A fideszes kultúrharcosoknak kapóra jött a Gothár-ügy
6 perc
2019.12.07. 06:15
A jövőben kormányzati döntéssel kerülhet a megfelelő ember egy színházigazgatói posztra. Az eddigi több évtizedes gyakorlat megváltoztatását a Katona József Színházban történt zaklatási üggyel indokolják a kormánypropagandában, de ugyanerre hivatkozva készülnek a Színművészeti Egyetem rektorválasztására is.
- Fogd be a pofád!
- Jó, befogom. Éljen a diktatúra!
– ez a párbeszéd zajlik Pintér Béla legújabb darabjában a társulatvezető és az egyik színésznő között. A Jubileumi beszélgetések címűben az idén 20 éves társulat maró öngúnnyal beszél a belső feszültségekről, rossz döntésekről, Pintér kevéssé demokratikus vezetési stílusáról. Van megalázás, gyilkosság, sőt – utalva a színházi közbeszédet uraló témára – a darab végén Pintér rituálisan meg is erőszakolja a társulatának tagjait.
A kormánymédia és megmondóemberei épp ennyire rajzolják túl (csak nem művészi eszközökkel, hanem nyílt hazugságokkal) a Gothár-ügy kapcsán a magyar színházakban – kormányolvasatban persze csak a „balliberálisokban” – uralkodó helyzetet.
Kálomista Gábor a Gothár-ügyről: A színházi szakmában a rettegés diktál
Vezetőváltásra van szükség a Katona József Színházban és a Színház és Filmművészeti Egyetemen is a Gothár-ügy miatt - ezt nyilatkozta az ATV Híradónak az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke. Néhány napja derült ki, hogy Máté Gábor már egy éve tudott arról, hogy mit tett Gothár Péter. Ugyanakkor a főváros vezetése lezártnak tekinti az ügyet.
A már a való világban játszódó rémdrámában fellép Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház direktora – akinek régóta fáj a foga a Színház- és Filmművészeti Egyetemre (SZFE) –, a Thália Színházat igazgató Kálomista Gábor, az erkölcsi kérdésekben is gyakran „útmutatásokkal szolgáló” Eperjes Károly, és természetesen Bayer Zsolt.
Ők a kormány által uralt médiacsatornákon rendre apokaliptikus képet festenek az ízlésüknek nem megfelelő színházakról, ahol Kálomista szerint „a rettegés diktál”, Vidnyánszky szerint pedig csak annak a színésznek terem babér, aki megalázkodik a rendezők előtt. (A saját teátrumaik körül persze nincs semmi látnivaló.)
Szégyenletesnek nevezte a zaklatási ügyeket a Vidnyánszky-féle Magyar Teátrumi Társaság
A szervezet közgyűlésén a kulturális tao eltörlését is üdvözölték.
De vajon mi az igazság ezekben? Tényleg „rendszerváltás kell” a magyar színházakban? És mennyire határozza meg az e témáról gondolkodást a politikai szekértáborokhoz tartozás?