Volt valaha egy másik cirkuszi alkalmazott, aki azt mondta, figyeljék a kezét, mert csal. Viszont ő éppenséggel értett a szakmájához, könnyen beszél az ilyen, tudott úgy csalni, hogy közben figyelték. Nekem ez nem megy. A külföldi diplomatáknak már öt éve megmondtam, amikor bekopogtattak a hordággyal, hogy foglalkozzanak mással, menjenek például étterembe vagy nézzenek meg egy hokimeccset, de idefigyelni eszükbe se jusson. Most itt az ideje, hogy erre kérjem a magyarokat is.

Azok a diplomaták sokkal nyugodtabbak és boldogabbak, amióta nem figyelnek. Míg azelőtt dülledt szemekkel meredtek rám, és amiatt feszengtek, vajon nem fogom-e megharapni őket a következő pillanatban, addig ma azt látom, hogy mind mosolyognak, nagyokat legyingetnek. Öröm nézni őket, ahogy kuncognak egymás fülébe.

Mondom, ne figyeljenek! Ha meglátom, hogy valaki figyel, repül a kulcscsomó!

Annak idején a kampányígéretekre vonatkozott a tanácsom, de biztos vagyok abban, hogy ragyogóan be fog válni a kormányzás esetében is. Már csak azért is, mert a kormányzás nem más, mint a kampány folytatása más eszközökkel. Amint megtanulnak nem figyelni, elmúlik a torokszorító érzés. Elmúlik a modern, „felvilágosult” ember görcsös magyarázatkeresése, okoskodása, fejfájása, és megmarad a hit, a remény és a szeretet. Nekem például az pont jó lesz úgy.

Semjén Zsolt barátom szokta kurjongatni, hogy „boldogok a lelki szegények”, és ő maga rá a legjobb bizonyíték, hogy a Szentírás ebben az esetben sem téved. Minden embernek joga a boldogság keresése, én, tisztelt hölgyeim és uraim, csak segíteni szeretnék, hogy megtalálják. Például aki egészen eddig feszülten figyelte a kormányzásunkat, az bizonyosan boldogtalanabb, mint aki meg sem hallgatta a híreket. Olvasnak a pillangók és az égi madarak gazdasági elemzést meg külföldi lapvéleményeket? Nem olvasnak. Tessék róluk példát venni.

Aki idáig folyton a kormányzás értelmét kereste, annak bizony kemény másfél éve volt. Hüledezhetett Matolcsy miniszter úr bohókás kísérletén, aztán bosszankodhatott, amikor rárobbant az országra a rézüst. Csodálkozhatott a különadókon, és idegeskedhetett, amikor megérkeztek az otthonába; szívéhez kaphatott, amikor éppen shortoltuk a forintot vagy elzabráltuk költőpénznek a nyugdíját. Kotorászhatott a hányózacskóért, amikor beiktattuk Schmitt Pál elnök urat. Aztán értetlenkedett a lovasszobraink kifüggesztésén, és káromkodhatott az Alaptörvény Asztalának hírére.

Őrjöngött, amikor meghallotta, hogy százhúsz házzal akarjuk megoldani a százhúszezer bedőlt lakáshitelt, továbbá a bankrendszer és a forint megsemmisítésével. Kétségtelen, aki ebben értelmet keres, az előbb-utóbb belebetegszik, és akkor meg agyalhat azon, hogy miért nincs vécépapír a kórházban, holott az egészségügy meg lett mentve. Megszorítás pedig azért nincs, mert nem vezet sehova, szemben mondjuk a diplomásadóval, ami vezet valahova. Én elhiszem, hogy ebbe bele lehet őrülni. Nézzenek csak rám.

Még rosszabb állapotban lehet, aki már régóta figyel, mondjuk azóta, hogy a diplomaták megkapták a megoldókulcsot. Belegondolni is rossz, mennyit stresszelhet az, aki még emlékszik az ígéreteinkre. Az ilyen kóros figyelés nemcsak beteggé, de fásulttá, cinikussá, végül gonosszá teszi az embert.

És még csak most jön a java. Illetve úgy konkrétan fogalmam sincs, mi minden jön akár a jövő héten, de az már biztos, hogy jobban jár, aki eltakarja a szemét.

Tisztelt hölgyeim és uraim, vajon ment-e a figyelés által a világ elébb? Mire jó a mi intézkedéseinket lesni, ellenőrizgetni, belepofázni, utánaszámolni? Kértük valaha valakinek is a véleményét? Meghallgattunk bárkit is, akár a szakterületéről? Ugye, hogy nem. Sőt, a hülye nyelvészeket is kirúgtuk a francba, amikor olyan hülyeségekre próbáltak odafigyelni, mint a helyesírás. Schmitt elnök úr bezzeg leszarja, és sokkal jobban járt, mint az okostojások. Hát akkor meg? Tisztuljanak, kedves barátaim, nincs itt semmi látnivaló. Arra pedig remélem, tényleg senki nem figyelt, mit kell csinálni a lebukottakkal, amikor esély van rá.