szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Orosz és uniós diplomaták összeírták a vízummentesség bevezetéséhez szükséges lépéseket, s e lista elfogadása, valamint az azon rögzített feladatok teljesítése után a felek vízummentességi egyezményt szándékoznak aláírni - jelentette hétfőn a Kommerszant című orosz lap.

A Kommerszant emlékeztetett rá, hogy Dmitrij Medvegyev elnök éppen egy éve vetette fel első ízben a vízumkötelezettség eltörlésének szükségességét, s azóta folyamatosan hangsúlyozta Oroszország ezen óhaját.

Orosz diplomáciai források a lapnak elmondták: a listát most megszerkesztik olyan értelemben, hogy mind az EU, mind az orosz fél számára elfogadható legyen, és a tervek szerint már a június 19-én Nyizsnij Novgorodban tartandó orosz-EU csúcson jóvá szándékoznak hagyni.

Vlagyimir Voronkov, a külügyminisztérium összeurópai együttműködési osztályának vezetője elmondta: teljesen újszerű dokumentumról van szó, amelynek kidolgozásában a két fél egyenjogú alapon vett részt. Hozzátette, hogy Moszkva minden uniós tagállammal egyidejűleg dolgozza majd ki a szükséges közös lépéseket.

A lista négy fejezetében az úti dokumentumokkal és személyi igazolványokkal szembeni követelményekről, az illegális migráció elleni harcról, a biztonság területén való együttműködésről van szó, továbbá a Nemzetközi Kapcsolatok című rész rögzíti egyebek mellett mindazt, amit ma az Európai Unió bürokratikus akadályoknak nevez, egyebek mellett például az utasok bonyolult oroszországi bejelentkezésére-regisztrálására vonatkozó szabályokat, illetve ezek megszüntetését.

A lap szerint már a vízummentesség bizonyos vonásairól is megállapodtak a felek, egyebek között arról, hogy csakis biometrikus útlevél esetén érvényes a könnyítés, és hogy vízum nélkül legfeljebb 180 napos időtartamú utazások lehetségesek. Diplomáciai források abból indulnak ki továbbá, hogy a vízummentesség Oroszországra és a schengeni övezetre terjed majd ki.

A Kommerszant szerint problémát okozhat, hogy orosz diplomaták szerint akkor lehet majd a migrációs kérdőív kitöltését és a bejelentési kötelezettséget eltörölni - amelyeket az EU diszkriminatívnak tekint -, amikor meglesz a vízummentességi egyezmény, de a diplomaták arra nem tudnak válaszolni, hogy miért nem lehet ezeket az előírásokat előre megszüntetni, különös tekintettel arra, hogy az EU nem is követeli meg mindezt az orosz beutazóktól.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!