Illés Zoltán a második Orbán kormányban, igaz, csak államtitkári poszton, de mégis a zöldügyeknek szorított helyet. Egy ciklus után menesztették a még mindig Fidesz-tag politikust, a környezetvédelem pedig azóta csak ágazatok járulékaként kap legfeljebb helyet. Még úgy is, hogy több jel utal arra, a klímaügy nemcsak a nyugati jóléti társadalmak hobbija, Európa keleti részén is lesújtó következményei vannak a zöldügyek elodázásának.

Az agglomeráció vízmizériájáról, és a aszály elleni védekezés hiányáról a HVG is írt: a kormány megint a vízhálózat bővítésével oldaná meg a problémát, ahelyett, hogy a vízre erőforrásként tekintene.

Vízválsággal fizetünk a rezsicsökkentésért, a kormány megoldása erre is az einstand lehet

Államosíthatják a még önkormányzati tulajdonban lévő vízszolgáltató vállalatokat is - értesült a HVG. Ezt lépné a kormány, miután a rezsicsökkentés miatt nem csupán veszteséges az ágazat, de aszályosabb időszakban már a vizet sem tudja mindenütt garantálni.

A vízhelyzetről a volt államtitkárt kérdeztük.

hvg.hu: Nemhogy önálló környezetvédelmi minisztérium nincs, de még a vízügy is darabokban. Igaz, a Belügyminisztérium alá, de külön szervezethez, az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz tartozik a természetes vizek, a főcsatornák kezelése, a vízügyi engedélyeztetés hatósági feladatai a Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnál landolnak, a mezőgazdaság öntözéssel kapcsolatos teendői felett az Agrárminisztérium főosztálya diszponál. Rendben van ez így?

I.Z.: Nem tartom helyesnek ezt az államigazgatási struktúrát, de ez csak egy szegmense a dolognak, az átlagembert ez nem érdekli, csak az, hogy működik-e, vagy sem. És nem működik.

Ez most felszínre került az agglomerációban jelentkezett a vízmizériában, de ez csak egy lakmusz. Másutt is fog jelentkezni rövidesen, nem csak a főváros környékén, hanem vidéken is.

Mindez az elmúlt évtizedekben elrontott területfejlesztés, nem létező városfejlesztés eredménye. Most mit gondolnak a városlakók? Nem akarnak túlzsúfolt, szemetes szennyezett levegőjű városban lakni, kiköltöznek vidékre. Zöld környezetben, erdő melletti területen szeretnének élni. Ezt nevezik agglomerációs nyomásnak. A munkahelyek meg maradtak a városban. Ez egy régen elrontott, katasztrofális állapot, időben kellett volna a városok élhetőségét megőrizni, hogy ne meneküljön el ezekből mindenki, aki teheti.

Aztán a dolog úgy folytatódik, hogy az emberek szeretik a szép, zöld kertes környezetet locsolni, esztétikusnak megtartani, a medencék feltöltéséről nem is beszélve. Szeretik megmosni az autójukat. De az erőforrások végesek. Magyarországon még kevesebb lesz, mint a világ más részén. Én például nem mosom le túl gyakran az autómat, mert pont ezzel próbálok védekezni, ennyit tehetek. Ezt a világot, amelyben élünk a pénz, és a kényelem irányítja, nem csak nálunk, hanem globálisan, és nem csak az állami szervezet, hanem az egyéni felelősség szintjén is, ez utóbbira persze hatással van a kormányzati politika is.

Azt is tudomásul kellene venni, hogy a környezetvédelem, természetvédelem, vízügy területén nincsenek tökéletes megoldások. Választani kell a rossz, és a kevésbé rossz között, arra kell törekedni, hogy lehetőleg a többségnek, a köznek hosszú távon jó legyen. A vízkormányzást sem lehet más területektől szeparáltan megoldani. Ez nem csak az állam, hanem a mi felelősségünk is. Persze a kormánynak olyan intézményi szervezetet kellene működtetnie, amely képes a környezetügyet egységesen és szakmai szempontok szerint kezelni. Olyan intézmény rendszer kellene, ami tudományos alapon feltárja, elemzi a helyzetet. Ez megvan, de nincs rendszerbe szervezve, ezért nem is valósul meg belőle semmi.

hvg.hu: Vannak tudományos eredmények, elemzések, csak kellene állami akarat, szervezet, és el kellene vinni a felhasználókhoz?

I.Z.: A kutatókkal nincs gond, az én államtitkár elődöm, Varga Miklós is ennek a tudásnak a birtokában volt, de az akkori kormányok időszakában sem volt előrelépés. Én magam a Dégen-féle vízügyet hoznám vissza, Dégen Imre a második világháború után példaértékű szervezetet hozott létre. De már 1936-ban törvény készült arról, hogy a vízkormányzást, öntözést hogy kell megvalósítani, 1937-ben pedig a később miniszterelnöknek is kinevezett Kállay Miklós vezetésével Magyar Királyi Öntözésügyi Hivatal alakult. Van hagyománya a vízkormányzásnak, de mégsem működik a környezetügy részeként, mert ez utóbbi nincs.

hvg.hu: Az ivóvízmizéria mellett a keleti megyékben is katasztrofális a helyzet az aszály miatt, ez is egy régi megoldandó probléma. Tizenkét évvel ezelőtt Ön hozta elő az Öntözési Hivatal szükségességét, azt akkor lesöpörte a kormány. Most van öntözési ügynökség, miért topog egy helyben mégis az ügy?

Fazekas István

I.Z.: A pillanatnyi érdekek mindig felülírják a hosszú távú érdekeket. A Magyar Falu programban megvalósuló projektek hasznosak, de ezek rövid távú hasznot eredményeznek. Az általam képviselt ügyek rövid és hosszú távon is eredményeket hoznának. A vízügyi, környezetvédelmi beruházásokkal is munkahelyeket teremtenének, a cégeknek is megrendelést jelentenének. Azért nem ez az irány, mert a kormány közeli érdekeltségek a kereskedelemben, az építőiparban vannak.

Ez a terület viszonylag újnak számít, e mögött nem épült ki az a gazdasági érdek, ami miatt erre a területre ráöntenék a pénzt.

Jelen pillanatban nincs rövid távú politikai érdek, hogy ezen a területen népszerű, elfogadható tevékenység történjen. Ezzel sokat kell dolgozni, ezzel foglalkozni kell. Más területen, kisebb energiával is politikai hasznot lehet elérni.

hvg.hu: Az agrárkamara szerepét hogy látja? 2016-ban született egy szigorú vízgazdálkodási törvény, amelyben mostanra legfeljebb a vízkivétel-bejelentési kötelezettsége maradt meg. De még az öntözés területén sincsen kézzel fogható eredmény, alig nőtt az öntözött területek nagysága, pedig a gazdálkodóknak elemi érdeke lenne.

I.Z.: A kamara nem szaktestület az én szakmai területemen. Ők a nagyon rövid távú politikai érdekeket szolgálják ki, a mezőgazdaságból élők rövid távú érdekeit tartják szem előtt, parciális érdekeket képviselnek. Nem erőforrásvédelmi oldalról nézik a vízügyet, hanem a saját szakmai érdekeiket nézik, hogy minél kevesebb energiával sok pénzhez jussanak. Végül most is éppen ez a szemlélet dől rájuk vissza.

A felhasználók is huncutok, mármint a víz felhasználói, a gazdák. A tiszaroffi példát tudom felhozni, akkor államtitkárként háromszáz dühös gazdával álltam szemben. Itt a gazdák hallani nem akartak arról, hogy feladják a területeiket, még akkor sem, ha az hosszú távon nekik is hasznos volna. Akinek földje van, azzal kalkulál, hogy 3-4-5 évente jön olyan időszak, hogy nem lesz haszna belőle, de a köztes időben olyan profitot termel, ami kompenzálja az egy kieső évet. Saját testükkel védték a földjüket, mégis sikerült kompromisszumra jutni: amíg nincs elárasztva vízzel, addig bemehet a földjére, és amikor el kell árasztani, akkor kompenzációt kap érte. A tulajdonosok ők maradnak. Így sikerült a közérdeket összesimítani az erős tulajdonosi érdekkel.

Egyébként ilyen tározóból, csak a Tisza mentén kellene 5-6 még, ez egyenként olyan 100-150 milliárd forintba kerülne. Kisebb, úgynevezett záportározóból kellene még 150. Amikor jönnek a villámárvizek, akkor ezekben a tározókban kellene tározni a vizet, de utána felhasználásra kerülne. Egy ilyen kisebb tározó költsége másfél-öt milliárd forint. Nem egyszerre, de fokozatosan meg kellett volna ezeket építeni. Mostanra lehetne már két nagyobb tározó, és közel 60 záportározó. Az egyik kerékkötője lehet a vállalkozói érdekkör elégtelensége ebben a szegmensben, de ahogy a Tiszaroff esetével utaltam rá, a gazdák, akik most isszák a levét a katasztrofális aszálynak, ők is kerékkötői a fejlesztéseknek.

Van erre még egy példám. 2014 után volt egy kiírás, öntözőberendezésekre lehetett benyújtani igényeket, egyetlen pályázat nem érkezett. Utánanéztem, hogyan lehetséges ez. Kiderült, hogy a gazdák inkább beáldoznak egy-egy szűkös esztendőt, mintsem a beruházáshoz szükséges földdarabjukat áldozzák be a beruházás miatt. Ez úgy néz ki, hogy van egy főcsatorna, amely egy nagyobb területet érint, ahol van 30 tulajdonos, de egyik sem hajlandó a mellékcsatorna vagy árkok megépítésére földdarabot adni, ez 5-6-8 métert jelent. Számolgatnak, hogy ha ő odaad 5-6 métert, akkor ott mennyi gabona terem. Ha éppen veszít rajta az időjárás miatt, az még mindig kevesebb veszteséget hoz neki, mintha több éven keresztül nem terem ezen a földcsíkon a gabona. Mindent a pénz és kényelem vezérel, ahogy mondtam, nem csak az fővárosi agglomerációban, de a falvakban is.

"Kedd óta nem fürödtem, és négy gyerekkel vagyok otthon víz nélkül" - videó

Pest megye több településén is tartós vízhiány alakult ki a hét elején, és a helyzet azóta sem oldódott meg. A politikusok és a hatóságok is arra kérnek mindenkit a környéken, hogy ha van is náluk víz, bánjanak nagyon takarékosan vele, csak így juthat ugyanis minél több embernek.

hvg.hu: A fiatalokat sem lehetett meggyőzni?

I.Z.: Földéhség van. Boldog-boldogtalan földet vásárol, és koncentrálják a birtokot. A magyar kultúrában az van benne, ha van ingatlanod, akkor érsz valamit. Ez nálunk egy stratégia, családi szintre lebontva is.

Van egy sor olyan jó szakpolitika, ami éppen az előbbi érdekellentétek miatt nem valósul meg. Ezért kellenek olyan állami struktúrák, amelyek felmérik a térségenként eltérő bonyolult érdekviszonyokat, és képesek ösztönzések révén végrehajtani ezeket, megtalálni a rossz megoldások között a legkevésbé rosszat, kompromisszumokat kötni.

Sem a 19. századi gazdag magyar nábobok, sem a 21. századi oligarchák esetében sem működik, nem tudják megcsinálni. Azért, mert nem államszervezet van, hanem annak valamilyen egységei. Ezeknek ugyan van ráhatásuk az ügyekre, de ez édeskevés ahhoz, hogy egy egész országot rendszerbe foglalva, egybefogva, a vízkormányzást is beleértve, fel lehessen készíteni az ellenálló-, az alkalmazkodóképességre az erősen változó klímával szemben. Én csak ismételni tudom, hogy kell egy önálló környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi minisztérium, beleértve ebbe a komplex rendszerbe a hulladékgazdálkodást, és az öntözési hivatalt, és ezek háttérintézményeit is. Egy struktúrába kell rendezni az elemzést, végrehajtást, ellenőrzést, az ösztönző rendszerek kidolgozását és a büntetést is. Csak szakmaisággal, szakpolitikával lehet megoldani a most már fölénk tornyosuló problémákat.

hvg.hu: Ha Ön maradt volna ebben a pozícióban, akkor hol tartanának?

I.Z.:Az elmulasztott idő veszteségeit fel lehet mérni, de nem ez a fontos, hanem az, hogy minél hamarabb kezdjék el. Egyelőre nem látom a politikai akaratot. A miniszterelnök meg is fogalmazta, hogy a környezetvédelem az a nyugati országok huncutsága. Ők rabolták ki a földet, fizessenek meg érte. De a kicsik kártétele is óriásivá nőtt, a gazdagok még mindig jobban tudják kompenzálni a veszteségeiket. Számos intézkedést a kicsik is meg tudnak tenni.

Jelen pillanatban azért nincs környezetvédelem, még ha nevében itt-ott jelen is van, mert szakmai értelemben szabadrablás folyik. Nem akarok erre részletesen kitérni, de

amikor tűzoltóparancsnokok irányítanak, vagy polgárőr képviseli a vízügyet helyettes államtitkárként, ez a szabadrablás.

Tartozhatna ennyi erővel a külügyhöz, vagy az egészségügyhöz. A kérdés az megint, hogy a szakmát kell képviselni a kormányban, vagy a kormányfő akaratát a szakmáknál. Ez utóbbi gyakorlat van most, ez nem titok, tehát ezt maga a miniszterelnök úr mondja.

A világot csak a katasztrófák változtatják meg. Ez volt a COVID és a távoktatás esetében is, ezen a területen is ez lesz. Még nagyobbak lesznek a problémák, még nagyobb lesz a kétségbeesés, aztán talán majd 30 év múlva, amikor már a katasztrófák egymást érik, akkor kiemelt terület lesz a környezet és termszetvédelem.