Ötven éves a világ legkisebb állama, a kalózok és trónbitorlók földje

Ötven éves a világ legkisebb állama, a kalózok és trónbitorlók földje

Utolsó frissítés:

Gyükeri Mercédesz Szerző:

Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Félbolond trónbitorlók, hegymászók és informatikusok írták be magukat Sealand abszurd vígjátékba illő történelmébe. Az 550 négyzetméteres államot ugyan egyetlen ország sem ismeri el, mégis büszkén ünnepelheti alapításának ötvenedik évfordulóját.

Különleges esemény tanúja lehet az, aki szombat este ellátogat Leigh on Sea egyik éttermébe. Őfensége Mihály főherceg alattvalóival az essexi kisvárosban emlékezik meg arról, hogy apja, Roy Bates napra pontosan ötven évvel ezelőtt megalapította birodalmát, Sealandet.

A sugárutakon át hömpölygő felvonulás helyett elég szerény ünneplésnek tűnik egy vacsora a BoatYardban, amely az állami ceremóniák helyett általában Abba- és Bee Gees-hasonmászenekarok showműsorainak ad otthont esténként. A magyarázat egyszerű: a hercegi család is itt él, mellesleg birodalmuk nemhogy masírozásnak, de még egy jó vacsorának se nagyon tudna helyet biztosítani.

Sealand területének értékelhető része akkora, mint egy kosárlabdapálya. Egy 1942-ben, légvédelmi célból épített mesterséges szigetről van szó, pontosabban egy erődítményrendszer első és mára egyedüliként megmaradt bázisáról: a világ legkisebb állama két vasbetonoszlopon áll.

Kalózháború Britannia partjainál

Hogy mi vezetett arra valakit, hogy átvegye a hatalmat egy a második világháború vége óta magányosan rozsdásodó építmény fölött? A válasz egy szó: Beatlemania.

Roy Bates természetesen nem a liverpooli négyest akarta elrabolni, csupán ő is profitálni szeretett volna a kalózrádió-üzletből. Ha máshonnan nem, a Rockhajó című brit vígjátékból emlékezhetünk erre: a hatvanas években tombolt a szigetországban a popőrület, ám a BBC – egyetlen hivatalos rádióadóként – naponta egy óránál is kevesebb könnyűzenét játszott. A hiányt az Északi-tenger nemzetközi vizeiről sugárzó kalózadók pótolták, a veterán őrnagy pedig nem akart ebből kimaradni.

 

Bár a háború után halászként dolgozott, Bates a rádiózással nem hajóról, hanem tengeri erődítményekről próbálkozott. 1965-ben ennek jegyében elfoglalta a Knock John Towert, és az otthagyott amerikai katonai adóval indította be a Radio Essexet, az első 24 órán keresztül sugárzó kalózrádiót. Az adó pénzügyi okokból hallgatott el 1966 végén – a problémákat nem kis részben az okozta, hogy az illetékes brit hatóság megbírságolta Batest az illegális adás miatt.

Az őrnagy ekkor talált rá egy másik toronyra. A Roughs Tower éppen olyan volt, mint a Knock John, ám rendelkezett egy igen előnyös tulajdonsággal: 7 tengeri mérföldre (nagyjából 13 kilométerre) található a suffolki parttól, vagyis nemzetközi vizekre építette a brit hadsereg. Az adásnak innentől törvényi akadálya nem volt – lett azonban más: először a tornyot akkor elfoglaló kalózrádiósokat kellett elzavarni, majd kalóztársát, Ronan O’Rahillyt, a Radio Caroline alapítóját, akivel együtt foglalták el az erődítményt. 1967. szeptember 2-án pedig megtörtént az államalapítás – Bates ezzel nemcsak új elfoglaltságot talált magának, de bebiztosította azt is, hogy semmiképpen ne tartozzon brit fennhatóság alá a senki földjén, Sealand néven alapított hercegsége.

A brit korona elismerésére ugyan hiába várt, sőt, a hadsereg majdnem elpusztította az erődítményt, egy 1968-as „támadásból” viszont Bates azt vezette le, hogy de facto létező államnak tekinti a szigetország a platformot. Amikor őfelsége egyik hadihajója megközelítette a platformot, a Bates család fegyverekkel és Molotov-koktélokkal zavarta el. Az ekkor már főherceg Bateset és fiát, Michaelt az incidens után bíróság elé is állították. Ez azonban kimondta, hogy mivel a Roughs Tower nemzetközi vizeken található, nem tudnak dönteni az ügyben. Ha pedig nem Nagy-Britannia, akkor önálló állam, logikus?

Jönnek a bitorlók

Roy főherceg Sealand úgynevezett elismerése után sem tétlenkedett. A következő években Basil Simonenkonak köszönhetően megszületett Sealand himnusza, címert, mottót és Alexander Achenbach német üzletember segítségével alkotmányt is kapott az állam, amely alkotmányos monarchiaként, a brit polgári jogot követve működik hivatalokkal, szenátussal, bírósággal és önálló külpolitikával. Ugyan Sealand postacíme egy felixstowe-i postafiók, a hercegség saját bélyeget is kibocsát, és pénze is lett, a dollár, amelynek árfolyamát a hasonló néven ismert amerikai devizához kötik.


Az államépítést puccskísérlet zavarta meg. Achenbach – akit alkotmányozó munkájáért hálából miniszterévé nevezte ki Bates – 1978-ban kitalálta, hogy miniállamhoz illő módon luxusszállodát és kaszinót telepít Sealandre. Tárgyalás helyett azonban német és holland üzletemberekkel egyszerűen elfoglalta az országot, majd a visszatérő hercegi családdal folytatott rövid közelharc után túszul ejtette a trónörököst is, akit négy nap után engedett el Hollandiában.

A főherceg zsoldosokkal vette vissza a hatalmat, majd bosszúból Achenbachot és ügyvédjét, Gernot Pützöt hadifogságba vetette, és Sealanden letöltendő életfogytiglani börtönbüntetést mondott ki rájuk felségárulás miatt. Hét hétnek kellett eltelnie, mire a német kormány egy diplomatát küldött a foglyok kimentésére, aminek nemcsak ők örülhettek, de Roy Bates is. Olvasatában ugyanis a mentőakció azt jelentette, hogy Németország (megint csak de facto) elismeri Sealandet. Achenbech soha nem adta fel: ügyvédjével száműzetésben működő kormányt alakított, amely ma is létezik, utódja, Johannes Seiger vezetésével.

A következő dráma 1987-ben következett be Sealanden: az Egyesült Királyság 3 tengeri méföldről 12-re terjesztette ki felségterületét a szigetországot övező partoknál, így Sealand ma már brit felségvizeken található. Bates cserébe kiterjesztette hercegsége felségterületét is, amelybe ma már a part menti Felixstowe – és természetesen a postahivatala – is beletartozik.

 

©

Az újabb imposztor 2009-ben érkezett. A magát a babiloni főisten után I. Marduk királynak nevező német férfi ekkor döntött úgy, hogy hatalmát kiterjeszti Sealandre is. Mardukról sokat nem tudni, csak annyit, hogy éveket töltött a Sealandhez hasonló, szerinte sehová nem tartozó területek annektálásával szerte a világban.

Miért éri meg?

Eredeti célját nem valósította meg a főherceg, a kalózrádió ugyanis soha nem indult el. Ebben komoly szerepe lehetett annak, hogy 1967-ben a sugárzásra vonatkozó tiltást a nemzetközi vizekre is kiterjesztették, a BBC pedig ebben az évben több zenei csatornát is elindított.

Sealandben ennek ellenére meglátta az üzleti lehetőséget a család. Batesék először útlevelek kiadásából tartották fenn a birodalmat, ami jó viccnek tűnhet, amíg nem akadnak olyan határőrök, akiknek nem tűnik fel, hogy egy nemzetközi szinten legalábbis kétes státuszú állam bocsátotta ki a dokumentumokat. 1997-ben döntött a család az útlevelek visszavonásáról – ekkor már 150 ezer ilyen papír került világszerte forgalomba. A visszavonás közvetlen előzménye az volt, hogy sealandi útlevelet találtak annál a férfinál, aki megölte Gianni Versace divattervezőt. Három évvel később pedig a spanyol rendőrség egy bűnözői csoportot is lebuktatott, amely hamis sealandi útlevelek kiadásával foglalkozott.

Az útlevelek iránti érdeklődés az elmúlt hónapokban éledt fel, ám ezúttal nem kétes előéletű közel-keletiek és bűnözők, hanem a britek részéről: az év elején brit bulvárlapok számoltak be arról, hogy a Brexit és Donald Trump hatalomra jutása után ezrével érkeznek útlevélkérelmek a hercegségbe. Batesék azonban hajthatatlanok: Sealand boltjában már csak az országban érvényes személyi igazolványra és nemesi címet tanúsító oklevélre lehet szert tenni – természetesen a kötelező bögrén, pólón, pénzérmén és kulcstartón túl.

Sealand nem csak webshopjából él: az állam sporteseményeknek is otthont ad, amelyek közül a legbizarrabb minden bizonnyal egy 2015-ös félmaraton volt, Simon Messenger futó akciója.

Megérkeznek a 21. század kalózai

A bombaüzlet azonban nem a sport vagy a wannabe honpolgárok szuveníréhségének csillapítása lett, hanem a HavenCo, a világ legfüggetlenebb webszerver szolgáltatójának létrehozása. A HavenCo egy csendben vegetáló cég volt, amelyet 2000-ben vásárolt fel Michael Bates, aki aztán azzal hirdette, hogy a független Sealanden havi 1500 dollárért bérelhetett bárki szervert, és azzal azt csinál, amit csak akar.

A szeptember 11-i terrortámadások előtt voltunk még, ám a nemzetközi szervek mégsem nézték jó szemmel az ellenőrizhetetlen host működését. A vesztét végül mégsem ez okozta, hanem hogy a régens herceg 2002-ben összeveszett az üzletbe bevont amerikai társaival, 2006-ban pedig egy elektromos tűzben súlyosan megrongálódott a szerverpark, amely 2008-ban végül bezárt – a hercegi család még a Pirate Bay ajánlatának is ellenállt, amely a svéd hatóságok elől menekülve 2007-ben fel akarta vásárolni az országot. Végül abból a tervből sem lett semmi, hogy a Wikileaks Sealandre helyezze át a bázisát.

 

©

A tűzeset és a HavenCo bukása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Bates-családnak hirtelen nyűg lett a rohadó szerkezet, és 2007-ben árulni kezdték. Az ár meghaladta a 900 millió dollárt – a Pirate Bay ehhez képest aprópénzzel, 20 ezer dollárral kopogtatott Batesék vasbeton ajtaján.

Vevőt végül nem sikerült találni, talán azért, mivel Michael Bates világossá tette: az uralkodói cím nem eladó, az új tulajdonosok felett is ők gyakorolják majd a hatalmat. Ami a régensherceget illeti, rá 2012-ben szállt a trón. 91 évesen ekkor halt meg találékony apja, aki már nem érhette meg, hogy a világ legmagasabb pontjára is felkerül birodalma zászlaja. A vörös-fehér-fekete lobogót a neves brit hegymászó, Kenton Cool vitte fel a Mount Everestre, ahol pont olyan kevés szomszéd zavarja meg a kiváló kilátást, mint az Északi-tengeren csendben rozsdálló hazában.

A szerző Sealand úrnője. Címét nem vásárolta, ajándékként jutott hozzá.

Hozzászólások