PULSE Projekt
A PULSE Projekt határokon átívelő újságírói együttműködés, amelynek keretében a HVG és az EUrologus csapata 12 másik európai szerkesztőséggel közösen dolgozik elemző és tényfeltáró cikkeken. A projekt az Európai Bizottság támogatásával jött létre.
Lélegzetvisszafojtva figyeli az Európában élő iráni diaszpóra, mi történik odahaza az Izraeli támadás után. Nem kevés emberről van szó: az elmúlt másfél évben megugrott az Európába menekülők száma, tízezrek várnak arra, hogy hazatérhessenek hazájukba.
Európa azután vált sok iráni számára utolsó reményt jelentő menekülő útvonallá, hogy 2022-ben tüntetéssorozat indult Mahsza Amini halála után. A 21 éves lányt azért tartóztatta le az erkölcsrendészet, mert nem az előírásoknak megfelelően viselte a hidzsábját. A hivatalos jelentés szerint „szívrohamot” kapott előállítás közben, ám szemtanúk arról számoltak be, hogy az ellene eljáró rendőrök brutálisan megverték, ezután pedig kómába esett.
A kurd származású áldozat mellett szolidaritási akciók és demonstrációk kezdődtek 2022 őszén. Erre az iráni ellenzék, főleg az iráni ellenzéki nők ellen eljárások, perek százai indultak meg. Néhány hónap leforgása alatt húszezer ember hagyta el az országot és kért menedékjogot az Európai Unió tagállamaiban. A legtöbben Németországban kerestek menedéket, de szinte minden európai országban jelentős iráni közösség alakult ki.
A frissen érkezők között feltűnően sok a magasan képzett, politikailag aktív nő. Saeedeh Fathabadi Fathi a negyvenes évei elején jár, ő két éve érkezett Ausztriába, előtte egy iráni sportlap főszerkesztőjeként dolgozott (az első nőként ebben a beosztásban), és számos rangos nemzetközi elismerést kapott újságírói munkássága. A Der Standard munkatársainak arról számolt be, újságírónőként Iránban fel volt készülve arra, hogy a rezsim nem bánik kesztyűs kézzel a kritikusaival, de azt a kegyetlenséget, ahogy a 2022-es tüntetéseket leverték, nem lehetett előre látni.
Saeedeh Fathabadi Fathi kollégái részt vettek Mahsza Amini temetésén, és rögtön letartóztatták őket. Egyiküket, Niloofar Hamedit pusztán azért, mert a közösségi médiában fotót tett közzé a gyászoló családról. A főszerkesztő megpróbált kiállni kollégái mellett, akiket a hírhedt iráni börtönben, az Evinben tartottak fogva. Az Instagramon közzétett fotóján a börtönbe zárt kolléganőjével, Niloofar Hamedivel volt látható, egy, a börtönnél korábban tett látogatásuk alkalmával.
A fotó publikálása után néhány órával Saeedeh Fathabadi Fathi otthonába fegyveresek törtek be. Felforgatták a lakását, elkobozták a laptopját, az adathordozóit, a telefonját – és előállították.
Kétórás kihallgatásra vitték be a rendőrségre, két hónapnyi fogvatartás lett belőle.
A két hónap alatt az előállított főszerkesztőt folyamatosan vallatták, többnyire az iráni sportolónőkről forgatott dokumentumfilmjéről, rendszerkritikus megnyilatkozásairól kérdezték. Arra akarták rávenni, hogy tegyen vallomást a saját beosztottjai ellen.
Egyértelműen kiderült: a sportújságírót, kollégáit és a hozzá köthető teljes ellenzéki csoportosulást hosszú időn át, szisztematikusan megfigyelték. Végül „nemzetbiztonság veszélyeztetése miatt” indult eljárás ellene. Ő maga is az Evin börtön fogvatartottja lett, abban a szárnyban, ahol a biztonsági szolgálatok gyanúsítottjait börtönözték be. Különösen nehéz körülmények és brutális eljárás várt az ide kerülő rabokra.
A főszerkesztő kilenc másik nővel osztozott az ablaktalan, szűk cellán. Úgynevezett „fehér kínzásnak” vetették alá: állandóan neonfényben, az időérzéket elveszítve élt, csak fehér tárgyak között úgy, hogy az ingermentes környezetben bizonytalanná váljon: képes-e egyáltalán bármiféle érzékelésre, működik-e a tapintása, színlátása, szaglása.
Bírósági ügyét rendre kitűzték, majd elhalasztották, hogy elbizonytalanítsák és megfélemlítsék. Két hónap után olyan pszichés összeomlást élt át, hogy éhségsztrájkba kezdett. Amikor negyedszerre sem tartották meg az előre bejelentett tárgyalását, teljesen összeomlott a cellájában. A bíró ekkor tette lehetővé, hogy jelentős, a családi házuk értékének megfelelő óvadék ellenében szabadlábra kerüljön.
Ekkor kockáztatta meg, hogy repülőre száll, és megpróbálja elhagyni az országot annak ellenére, hogy még mindig folyamatban volt az eljárás ellene. A reptéri ellenőrzés szokatlanul könnyen ment, Saeedeh Fathabadi Fathi, a hónapokon át válogatott kínzásoknak alávetett egykori főszerkesztő egy osztrák járaton találta magát.
A gép még nem hagyta el az iráni repteret, amikor megcsörrent a telefonja: „elhagyhatja az országot, de soha ne felejtse el, hogy hátramarad a családja, és bizonyosodjon meg arról, nem játszik az ellenség kezére” – búcsúzott tőle egy ismeretlen hang. Így érkezett meg 2023 elején Ausztriába, és azóta is ott él, figyelve árgus szemekkel, mi történik hátrahagyott hazájában.
A Der Standardnak nyilatkozva azt mondta: egyetlen percre sem tudja feledni, hogy fiatal kollégái maradtak az iráni börtönben, van aki kivégzésre vár, van, akit hosszú ideje kínoznak. Aki csak teheti, menekül. „Valóságos exodus zajlik évek óta, és a legtehetségesebb, legfelkészültebb emberek menekülnek el” – magyarázza az újságírónő, aki szerint az iráni társadalom szimbolikus „lefejezése” tovább súlyosbítja a politikai válságot. Egyre nehezebb ugyanis megszervezni az ellenállást, habár – teszi hozzá Saedeh Fathabadi Fathi – a „nők, élet, szabadság” mozgalom még mindig él, nagyon sok nő részt vesz benne ma is. Azért kockáztatnak, teszi hozzá, mert már nincs amit veszíteni, és nincs amit elvenni az iráni ellenállóktól, a politikai elnyomás brutálisabb, mint valaha.
Marzieh Safdari szintén a negyvenes éveiben jár, és szintén újságírónőként vált ismertté Iránban. Ő is részt vett a Mahsa Amini halálát követő tiltakozássorozatban, ellene is eljárás indult. Safdari azonban sokkal nehezebben tudta hátrahagyni a diktatúrát: Törökországon, Örményországon, Oroszországon és Fehéroroszországon kellett átverekednie magát ahhoz, hogy végül eljusson Lengyelországba, majd 2024 júniusában Németországban próbált letelepedni.
Az ő életútja annyiban tér el a magasan képzett, és stabil háttérrel rendelkező iráni ellenzéki nőkétől, hogy neki nem csak a rendszerrel, hanem a saját családjával is meg kellett küzdenie. Tradicionális, szigorú vallási előírások szerint élő rokonai folyamatosan kontroll alatt tartották. Ennek ellenére jutott el a teheráni újságíróképzőbe, ahol nőjogi aktivisták fogadták maguk közé. A jogvédelmi munkája miatt nyolc év börtönre ítélték, pszichikailag, fizikailag is megkínozták, megerőszakolták.
„A mai napig émelygés és rosszullét fog el, ha eszembe jutnak a börtönben töltött idők” – magyarázza a spanyol El Confidencialnak nyilatkozó Safdari. Az újságírónő azután sem élhetett szabadon, hogy börtönbüntetését letöltötte: folyamatosan kihallgatásokra kellett jelentkeznie a teheráni rendőrségen. Bár tudta, hogy fokozott megfigyelés alatt tartják, mégis részt vett a 2022-es tüntetéseken, és a kötelező kendőviselést is megtagadta.
Teljesen leborotválta a fejét, hogy ne induljon eljárás a szabadon látható haja miatt. Kopaszon is kendőt kell viselni, jött a határozat – és megbüntették. Az újraindított eljárás olyan szigorral folyt ellene, hogy egyértelművé vált: ha nem hagyja el az országot, nem éli túl a börtönt.
A kaukázusi térségen gyalog kelt át, 11 hónapon át menetelt. Éjszaka úton volt, nappal alkalmi menekült társaival rejtőzködött – az orosz majd a fehérorosz rendőrök többször, brutálisan megverték. Embercsempészek kísérték egyik határszakasztól a másikig a menekülőket – rengeteg pénzért, nagyon nagy rizikóval: aljas, gyáva és gátlástalan emberek kezébe kerültünk, magyarázza Marzieh Safdari, akit nem csak az iráni börtönökben, de az Európa felé vezető menekültútvonalon is többször megerőszakoltak.
Bár az iráni ellenzéki múltja, a majdnem egy éven át tartó menekülés hónapjai is jól dokumentálhatóak, leellenőrizhetőek, Németországban először mégsem adták meg neki a menekültstátuszt. A nő az El Confidencialnak azt mondta: megfellebbezte a döntést és újabb, pozitív elbírálásra vár.
Az Izrael által Irán ellen indított támadással kapcsolatban úgy látja: senki sem örül a vérontásnak, annak, hogy emberek tömegei élnek állandó veszélyben, de tulajdonképpen ilyen veszélynek vannak kitéve az emberek évtizedek óta. „Az emberéletnek Iránban nincs semmi értéke, mindent a nulláról kell kezdenünk” – tette hozzá Safdari, aki szerint nem szabad elfelejteni, hogy az iráni rezsim támadt rá az ország állampolgáraira először. Ha a kormány megbukik, akkor jó eséllyel újraépíthető Irán – véli az aktivista.
Safdari családja most is Teheránban él, szerinte a legrosszabb az, hogy a belső leszámolástól kell tartani, és hogy nincs esély a védekezésre, nincs biztonságos hely, ahova a még Iránban élők elmenekülhetnének.
Hamze Ghalebi iráni származású elemző, Párizsban él. Az El Confidencialnak nyilatkozva pesszimizmusának adott hangot. „A legrosszabb forgatókönyv, hogy szétesik az ország, de alapvetően nem változik a rezsim”.
Ha az életkörülmények tovább romlanak, akkor annak az esélye is kisebb, véli Ghalebi, hogy demokratikus mozgalmak induljanak el és erősödjenek meg. Az irániak előtt az a dilemma áll , hogyan lehet úgy képviselni az ország érdekeit, hogy az ne jelentse a rezsim támogatását. A pesszimizmust illetően Elnaz Sarbar, Kaliforniában élő iráni aktivista egyetért Hamze Ghalebivel:
Ez a háború nem az, amit bárki is kívánt volna.
Ráadásul az iráni ellenzék Ghalebi szerint még nem kész arra, hogy átvegye a hatalmat. Nincs megbízható ellenzéki hálózat – hiszen a tüntetések miatt rengetegen elhagyták az országot, azok között, akik maradtak, súlyos belső nézeteltérések, konfliktusok alakultak ki. „A mostani helyzeten mindenki veszít” – teszi hozzá, a veszteségeket súlyosbítja, hogy az iráni társadalom mély szegénységgel küzd, etnikai, kulturális szempontból is nagyon megosztott. Az az általános meggyőződés, hogy a világ számára mindegy, hogy mi történik Iránnal, és mi történik az iráni emberekkel. Innen pedig – akkor is nehéz lenne felállni, ha lenne erre politikai akarat.
Nyitókép: Iráni katonák egy tüntetésen. Fotó: AFP / NurPhoto / Morteza Nikoubazl
Ez a cikk a PULSE projekt részeként készült, amely a határokon átnyúló újságírói együttműködést támogató európai kezdeményezés. Közreműködött Flora Mory (Der Standard) és Lola Garcia-Ajofrín (El Confidencial).
