Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Le Monde: Véget értek a mézeshetek Orbán és Trump között
hvg360

Le Monde: Véget értek a mézeshetek Orbán és Trump között

Habár a CPAC jelenleg éppen Budapesten ülésezik, újraválasztása óta Donald Trump amerikai elnök már nem dicséri annyit a magyar kormányfőt, mint korábban. De akadnak más jelei is, hogy lehűlt a kétoldalú viszony – jelenti a magyar fővárosból Lucas Minisini, a francia lap kiküldött tudósítója.

MTI Terror

Felgyújtották a menekültszállást

Felgyújtottak egy kelet-német településen egy menekültek befogadására szánt épületet. Egyszerűen betörtek a még üres épületbe, és fejgyújtották azt.

MTI Terror

Háromezer török áll kapcsolatban az Iszlám Állammal

Törökországban mintegy háromezer ember állhat kapcsolatban az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorista szervezettel - derült ki a török titkosszolgálatok egy friss jelentéséből, amely szerint nyugati célpontok elleni támadásoktól lehet tartani az országban.

Terror

Busht meglepte, hogy Szaddám Huszein nem hitt neki

George W. Bush volt amerikai elnök arra számított 2003-ban, amikor katonai akcióval fenyegette meg Irakot, hogy Szaddám Huszein diktátor majd elhagyja a közép-keleti országot. A volt elnök a tévéinterjúban megerősítette: ma sem bánja az iraki beavatkozást, mert úgy gondolja, ez volt a helyes döntés.

MTI / hvg.hu Világ

Ausztrália is beszáll az Iszlám Állam elleni háborúba

Ausztrália az Egyesült Államok kérésére katonai repülőgépekkel és különleges erőkkel járul hozzá az Irakban és Szíriában hódító Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet elleni szövetséghez - jelentette be vasárnap Tony Abbott ausztrál miniszterelnök.

1 2 3 4 5 6 7
84
Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

Balatoni főépítészt és főtájépítészt nevezett ki Lázár János

Balatoni főépítészt és főtájépítészt nevezett ki Lázár János

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

„A kínai és a magyar kormány között intim kapcsolat van” – interjú Hszü Cseng-kang stanfordi professzorral

„A kínai és a magyar kormány között intim kapcsolat van” – interjú Hszü Cseng-kang stanfordi professzorral

Kristálytól bódultan, jogsi nélkül menekült a rendőrök elől egy autós – videó

Kristálytól bódultan, jogsi nélkül menekült a rendőrök elől egy autós – videó

Fotók: Megmászott egy Land Rover egy Audit a Sasadi úton

Fotók: Megmászott egy Land Rover egy Audit a Sasadi úton

„Ipari nagyságrendűre” dagadt az illegális sportstreamelés

„Ipari nagyságrendűre” dagadt az illegális sportstreamelés

Karácsonytól megoldási javaslatot, Szentkirályitól érdemi munkát vár a fővárosi TISZA frakció a tízmilliárdos inkasszó nyomában

Karácsonytól megoldási javaslatot, Szentkirályitól érdemi munkát vár a fővárosi TISZA frakció a tízmilliárdos inkasszó nyomában

A címlapról ajánljuk