Két Celsius-fok, de lehetőleg másfél fok alatt kell tartani a világ átlaghőmérsékletének az emelkedését – ez a fő célja a világ szén-dioxid-kibocsátásának 97 százalékáért felelős államok által 2015 december 12-én tető alá hozott megállapodásnak. A feladat nagyságát mutatja, hogy – az ipari forradalom kezdetéhez mérve – már most is plusz egy foknál tart a világ, s az előrejelzések szerint, ha az emberiség nem változtat életmódján, akkor az évszázad végre akár hat fok is lehet a felmelegedés. Ami beláthatatlan következményekkel járna: a szélsőséges időjárási jelenségek élhetetlenné tennék a bolygó nagy részét, a ma ismert mezőgazdaság teljes ellehetetlenülne, a sarkvidéki jég megolvadása és a hőtágulás miatt megemelkedett tengervíz pedig elöntené a több milliárd embernek otthonául szolgáló partmenti településeket.

A küldöttek hallgatják Laurent Fabius francia külügyminisztert, a konferencia elnökét (nincs a képen) a klímavédelemről rendezett ENSZ-konferencia utolsó plenáris ülésén a Párizs melletti Le Bourget-ban 2015. december 12-én. Az átfogó klímamegállapodás végleges szövegét ezen a napon terjesztik elfogadásra a küldöttek elé.

MTI / EPA / Christophe Petit Tesso

Szavak és tettek

Bár Párizsban hosszú alkudozás után megszületett az akkor elégségesnek tűnő alku, ma már látszik, hogy a klímacsúcs csak részeredményt hozott. Az EU és a korábbi politikájával látványosan szakító Kína ugyan komoly kibocsátás-csökkentésről döntött – az e heti EU-csúcson a tagállamok jóváhagyták azt a tervet, hogy 2030-ra 55 százalékkal csökkentik az 1990-es szinthez képest kibocsátásukat. Donald Trump amerikai elnök azonban kivezette országát a megállapodásból, bár utóda, a 2020-as választás demokrata párti győztese, Joe Biden megígérte, hogy az USA visszatér az egyezmény részesei közé. A statisztikák azonban azt mutatják, kevés ország fogadott el olyan programot, amellyel meg lehet akadályozni a felmelegedés elszabadulását. Az sem biztos, hogy a 2050-re vállalt kibocsátásvisszafogási ígéretek teljesülnek. Nő ugyan a megújulók részesedése az energiamixből – 2020-ban az újonnan belépett energiatermelő kapacitások kilencven százaléka származott megújuló forrásokból – a szakértők szerint a fenntartható pályára való áttéréshez a jelenleginél sokkal komolyabb és mélyebb változtatásokra lenne szükség.

Jól mutatja a folyamatokat, hogy míg 2014–2016 között stagnált a világ szén-dioxid-kibocsátása, 2017-ben a szennyezés új lendületet kapott, s 2018-ban, majd 2019-ben is megdőltek a korábbi kibocsátási rekordok. A trend minden bizonnyal 2020-ban is folytatódott volna, ám – az emberiségre szabadult koronavírus-járvány miatt – a közlekedés és az ipari is zuhanórepülésbe kezdett, ezért világszerte visszaesett átmenetileg a légkörbe kerülő CO₂ mennyisége. A tudósok ősszel még 8 százalékos éves visszaesést jósoltak, ez most 6–6,5 százalékra csökkent, és ami a legrosszabb, a visszaesés ellenére a légkörben lévő szén-dioxid-koncentráció tovább nőtt, ami azt vetíti előre, hogy az üvegházhatás is erősödik.

AFP / CHRISTOPH HARDT

Akár örülni is lehetne a járvány okozta visszaesésnek, ám a számok azt mutatják, hogy nem érdemes. Kína, amely elsőként süllyedt el a járványban, de elsőként is kászálódott ki belőle, már több szennyező anyagot bocsát a levegőbe, mint 2019-ben: tavasszal még tízszázalékosnál is nagyobb volt a visszaesés, ám nyár vége óta a világ legnépesebb állama rendre a 2019-esnél magasabb kibocsátási értékeket produkál.

Már nem elég

Miközben az államok többsége nem dolgozta ki, vagy legalábbis nem tette közzé kibocsátáscsökkentési programjai részleteit, egyre többen jutottak arra az eredményre, hogy a párizsi kötelezettségvállalások nem elégségesek a célok eléréséhez. António Guterres ENSZ-főtitkár már tavaly azt mondta, hogy a párizsi vállalások két fok helyett háromfokos felmelegedést eredményeznek, és felszólította az országokat, hogy határozzák meg a szén-dioxid-kibocsátás felére csökkentését célzó 2030-as, valamint a teljes karbonsemlegességet kitűző 2050-es programok részleteit. „A saját életünkért harcolunk, de ez a háború megnyerhető” – próbált lelket önteni a csüggedőkbe a világszervezet első embere.

António Guterres

AFP / ESKINDER DEBEBE

A „nem elég” számokra fordítva azt jelenti, hogy csak akkor lehet másfél Celsius-fok közelében tartani az átlaghőmérséklet emelkedését, ha a következő évben a világ államai minden évben legalább 7,6 százalékkal mérséklik a szén-dioxid-kibocsátásukat. Ez pedig azt jelenti, hogy a jelenlegi évente mintegy 50 milliárd tonnás kibocsátást 2030-ra 25–30 milliárdra, 2050-re pedig tízmilliárd tonna alá kellene mérsékelni. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) adatai szerint, ha valamennyi állam betartaná a Párizsban vállaltakat, akkor is 3,2 fokos lenne a felmelegedés mértéke.

Az is gondot jelent, hogy a fejlődő országok – amelyek nagy része nem járult hozzá jelentős mértékben a klímaválsághoz, ugyanakkor pénze sincs ipara és gazdasága fenntartható pályára állításához – csak akkor hajlandóak csatlakozni a csökkentést vállalókhoz, ha segítséget kapnak. A szakértők szerint minden évben dollár tízmilliárdokkal kellene támogatni a fejlődőket, ha valóban jelentős kibocsátáscsökkentést kívánnak elérni ezekben az államokban.

Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány-felelőse szerint a párizsi klímaegyezmény óta a probléma súlyához képest alig történt valami. Bár 5 éve egyeztek meg, csak 2018-ra készült el az ún. szabálykönyv, ami leírja a Megállapodás végrehajtásához szükséges eljárásokat. „Majd 2019-ben ahelyett, hogy az egyes országok benyújtották volna nemzeti kibocsátáscsökkentési vállalásaikat, még egy év haladékot kaptak” – írta a Telex.hu-n megjelent véleménycikkében.

AFP / Sputnik / PAvel Lvov

A megállapodás ráadásul megosztotta az EU tagállamait és a 2050-re kitűzött karbonmentességre irányuló célkitűzés is zátonyra futott. A koronavírus-járvány pedig ezt az alapból döcögő folyamatot még tovább fékezte a szakértő szerint. Ráadásul az unió keleti tagállamai kiskapukat keresnek és azt szeretnék elérni, hogy az üvegházhatás egyik fő okozójára, a földgázra is lehessen klímatámogatást kapni. Perger András szerint nincs igazán okunk ünnepelni: „nem állunk jól a kibocsátáscsökkentéssel, még mindig sok az álmegoldás, a melegrekordok rendre megdőlnek, és az emberi élet alapjait adó természetes ökoszisztémák az összeomlás szélén állnak.” Ráadásul a tagállamok egyéni felelőssége is óriási: bár Magyarország szereti magát klímabajnokként hirdetni, a szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy az eddig elért 32 százalékos csökkenés leginkább a szocialista nagyipar összeomlásának „köszönhető.”

Botár Alexa, a Magyar Természetvédők Szövetségének éghajlat és energia csoportvezetője is úgy tekint vissza az elmúlt 5 évre, hogy gyakorlatilag senki sem tudta jól előrevetíteni 2015-ben, hogy merre fog ő maga és a világ tartani 2020-ban. "Számos fejlődő ország erején felül vállalt, sok fejlett ország viszont még csak mostanában erősít(ett) a vállalásain. Az USA-nál pedig ott tartunk, hogy már annak is örülnünk kell, ha visszacsatlakozik a párizsi megállapodásba" – hangsúlyozza. Úgy látja, keserédes az EU-s klímacélok mérlegelése: az apróbetűk és a kiskapuk miatt.

A megállapodás elfogadása óta Botár Alexa szerint világszerte mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy annak ellenére a politikusok, szakpolitikusok zöme továbbra is csak késve és/vagy elégtelenül ad választ – döntéseket, intézkedéseket – a klímatudomány és az érintett lakosság vészjelzéseire. "Ez aggasztó, frusztráló. A jelenleginél erősebb, felelősebb éghajlatvédelemre van egyre sürgősebben szükség nemzetközi, európai és nemzeti szinten is. Örömmel voltam és vagyok egyik kis részese annak, ahogy az éghajlattudatos civilek, lakosság, közösségek és főleg a fiatalok az utóbbi években túl tudtak lépni a politikusok tehetetlenségén és új erőre kapott az éghajlatvédelem ügye, hajtóerőivé váltak" – hangsúlyozza. Az MTVSZ csoportvezetője szerint a koronavírus-járvány ennek láthatóságát talán csökkentette, de a kisebb közösségekben és online még erősebb, mint valaha. "A járvány azt is egyértelműbbé tette, hogy az éghajlat védelme csak része a teljes termelési és fogyasztási szerkezetünk és életmódunk szükséges átalakításának. A válság egyben lehetőség is, hogy ne a klíma-, Covid- , gazdasági- és társadalmi válságot okozó gazdasági szerkezetbe és életmódba térjünk vissza, hanem egy tudatos, életigenlő és klímasemlegesbe álljunk át. A döntéshozóknak a jogi-adminisztratív kereteket, intézkedéseket, forrásokat biztosítaniuk kell ehhez, a lakosságot és vállalkozásokat segíteni kell az átállásban."