„Az emberek gyönyörű esőerdőt akarnak inkább látni, nem azt, hogy vágják ki éppen”
Befolyásolja a média érdeklődése a természetvédelmet? Összhangban van a médiavisszhang és az adott kutatás forradalmisága? Dr. Oláh Györggyel, az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatójával beszélgettünk a közvéleményről és a klímaváltozásról, valamint a természetfilm-készítés kulisszatitkairól.
hvg.hu: Hogyan változott a tudósok, a tudomány szerepe az elmúlt időszakban, hogy előtérbe került a klímaváltozás?
Oláh György: Már régóta beszélünk a klímaváltozásról. Emlékszem, hogy már gyerekkoromban is felmerültek ezek a témák. Csak akkor még az ózonlyuk kapott nagyobb szerepet, a klímaváltozást pedig meg globális felmelegedésnek hívták. Számos kutatót frusztrál, hogy nem látjuk, jön a „világvége”, mert ezek a változások az átlagember számára nehezen bizonyíthatóak, nagy léptékben történnek, több évtizedes folyamatok. Bár tudományosan bizonyított, hogy sok minden a klímaváltozásra vezethető vissza, de az is összezavarhatja az embereket, ha mindent ehhez kötünk. Sok esetben azt érzem, hogy igen, egyfelől nem lehet eleget beszélni a klímaváltozás káros hatásairól, másfelől, meg ha túl sokat beszélünk erről, az emberek már oda sem figyelnek. Kicsit olyan, mint a Covid-19: a csapból is ez folyik, az emberek egy része már csak legyint. És van, aki szerint nem is léteznek ezek a problémák. Akár a koronavírus-járvány, akár a klímaváltozás. Már nagyon nem itt kellene tartanunk. Nagyon nehéz és szomorú ilyeneket hallani, miközben számos kutatócsoport világszerte komoly eredményeket publikál ezekben a témákban. A természetfilmekbe régebben például nem rakták bele a természetvédelmi kérdéseket, az volt az irányelv, hogy „minden szép és jó”. Ez azért változik. Az Egy Bolygó Hét Világa is sok, a klímaváltozással kapcsolatos témát érintett és például a Netflix is több, ilyen dokumentumfilmet készített mar.
| Dr. Oláh György |
Fő kutatási területe a papagájok és más egzotikus madarak, a trópusi ökológia, valamint a fajmegőrzési genetika. Arról a kutatásukról, hogy elfelejtik éneküket a súlyosan veszélyeztetett kockás mézevők, a hvg.hu is nemrég beszámolt. A kutatás mellett elhivatottan foglalkozik tudománykommunikációval, valamint dokumentumfilm-készítéssel is. A kutatás iránt még a szakközépiskola vége felé kezdett el érdeklődni, így végül az állatorvosi egyetemre jelentkezett, alkalmazott zoológiára. Az egyetem elvégzése után a doktori tanulmányait már Ausztráliában, az Ausztrál Nemzeti Egyetemen végezte. A tudománykommunikáció pedig már az egyetem végén keltette fel az érdeklődését, a PhD tanulmányai előtt. Évekig dolgozott a perui esőerdőben, részt vett fajmegőrzési projektekben és kutatásokban, így elkezdte foglalkoztatni, hogyan lehet az eredményeket közérthetővé tenni, a „családon belül is”. A filmek iránti érdeklődését otthonról hozta, édesapja ugyanis az MTV-nél dolgozott. 2017-ben társalapítója volt a Wildlife Messengers nonprofit szervezetnek, aminek a célja, hogy tudományos, valamint oktatási céllal készítsenek és tegyenek közzé filmeket, fotókat és hangfelvételeket is, amelyeknek a témája a fajok megőrzése. Jelenleg munkatársa a BBC természettudományi egységének is, dolgozott például az Egy Bolygó Hét Világa c. dokumentumfilm sorozaton is. |
hvg.hu: Miért volt irányelv a „minden szép és jó”, ha már tudottak voltak addigra a problémák és a veszélyek?
OGY: Elsősorban a nézettség miatt. Ez a szemlélet a BBC-nél és más természettudományi csatornáknál is még mindig nagyrészt érzékelhető. Nehéz kérdés, hogy hol húzódik az a határ, hogy meddig lehet ebben elmenni, mielőtt elveszítjük a nézőket. Az emberek érintetlen, gyönyörű esőerdőt akarnak inkább látni, nem azt, hogy vágják ki éppen. Kell a happy end, erre épül a szórakoztató ipar. Elkapcsolhatnak, ha valaki sokat beszél a problémákról, ezért érdekes, finomabb megoldásokkal próbáljuk érzékeltetni ezeket a problémákat. A Wildlife Messengerst is ezzel a céllal alapítottuk meg, hogy a saját filmjeinkben mi dönthessük el, mennyi tudományos információt közlünk es mennyit beszélünk a természetvédelemről. Sajnos a nézettségünk meg sem közelíti a természetfilm-csatornákét, de így is már sokan nézik a filmjeinket a YouTube-csatornánkon.
hvg.hu: Számos produkció pont, hogy a sokkhatásra épít. Nemrég egy, a halászatról szóló Netflix-produkciót, a Seaspiracy-t vádolták azzal, hogy el is túloz részeket és kiragadta a kontextusból a megszólalók nyilatkozatait – a hatás kedvéért.
OGY: A kimondottan a sokkolásra épülő filmek inkább azoknál hatnak, akik mar eleve érdeklődnek az adott téma iránt, bennük viszont tovább erősíti az elhatározást. Az a nehéz ebben, hogy hogyan formálhatjuk azokat, akik még nem azonosultak ezekkel a problémákkal, vagy akik még nem érdeklődnek elég mélyen az adott téma iránt? Ezt nehéz bárhogy is mérni, még a BBC-nek sincs erre egy bevált mechanizmusa, hogy precízebb képet kapjon arról, milyen hatással vannak a természetfilmjeik az emberekre. Persze sokan épp egy Attenborough-sorozat miatt lettek természetvédők vagy biológusok, de jó lenne, ha ezt pontosabban mérni tudnánk. Fontos lenne, hogy ismerjük, a természetfilmek hogyan befolyásolják az emberek döntéshozatalát: változtat azon, például hogy milyen vezetőket választanak meg? Vagy fenntarthatóbban fognak élni és étkezni ezután?
hvg.hu: Tudománykommunikációval és dokumentumfilmkészítéssel is foglalkozik. Egy-egy kutatási eredmény minél szélesebb közönséghez, döntéshozókhoz való eljutása nagyon fontos, de sok tudós a „fiókra” és tudományos fórumokra koncentrál. Van erről vita a tudományos közösségen belül?
OGY: Ez főleg generációs kérdés is szerintem. Az idősebb kutatók kevésbé törődnek talán azzal, hányan olvassák az eredményeiket a médiában, a megfelelő impaktfaktor az, ami számít (A kutatók igyekeznek minél magasabb impaktfaktorú folyóiratban publikálni az eredményeiket, mert annál nagyobb presztízzsel jár és annál nagyobb az esélye annak, hogy többen idézik a munkáikat, ami szintén kihat arra, hogy további pályázatokat nyerjenek – a szerk.). Sok kutatót, így engem is, zavar, hogy a mi munkánkkal a kiadók keresnek pénzt, és azt szeretnénk elérni, hogy legalább a közfinanszírozású kutatások eredményei legyenek nyilvánosak. Próbálom minden publikációmat elérhetővé tenni én is, és elküldöm szívesen bárkinek, aki érdeklődik. Videóabsztraktokat is azért készítünk, hogy eljussanak az eredmények az átlagemberekhez is, ne csak a szakértőkhöz.
Kutatóként eljuthat az ember olyan helyekre, ahova más nem: én pedig meg szeretném osztani másokkal is azt, amit láthatok a kutatóútjaim során.
Egy Attenborough-film rendkívül szervezett, rendezett, óriási költségvetést és háttérmunkát igényel. A Wildlife Messengers szervezetünkben pedig inkább az foglalkoztat minket, hogyan nyújthatunk betekintést a kutatói életbe, amikor nem feltétlenül adott minden, és milyen nehézségekkel kell szembenézni a terepen ahhoz, hogy tudományos módszerekkel fontos adatokat gyűjthessünk egy adott fajról vagy területről.
hvg.hu: Mennyire fontos a munkája láthatósága, utóélete, hatása? Mikor elégedett?
OGY: Az, hogy hol jelenik meg a tanulmány, nyilván számít: legyen elismert és hiteles a folyóirat. Azt viszont sokszor nem tudjuk kifizetni, hogy nyilvánosan elérhetővé tegyék a cikkeket, mert 1000-3000 dollárra is rúghat ennek a költsége publikációnként. Bár szerencsére egyre több pályázatnál kérhetnek erre pénzt a kutatók. Ha valami megjelenik, és elfogadják, az már félsiker. Ezután kellene egy hírértéket is adnunk ehhez, egy egyoldalas sajtóközlemény keretében, ami közérthetően mutatja be a kutatás eredményeit. Videóabsztraktot is készítünk, ha ebben partnerek a társzerzők, majd ideális esetben a sajtónyilvánosságot lekoordinálja az egyetem médiás csapata, hogy az egész összhangban legyen a folyóiratban történő megjelenéssel. A hírérték általában csak pár napig tart, ezért igyekeznek ezt kihasználva minél több helyre elküldeni: például televízióknak, rádióknak, hírportáloknak. Amikor egy, a fecskepapagájokról szóló tanulmány megjelent és a médiában is nagy visszhangot kapott, sokan érdeklődtek. Azt sikeresnek éreztem, sok rádiós, tévés megkeresést kaptunk. Ott éreztem, hogy hozzájárulhattunk egy változáshoz, mivel a cikk fő konklúziója az volt, hogy a fecskepapagájok száma a kihalás széle felé közelít, ha nem védjük meg az erdei élőhelyeiket. Ebben persze az is közrejátszott, hogy pont akkor zajlott egy bírósági eljárás is a papagájokat érintő erdőirtás miatt.
hvg.hu: Befolyásolhatja a kutatási irányt az, hogy a közéletben, a médiában milyen témák pörögnek?
OGY: Kutatói szinten elsősorban a kutatócsoport fókusza, témája befolyásolja a kutatás irányát. Időben is eltérés van egy kutatás kivetelezése – ami évekig is eltarthat, mire eredményeket produkál – és az aktuális médiahírek között, melyeknek sokkal rövidebb az „élettartama”. Ha a fajokat nézzük, általában olyan kutatások kapnak reflektorfényt a médiában, amelyek például tigrisekhez, pandákhoz vagy éppen papagájokhoz kötődnek. Ezek a közkedvelt vagy „zászlóshajó” fajok, ahogy az ökológusok nevezik őket. Emellett persze a folyóiratokat is érdekli, hogy az adott téma, amit közölnek, minél újkeletűbb, érdekesebb, és ezáltal olvasottabb legyen.
hvg.hu: Mitől függ, hogy egy-egy tudományos eredményt mennyire kap fel a média? Vagy ez ugyanúgy lutri, mint a virális tartalmak, hogy nem feltétlenül érthető, valamit éppen miért osztanak meg ezrével az emberek?
OGY: Egy Nature-cikk (A Nature a legrangosabb természettudományi folyóiart – a szerk.) mondjuk nagy eséllyel lesz a médiában is felkapott. De például ez az adott egyetem médiacsoportján is múlik, hogyan adják tovább a kutatók eredményeit. Sokszor látni, hogy a nem várt eredményeket nagyobb médiaérdeklődés szokta övezni. Ami pedig engem lepett meg, az pont az az érdeklődés volt, amit a korábban említett fecskepapagájos cikket vette korul. Ebben a genetikai állományukat becsültük meg Tazmániában, ami alapvetően száraz, statisztikai téma egyébként, mégis nagy érdeklődés övezte, amiben persze az erdőirtás-per aktualitása is közrejátszott és hogy az eredménye az volt, hogy valószinűleg már csak kevesebb, mint 300 példány él a fajból. Viszont ellenpélda erre, hogy nagyon sokat dolgoztunk egy másik cikken, amiben a papagájok fennmaradási esélyeit vizsgáltuk, globális változásokat néztük a klímaváltozás, erdőirtás, mezőgazdasági területek és megváltozó területhasználat függvényében, amit nagyon sok portál alapból nagyon szeret, de csak néhány cikk jelent meg a kutatásról. Szoval nem mindig teljesen kiszámítható, hogy éppen miből lesz virális tartalom.
hvg.hu: Nem feltétlenül fedi egymást az, hogy tudományos megalapozottság szempontjából mi égetően fontos és sürgős és az, hogy a közbeszédnek mi és hogyan tárgya.
OGY: Igen, ez tényleg így van. Manapság azonban a koronavírus nyilván több kutatót foglalkoztat, mint akik már a világjárvány előtt is ezzel a témával foglalkoztak, így ez most inkább kivételnek számít. Egy COVID-19-hez kapcsolódó cikk könnyebben be is kerül most a folyóiratokba. És gyorsabban is elbírálják, szemben például egy konzerváció biológiát érintő kutatással. Alapvetően a fajvédelem egy olyan terület, ami a médiát kevésbé érdekli, legfeljebb csak ha már tényleg a kihalás szélén áll az adott faj. Az illegális állatkereskedelemről és annak potenciális veszélyeiről, mint például a betegségek terjesztése, már régóta jelennek meg tudomaáyos publikációk. Azonban úgy tűnik, hogy egy pandémia kellett ahhoz, hogy ennek a fontosságára a közmédia is felfigyeljen. Az én fő kutatási témám is az illegális állatkereskedelemhez kötődik manapsag, de hogy összességében a világjárvány hogy befolyásolja majd a téma megítélését, vagy hogy pályázati jelentkezéseknél vajon támogatottabb lesz-e, az egyelőre jó kérdés.
hvg.hu: Alapvetően befolyásolja a médiaérdeklődés egy-egy kutatás, kutatási eredmény kapcsán a döntéshozást? Hogy a média egyfajta nyomást gyakorolhat a kormányzatokra, például bizonyos környezetvédelmi kérdésekben, jogszabályalkotásban?
OGY: Igen, szerintem fontos szerepe van a média erejének a természetvédelemben, és remélhetőleg ez kihat a döntéshozók figyelmére is. A kutatásaim szempontjából azért is nagyon szerencsés, hogy az Ausztrál Nemzeti Egyetem Környezetvédelmi és Társadalomtudományi tanszékéhez tartozom, mert ahogy a neve is mutatja, itt egyszerre van jelen a természetvédelem és a társadalmi megközelítés. A tanszék egyik erőssége és fontossága kifejezetten az, hogy hatással van a döntéshozatali oldalra. Több olyan professzor is dolgozik itt, akik szakértőként már többször is dolgoztak törvényjavaslatokon, vagy jogszabályok megalkotásán. Fontos, hogy egy kutatás és annak eredménye hogyan hat a törvényhozásra. Peruban például éves beszámolókat kell benyújtani a természetvédelmi hivatalnak, amit aztán felhasználhatnak természetvédelmi és törvényalkotási eljárásoknál. Az elmúlt időszakban sok kerekasztal megbeszélésen vettem részt, amik a koronavírus-járvány miatt online zajlottak, például Costa Rica-i, perui és mexikói kollégákkal arról, hogy egy-egy természetvédelmi jogszabály megalkotásánál hogyan járjanak el bizonyos kérdésekben. Jó érzés is, hogy a döntéshozók kikérik a kutatók véleményét, és így beleszólásunk lehet bizonyos jogalkotási folyamatokba. A koronavírus-járvány előtt ezek a megbeszélések körülményesebbek voltak, mert általában személyes jelenlétet igényeltek, de mostanra mindenki hozzászokott a videókonferenciákhoz, amibe a világ bármelyik pontjáról be lehet kapcsolódni. Remélhetőleg ez a rugalmassag a világjárvány után is megmarad.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Miért használunk el több papírt akkor, amikor szelektíven gyűjtjük?
Miért természetes reakció a klímatagadás? Miért nem hat meg minket, hogy a Föld jövője a tét? Újszászi Bogár Lászlóval, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójával, meggyőzés és befolyásolástechnikai szakértővel beszélgettünk arról, hogyan lehetne, és időnként miért lehetetlen rávenni az embereket arra, hogy fenntarthatóbban éljenek.
Ahogy a klímaváltozásról beszélünk olyan, mintha spammelnénk
Változás, válság vagy katasztrófa? Miért nem hiszünk a tudósoknak, és miért van már elegünk a témából? Pintér Dániel Gergő PR-stratéga és válságmenedzserrel, az Magyar Public Relations Szövetség Kríziskommunikációs Tagozatának elnökével beszélgettünk arról, hogyan is kellene hatékonyan beszélnünk a klímaváltozásról.
