szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) elismerte a hét végén, hogy tévedésből tiltott ki hat kínai kutatót egy kaliforniai tudományos konferenciájáról és módosította erre vonatkozó korábbi döntését kínai médiajelentések szerint.

A NASA szerint a tévedés oka az volt, hogy félreértelmeztek egy 2011-es törvényt, amely megtiltja az űrhivatalnak, hogy közpénzeket fordítson a Kínával való együttműködésre, egyebek közt arra is, hogy kínaiakat fogadjon létesítményeiben. A törvény alapján néhány hete elutasították hat kínai kutató jelentkezését a részvételre egy november elején rendezendő kaliforniai értekezletre, amelynek témája az exobolygók (a Naprendszeren kívüli bolygók) és az azokat kutató Kepler űrteleszkóp-program lesz. 

A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint az érintett kínai kutatókat a NASA levélben tájékoztatta arról, hogy megváltoztatta korábbi döntését, és szeretettel várja őket a konferenciára. Az ügyet egyes kínai értelmiségiek a hidegháború alatt a szovjetekre kivetett korlátozásokhoz hasonlították, a pekingi külügyminisztérium pedig diszkriminációnak nevezte azt. 

A lépés az Egyesült Államok tudományos közösségében is nagy felháborodást keltett. Neves amerikai csillagászok a konferencia bojkottjára szólítottak fel a kínaiak kitiltása miatt, egyebek közt arra hivatkozva, hogy a Földtől több milliárd mérföldre található exobolygók kutatásával kapcsolatos eredmények megosztása semmiféle nemzetbiztonsági kockázatot nem rejt. 

Frank Wolf republikánus képviselő, az említett 2011-es törvény benyújtója a CNN-nel közölte, hogy a rendelkezés csupán a kommunista kínai kormánnyal és az annak kezében lévő cégekkel való kétoldalú együttműködést tiltja meg a NASA-nak. Ebbe a körbe nem tartozik bele a kínai állampolgárokkal való együttműködés korlátozása, csak ha azok a kínai kormány hivatalos képviselői. A törvényt egyébként elsősorban a kínai ipari kémkedéstől való félelemből hozták.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!