szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A közel-keleti békefolyamat továbbvitelére szólította fel hétfőn Benjamin Netanjahu kijelölt izraeli miniszterelnököt az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Brüsszel kész együttműködni a nép által megválasztott izraeli kormánnyal – hangsúlyozta Javier Solana az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozása előtt, újságíróknak nyilatkozva. Szavai azt tükrözik, hogy bár az izraeli választások a palesztinokkal szembeni keményebb álláspontot valló pártok megerősödését hozták, az Európai Unió szeretné elkerülni a békefolyamat "jégre tételét", és - bár Netanjahu még meg sem alakította kormányát – Brüsszel máris erőteljes diplomáciai tevékenységgel kíván fellépni.

Netanjahu – eddigi megnyilatkozásai alapján – ellenzi az amerikai Annapolisban célul kitűzött, „a két állam elvén alapuló megoldást”, vagyis azt a folyamatot, amely a palesztinok önálló államának megteremtése felé mutat. Emellett a zsidó állam települési politikáját is folytatni akarja a Jordán folyó 1967-ben megszállt nyugati partján, ahová már eddig is közel 300 ezer izraeli telepes költözött. Netanjahu egyfajta „gazdasági alapú megbékélésre” próbál törekedni a palesztinokkal.

Solana – aki kedden közel-keleti körútra indul – most úgy vélekedett, hogy immár leáldozott a válságkezelő erőfeszítéseknek, ehelyett a konfliktus megoldását kell napirendre tűzni.

A kül- és biztonságpolitikai főképviselő szavait erősítette Alexander Vondra, az EU soros elnökségét adó Csehország Európa-ügyi miniszterelnök-helyettese is. „Talán nehezen indulunk, de nem engedhetjük meg magunknak a kivárás luxusát” – érvelt a békefolyamat továbbvitele mellett. Ő is leszögezte, hogy nem lehet más tenni, azzal az izraeli kormánnyal kell együttműködni, amely többséget szerez a parlamentben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Lövik Gázából Izraelt

Két rakétával és két aknagránáttal támadták ismét Izrael déli részét a Gázai övezetből csütörtök hajnalban - közölte az izraeli hadsereg szóvivője.

MTI Világ

Netanjahu alakíthat kormányt Izraelben

Benjamin Netanjahut, a jobboldali Likud párt vezérét kéri fel Simon Peresz államfő az új izraeli kormány megalakítására - közölte az elnöki hivatal.

MTI Világ

Korrupcióval gyanúsítják az izraeli királycsinálót

Korrupció gyanújába keveredett Avigdor Lieberman, a szélsőjobboldali Jiszráél Béténu (Izrael az Otthonunk) párt vezetője, a rendőrség a következő hetekben kihallgatja a politikust - értesült az izraeli katonai rádió.