Milyen hatalom az, amelyik az éj leple alatt viszi el a Parlament tövéből annak a politikusnak a szobrát, akit a ’56-os forradalomban vállalt vezető szerepe miatt a kommunista diktatúra alatt kivégeztek, majd jelöletlenül tömegsírba löktek? A kérdésben a hangsúly nem az elviszin van, hanem az éj leple alatton. Mert azt mindenki tudja, hogy milyen hatalom viszi el annak az embernek a szobrát, akinek a jelképes újratemetésével vette kezdetét a szabad és demokratikus köztársaság megalapítása, ismertebb nevén: a rendszerváltás. Az egy olyan hatalom, amelyik éppen annyira utálja a szabadságot mint a demokráciát, viszont van érzéke a szimbólumokhoz, ezt ne vitassuk el tőle, ezért ünnepli szabadság- és demokráciahiányos korok újrahasznosított emlékműveivel a köztársaságot megdöntő antiliberális ellenforradalmat, ismertebb nevén: a NER-t.

A Parlament előtti tér a nemzeti közmegegyezés kereteit lenne hivatott megjeleníteni, Nagy Imre szobrának átszállítása az Újlipótvárosba (nesztek libsik, itt a hősötök) azt a nézetet fejezi ki, hogy a kommunista rezsim által meggyilkolt miniszterelnök nem része a politikai közösség értékrendjét és identitását meghatározó történelmi kánonnak. Mivel ebbe a kánonba Nagy Imrét a rendszerváltás alapító narratívája és eseménye helyezte el, a szobordöntés gesztusa a rendszerváltás eszményét tagadja meg, helyreállítva a szimbolikus folytonosságot a pártállammal, ha már a lelki nem szakadt meg soha. Ez evidens.

Ezért térjünk vissza a hangsúlyos részhez: milyen hatalom az, amelyik éppen éjszaka viszi el a szobrot a két ünnep között, úgy is mint Stille Nacht, amikor a város még kábultan alszik? Az a hatalom sunyi, alattomos, gyáva, gátlástalan, pitiáner, bosszúszomjas és kíméletlen. Amelynek ugyanakkor - mint már említettük - van érzéke a szimbólumokhoz. Kora hajnalban végezték ki a forradalom miniszterelnökét, kora hajnalban bontották le az emlékművét. Így kerek, eljöttek érte másodszor is.

Innen nézve ez a szokatlan időpontban végrehajtott térrendezés teljesen adekvát húzás, ’89 előtt sem volt Nagy Imrének szobra a Parlamenttel szemben, mostantól újra nem lesz, ami persze nem jelenti azt, hogy a két korszak egyforma lenne, de azért a hasonlóságok mennyiségét sikerült arra a szintre tornászni, ahol már nagyító szükséges a különbségek megállapításához. Még akkor is, ha egyelőre csak szobrokat visznek el és nem embereket. Kádár 1 gyilkos, O1G. A kettőjük rendszere közti rövid átmenetet hívjuk liberális demokráciának.

Az természetesen jól jellemzi a mostani állampárt módszereit, hogy még ezt a történelem átértelmezős, identitáspolitikai akciót is úgy hajtották végre mintha színesfém tolvajok lennének.

Visszatérő vélekedés szerint egyébként a horthyzmus restaurálásának szándékával tették ezt, amit az is bizonyít, hogy Nagy Imre emlékművének helyére egy fasiszta giccsnek kinéző fasiszta giccset terveznek felhúzni. (Aki nem kívánt a metró huzatos kijáratban várakozni, az bátran javasolhatta találkozási helyszínnek a pár méterre található hangulatos kis terecskét, ahol a lombos fák alatt az a bronzfigura nézett a Parlament irányába a kis hídról. Ezentúl: Akkor talizzunk este 6-kor annál a kurva ronda emlékműnél a Kossuth téren. Nem, nem annál, az a Tisza-szobor, a másiknál.)

Nem messze, a Szabadság téren is egy horthyzmust mosdató ótvart avattak fel, szintén az éj leple alatt, mert amikor más aludni szokott vagy kamatyolni, ők szobrokkal szórakoznak. Ettől még nem igaz az az állítás, hogy ténylegesen is a Horthy-rendszert akarják restaurálni. Ha alaposabban megvizsgáljuk a működésüket, akkor megállapíthatjuk, hogy a reflexeik, az asszociációik, a hatalmi logikájuk, az ízlésük, a stílusuk és a viselkedésük lényegesen közelebb áll a kommunistákhoz mint a háború előtti uralkodó osztály tagjaihoz.

Kire emlékeztet inkább Németh Szilárd: egy darutollas alispánra vagy egy felkapaszkodott tanácselnökre? Erről van szó. Azt a világot hozzák vissza, amit a 60-as, 70-es években megismertek, nyilván napjaink adottságaihoz és a mértéktelen bírvágyukhoz igazítva. Azt tudják, hogy a kommunizmus nem szexi, ezért egy elnyomó rendszerrel korábbra nyúlnak vissza és merőben küldőleges dekorációként átemelnek néhány díszletet a ’45 előtti korszakból, hogy ne tűnjenek annyira komcsinak mint amennyire ösztönösen azok.

Mégsem tehetik a független Magyarországért küzdő, a szovjet megszállás ellen fellépő Nagy Imre emlékművének helyére Putyin egész alakos lovas szobrát, bár az ötlet bizonyára felmerült. Ilyenkor jól jön, hogy a történelmünk bővelkedik antiliberális és antidemokratikus időszakokban, rakjuk hát oda azt a monumentális oszlopot 1934-ből, az legalább felmagasztalja a sérelmi nacionalizmust, az egyetlen ideológiát, amit a Horthy-korszakból valóban átvettek és képviselnek.

Ami még kevés ahhoz, hogy echte horthystának tűnjenek, ez még Boross Péternek sem sikerült, holott ő próbálja a legkövetkezetesebben elfedni revizionista szövegekkel a szocializmus alatt befutott, bizalmi pozíciók megszerzésében (ha értik, mire gondolunk) kiteljesedő karrierjét. A NER vezetőinek komcsisága értelemszerűen nem abban jelentkezik, hogy el akarnák törölni a magántulajdont (hülyék is lennének, ha már a közösből ennyi mindent hazacipeltek), vagy abban, hogy hinnének bármiben is. Ami félreismerhetetlenül komcsis bennük az a hatalomhoz, a joghoz, a másik ember tulajdonához való viszonyuk. A komcsiság régóta nem világnézetet jelent, hanem mentalitást.

Idén tavasszal ugyanannyian szavaztak az MSZMP két utódpártjára közül a Fideszre, mint ellene. A Kossuth téren, a nyilvánosságban, a kormányzati retorikában és döntésekben semmi sem érződik ebből az arányból. Nagy Imre szobrának kiretusálása azt üzeni Magyarország nem fideszes felének: ti továbbra sem léteztek, ez itt nem a ti hazátok. A ti azt jelenti, hogy mindenki, aki nem mi vagyunk. A mi pedig azt, hogy aki a pártfőtitkárhoz hűséges. A többiek: ellenség.

Sok kéz szorult ökölbe a tehetetlen dühtől, amikor reggel megjelentek a szobor hűlt helyét ábrázoló képek. Még a Kossuth tér eldugott sarkában felállított emlékmű erejéig sem hagyják, hogy ezt az országot az otthonodnak érezd, ha nem tartozol hozzájuk. Elfogyott a levegő, add fel, nincs tovább - ezt akarják.

Ugorjunk egy nagyot az időben. Egyszer ennek is vége lesz. Talán csendes unalom közepette süllyed el a NER, talán erőszakos események döntik meg, amit az éveken át semmibe vett és megalázott fél-Magyarország indulata mozgat. Akárhogy is, nem fog örökké tartani. És akkor felmerül majd a kérdés: mi legyen a Nagy Imre szobor helyére odapakolt fasiszta giccsel? Mi legyen a Tisza-emlékművel? Mi legyen a Várban létesített uralkodói központtal? A felcsúti kisvasúttal? Polt Péterrel? A kollaboráns alkotmánybírósággal, a pártmédiával, az alaptörvénnyel, a Család összeharácsolt vagyonával?

Lesznek a győztesek között olyanok, akik azt mondják: a bukott rezsim által emelt szobrokat nem szabad lerombolni, Nagy Imre emlékművét most már hagyjuk ott ahol van, amúgy sem szimbólumokkal, hanem az emberek hétköznapi problémáival kell foglalkozni, az árkokat be kell temetni, hiszen mi különbek vagyunk mint ők, ezért nem zavarhatjuk el a közhivatalokból a katonáikat, nem vehetjük vissza a vagyonukat, nem helyezhetjük hatályon kívül az alaptörvényüket, viszont finanszíroznunk kell a sajtójukat és a kisvasútjukat, mert az így helyes.

Talán szólásra emelkedik ekkor valaki, aki a saját erkölcsi nagyságuktól meghatódott leendő rendszerváltóknak azt feleli: Kiegyezni a komcsikkal megint? Tárgyalásos rendszerváltás jöjjön ezúttal is? Jogfolytonosság, szabad elvonulás és bársonyos átmenet újfent? Nem, ezt a hibát nem fogjuk még egyszer elkövetni.