ma is az emberiség nagyon nagy része számára a világban való eligazodáshoz egy sor területen fontosabb iránymutatást jelentenek a családból vagy tágabb közösségekből származó hagyományok, hiedelmek, rituálék, mint az iskolai oktatás révén megismert racionális ismeretek. Az interneten pl. azért kering rengeteg összeesküvés-elmélet is, mert rengeteg ember világképébe ezek jobban illeszkednek, mint a racionális, tényszerű magyarázatok, tehát ezekre is van igény.

Így aztán az a politikus, aki a szekértábor-logikát szem előtt tartva szervezi egybe saját táborát, szimbolikus és alapvetően érzelmekre ható eszközökkel tudatosan és rendszeresen erősíti bennük a közös platformon állás alap-élményét, nem kiváltója, hanem felhasználója ennek az emberi viselkedési jellemzőnek.

Racionális értelmiségi elemzőként persze felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy az emberiség modern kori fejlődése, a minden ember által szívesen használt civilizációs vívmányok a tudományos-racionalista szemléletnek köszönhetőek. De még a leginkább sikeres és a gazdasági fejlődésben élenjáró országokban is széles körben fennmaradtak, és folyamatosan hatnak az emberek döntéseire és állásfoglalásaira a csoportlojalitási megfontolások is. Ezért tehát célszerű ezeket is kalkulálni és megtanulni saját céljaikra felhasználni mindazoknak, akik politikusként közéleti kérdésekben polgártársaik befolyásolására törekszenek. Nem szerencsés átengedni a csoportlojalitási kötődések felhasználását a demagóg populista politikai szereplőknek. A progresszió híveire is lehet hatni nemcsak a racionális érveléssel, de pl. felszabadító humorral, vagy akár lelkesítő érzelmi azonosulás kiváltásával is. Átcsábítani híveket egy másik táborból pedig még ma is valószínűleg elsősorban ilyen eszközökkel lehet.