Majd rárúgják az ajtót Mari nénire? – a Duma Aktuál a kórházi kommandókról

Legalább két főből álló csoportok ellenőrzik majd, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkidőben valóban jelen vannak-e az egészségügyi intézményben – vagy kijöttek omlásveszély miatt, teszi hozzá KAP. Litkai szerint ez lesz majd a be-TEK. A humoristák lelki szemei előtt már meg is jelent a parizeres zsömléket és vécépapír-gurigákat szúrós szemmel vizsgáló, a műtétre várva “heverésző” pácienseket szigorúan kikérdező rontom-bontom alakulatok képe. És jön egy kis társadalombiztosítási kitekintés is a Németország-Csád-tengelyen.

hvg360



















„Nem revansot vettem, a győriek rehabilitáltak” – interjú Borkai Zsolttal

A győri választás másik nagy meglepetése – Pintér Bence újságíróból lett politikus győzelme mellett – az volt, hogy Borkai Zsolt négy és fél évvel a lemondása után alig maradt le szavazatokban a regnáló fideszes polgármester, Dézsi Csaba András mögött. Borkai azt mondja, reményt és örömöt tudott a győrieknek szerezni, a közgyűlésben pedig kapocs lehet a fideszes többség és az új városvezetés között. Hosszú ideig reménykedett, hogy „megint ott lehet a rendszer közelében”. Az interjúban szóba került az Audi-földek ügye, hogy összejárnak-e még azzal a társasággal, akikkel a jachton volt, és hogy érez-e elégtételt.