- Basar Aszadnak nincs helye Szíria jövőjében, családjának uralma a végéhez közeledik - jelentette ki Rex W. Tillerson amerikai külügyminiszter a G7 csoport külügyminisztereinek olaszországi találkozóján.
Tillerson alig egy héttel azután szólalt fel, hogy az amerikai hadsereg - egy brutális szíriai vegyifegyvertámadás megtorlásaként - légicsapást hajtott végre egy, az orosz hadsereg által is használt légitámaszpont ellen Idlib tartományban.
Washington és szövetségesei egyértelműen Aszadot tartják felelősnek a 86 civil áldozatot követelő gáztámadásért, míg Vlagyimir Putyin szerint valójában lázadó csoportok vetettek be idegmérget (szarint) a civil lakosság ellen, hogy rákenjék Aszadra. (Az orosz elnök ezt azzal igyekezett alátámasztani, hogy Szíria - nemzetközi felügyelettel - megsemmisítette vegyifegyver-készleteit, ami valóban megtörtént, csak éppen az illegális készletekről nincs pontos információ.) Putyin az amerikai válaszcsapás miatt felfüggesztette az USA-val kötött légtérbiztonsági megállapodását és kezdeményezte az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását (a BT üléséről szóló tudósításunkat itt olvashatják).
Tillerson felszólalása amerikai hírelemzők szerint világosan jelzi az amerikai külpolitikában bekövetkezett radikális fordulatot. Emlékeztetnek, hogy a Fehér Ház szóvivője még közvetlenül a szaringáztámadás után is arról beszélt, hogy
"elég hülyén venné ki magát, ha nem ismernénk el Aszad uralmának politikai realitását".
Pár nappal később - az idegméregtől megfulladt szíriai gyerekek holttesteiről készült hátborzongató fotók nyilvánosságra kerülése után - jött a fordulat. Trump kijelentette, hogy az Aszad meggyőzésére tett kísérleteik kudarcot vallottak, üzenetét pedig kisvártatva 59 Tomahawk rakétával "postázta" Szíriának. A hírek szerint ezzel megsemmisítették a szíriai légierő 20 százalékát, de Tillerson szavai - miszerint folyamatban vannak az Aszad elmozdítására irányuló további lépések - arra engednek következtetni, hogy nem állnak le, többről lehet szó "egyszerű" megtorló akciónál. Erre utalt Putyin is kedden, amikor közölte, Washington újabb rakétatámadást tervez a szírai hadsereg ellen.
Trumpék tehát minden jel szerint folytatják az általuk sokat kritizált Obama-féle irányvonalat, felvállalva a konfrontációt Putyinnal is, aki - Irán mellett - Aszad egyik fő szövetségese.
Az USA és Nagy-Britannia a világ gazdasági nagyhatalmait tömörítő G7 keddi találkozóján azért lobbizott, hogy újabb szankciókkal térítsék észhez Putyint, ami részben Olaszország ellenkezése miatt meghiúsult (az orosz szankcióktól jó ideje berzenkedő Róma álláspontja szerint párbeszédre kell törekedni Putyinnal ahelyett, hogy sarokba szorítanák). A G7-csúcson ugyanakkor abban konszenzus alakult ki, hogy Aszadnak mennie kell, az amerikai válaszcsapás pedig jogos.
Tillerson Olaszországból Moszkvába utazott, hogy találkozzon Putyinnal (vagy külügyminiszterével, Szergej Lavrovval - ellentmondásosak a hírek az oroszok fogadókészségéről). Az orosz államfő ugyanakkor semmi jelét nem mutatja, hogy elengedné a szíriai diktátor kezét. Sőt: keddi sajtótájékoztatóján - Sergio Mattarella olasz államfővel az oldalán - kitartott amellett, hogy lázadók vetettek be ideggázt Idlibben, az Aszaddal szembeni gyanúsítgatásokat pedig az iraki háborúhoz hasonlította, amit a Bush-adminisztráció a tömegpusztító fegyverek bevetésének hamisnak bizonyult vádjával indított. Puyin mindazonáltal elismerte, hogy a szíriai ideggáztámadás megér egy alapos vizsgálatot, amire hivatalosan is felkérte az ENSZ erre szakosodott szervezetét.
Több forrásból származó értesüléseink szerint hasonló provokációkat - és nincs más szavam erre - terveznek Szíria más tartományaiban is, beleértve Damaszkusz déli peremkerületeit, ahol bizonyos anyagokat próbálnak bevetni, majd rákenni a szíriai hatóságokra
- jelentette ki Putyin, bizonyítékokkal azonban nem támasztotta alá állításait.
Az olaszországi és a moszkvai találkozóról tudósító The New York Times nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a keményvonalas Tillerson korábban - még az Exxon Mobile vezetőjeként - kitüntetést kapott az orosz kormánytól, ahogy azt sem, hogy Olaszország távolságtartó magatartása alighanem annak tudható be, hogy jelentős befektetéseik vannak Oroszországban.
