Szarajevó, a felszabadult, de elveszett város

Szarajevó, a felszabadult, de elveszett város

Utolsó frissítés:

Németh András Szerző:

Tetszett a cikk?

Huszonöt évvel ezelőtt ért véget a modernkori hadviselés leghosszabb ostroma: Szarajevó elgyötört polgárai 3 év, 10 hónap és 24 nap bezártság után, 1996 márciusában hagyhatták el szabadon az 1992 április eleje óta szerb gyűrűben lévő boszniai fővárost. Szarajevó a mai napig magán viseli a háború pusztításának a nyomait, s az egykor soknemzetiségű város már sohasem lesz ugyanolyan, mint az ostrom előtt volt.

A boszniai polgárháború és annak egyik legtragikusabb helyszíne, Szarajevó volt életem első, s talán legfurcsább háborúja: egyik nap még a várost körülvevő hegyekben állomásozó szerb tüzérek között voltam, másnap már az ostromlott városban a bosnyákokkal együtt menekültem be a házakba, amikor eldörrentek a Szarajevóra irányzott ágyúk és aknavetők. Ott voltam, amikor a labdarúgó-stadionok gyepén ásták az előző napi harcokban meghalt emberek sírját, s láttam, ahogy a szarajevóiak gyűjtik a fák leveleit, hogy azt teaként megfőzve valamennyi C-vitaminhoz jussanak. Vizük sem volt, a közszolgáltatások már az ostrom első heteiben megbénultak, esténként pedig sokszor a gyertyák lángja volt az egyetlen fényforrás.

©

Nekünk, újságíróknak jó sorunk volt. Belgrád felől a szerb egységek átengedték a tudósítókat, s a városban a Holiday Inn szállodában lakhattunk, ahol volt villany, fűtés és élelem, s a szerbek csak néha lőtték el a felsőbb emeletek egy-egy szobáját. A szarajevóiak azonban valódi pokolban éltek: a belvárosi toronyházakban, például a "Mesterlövészek völgyére” átkeresztelt Zmaja od Bosne utcában a szerb orvlövészek válogatás nélkül tüzeltek a szabadba kimerészkedőkre, a tüzérség pedig – hogy megtörje a várost védők ellenállását – szinte folyamatosan ágyúzta a település házait és utcáit. A harcokban az épületek 23 százaléka sérült meg súlyosan, 63 százaléka pedig részlegesen, s az utak jelentős része is használhatatlanná vált.

©

Az orvlövészek között sok külföldi is akadt, egyikükkel, egy orosz zsoldossal néhány évvel később Moszkvában találkoztam. Ő egy német társával együtt bújt meg az egyik magasházban, s amikor a rejtekhelyüket bemérő védők ágyúval lőttek vissza, az orosz fegyveres súlyosan megsérült, s német társa vonszolta őt biztonságba. Amikor felépült, akkor derült ki, hogy a német apja még Wehrmacht-katonaként megfordult a Szovjetunióban, s ott volt Kurszknál is, ahol az orosz zsoldos apja harcolt a nácik ellen.

Gyilkos zápor

Az ostrom csúcspontján, 1992-1993-ban naponta átlagosan több mint háromszáz tüzérségi lövedék hullott a városra, de volt olyan nap, amikor közel négyezer lövedék csapódott be. Több tömegmészárlás is történt, a legsúlyosabb a Markale-piac elleni 1994-es támadás volt, amelyben mintegy hetven polgári személy vesztette életét. Másfél évvel később ismét találat érte a piacot, akkor 43-an haltak meg. Nem csak a szerbek követtek el súlyos bűncselekményeket: a bosnyák fegyveresek több száz, Szarajevóban maradt szerbet öltek meg. Az ostrom idején 14 ezer ember halt meg, az áldozatok közül hatezren voltak polgári személyek. Ebben a számban azonban nincsenek benne azok, akik a nélkülözések okozta betegségekben vesztették életüket.

©

Az ostromgyűrű 1993 nyaráig majdnem teljesen zárt volt, csak egy, állandóan szerb tűz alatt lévő hegyi úton lehetett bejutni a városba. Az Igman-hegyen, a Bjelasnica-hegyen állandóak voltak a harcok a szerb és a bosnyák erők között, pont ott lőtték egymást az ellenségek, ahol 1984-ben még a béke jelképének számító téli olimpiát rendezték meg.

1993 nyarára viszont elkészült egy alagút, ahol korlátozott mennyiségű élelmet és fegyvert lehetett bejuttatni a városba, s amelyen keresztül sokan – köztük betegek, idősek és gyermekek – kijuthattak a szabad világba. A 785 méter hosszú alagúton mintegy ötmillió kilogramm élelmet és 8,8 millió kilogramm egyéb terméket vittek be a városba, katonai felszerelésből pedig 4,5 millió kilogramm érkezett. Az alagútnak egy múzeum állít emléket, a föld alatti járat első néhány métere ma is megtekinthető.

©

Tétlen világ

Bár Szarajevót a szerbek ostromolták, az, hogy a gyűrű évekig megmaradhatott az európai hatalmak bűne is: a fegyverszállítási embargó a védőkre is kiterjedt, az európai diplomatákat pedig éveken át az orruknál fogva vezette Szlobodan Milosevics szerb elnök, aki a tárgyalásokon mindent megígért, majd gyorsan meg is szegte a szavát. Az ostrom végét az amerikai kezdeményezésre indított többszöri NATO-beavatkozás hozta el: az észak-atlanti szövetség gépei komoly károkat okoztak a szerb hadigépezetnek, közben pedig 1995-ben a horvát és bosnyák erők a szárazföldön indítottak ellentámadást. A szerbek – hogy elkerüljék a súlyos vereséget – végül elfogadták 1995 decemberében a polgárháborút lezáró daytoni egyezményt, ám az utolsó szerb katonák csak 1996 február végén hagyták el a város környékét.

Szlobodan Milosevics
©

Az ostrom után ugyan gyorsan megkezdődött a helyreállítás, ám manapság is sok olyan háztömb maradt még, amelyek csak azért nem néznek ki ugyanúgy, mint az ostrom napjaiban, mert a romos épületeket benőtték a fák és a bokrok. Míg a belváros – és különösen a régi piac, a Bascarsija és környéke – újra élénk és vibráló, a városi köztereken mementóként meghagyott temetők a mai napig emlékeztetnek a harcokra. Ahogyan sok helyen meghagyták a becsapódott gránátok szilánkjai által a betonba vájt lyukakat is, sok helyen az ártatlanok vérét szimbolizáló vörös festékkel öntötték ki a bemélyedéseket.

©

Eltűnt sokszínűség

A lelkekben is megmaradtak a háború sebei. Az egykor négy népesebb nemzeti közösség – bosnyákok, szerbek, horvátok és zsidók – lakta városból elmenekült a zsidók és a szerbek többsége, és a bosnyákok és a horvátok közötti viszony is távol van az ideálistól. A szerbek a város közelében épített Kelet- és Új-Szarajevóban élnek, így hiába állították helyre a belvárosi nagy ortodox templomot, hívőből csak kevés maradt.

Szarajevó mára egyértelműen muszlim várossá vált, egyre több lány és asszony akad, aki a hagyományos muszlim fejkendőben megy ki az utcára, és nő azon éttermek száma is, ahol már nem szolgálnak fel alkoholt. Ez részben tudatos politika eredménye is, a helyiek korábban arról meséltek, hogy az ostrom idején és közvetlenül a harcok után a gyorsan megjelent muszlim segélyszervezetek csak azoknak segítettek, akik öltözékükkel is mutatták, betartják a vallási előírásokat. És az is sok változást hozott, hogy az elmenekült szerbek helyére jórészt a szerbek által elűzött vidéki muszlimok költöztek be, több száz olyan srebrenicai muszlim asszony él például a városban, akiknek férjeit és fiait a boszniai szerb hadsereg katonái 1995 júliusában ölték meg a kelet-boszniai településen.

©

Bár hivatalosan Szarajevó a boszniai föderáció fővárosa, a szerbek már régen Banja Lukát – a daytoni alku által létrehozott egyik boszniai entitás központját – tekintik fővárosuknak. A jövő sem túl biztató, a szerb országrészben egyre erősebbek az elszakadási törekvések – Milorad Dodik, a legbefolyásosabb boszniai szerb politikus fő célja a Szerbiához való csatlakozás – s a jórészt horvátok lakta hercegovinai térségekben is sokan akadnak, akik Horvátországhoz csatolnák az országrészt. Ahogy a soknemzetiségű titói Jugoszlávia megszűnt létezni 1991-ben, úgy már Szarajevó sem „jugoszláv”. Az egykori államszövetség – legalábbis elvben – egyetlen többnemzetiségű maradványa Bosznia-Hercegovina, de sokan vannak akik megkérdőjelezik, életben tartható-e kicsiben az, amit nagyban nem sikerült megmenteni.

Hozzászólások