Amit tudni szerettél volna a Zeppről...
December 10-én, hétfőn, a londoni O2 Arenában egy koncert erejéig újra felszállt a Led Zeppelin léghajója. A wan2 áttekinti a rocktörténet egyik legfontosabb, műfajteremtő és 300 millió lemezt értékesítő zenekarának botrányokban és zseniális albumokban bővelkedő történetét. Avagy: mindazt, amit nem árt tudni a Zeppről!
Led Zeppelin A legnagyobbak és leghangosabbak voltak © WAN2 |
Eva von Zeppelinnek nem tetszett a zenekar neve és többször is megpróbált keresztbe tenni nekik. Egy alkalommal még névváltoztatásra is rábírta őket, épp ezért volt lehetséges, hogy egy dániai koncert erejéig The Nobs néven lépjenek fel. Még ott is kevesen tudták, hogy a szó brit szlengben férfi nemi szervet jelent.
| Folytatása következik? |
Húszezer ember előtt játszott hétfő este valamivel több mint két órán át a Led Zeppelin együttes Londonban. Ez volt a rock egyik óriásának első koncertje 27 év óta. A koncert kezdetéig nem lehetett tudni, hogy lesz-e folytatása a hétfő esti koncertnek, kerekedik-e belőle egy turné jövőre? Robert Plant csak annyit mondott, hogy legyenek túl az arénakoncerten, azután a többit majd meglátják. A Led Zeppelin koncertjének bevételét az Ahmet Ertegun alapítvány javára ajánlották fel. Az Atlantic lemeztársaság néhai alapítója olyan előadókat indított el valamikor, mint Ray Charles vagy Aretha Franklin. |
Page eredetileg Terry Reidet szerette volna az énekesi posztra, aki inkább Plantet ajánlotta maga helyett. Reid nem sokkal később a Deep Purple-nek is nemet mondott, és ezzel a rocktörténelem egyik legnagyobb lúzerévé vált.
Nem csak Jones, hanem Page is keresett sessionzenész volt még a Yardbirds előtti időkben (sőt: Page egy rövid ideig még festőiskolába is járt), egyes állítások szerint az 1963 és 1965 között készült brit rocklemezek kétharmadán játszik. Gitározott a Kinks, a Who és a Rolling Stones lemezein is. Jones többek között a Their Satanic… című Stones albumon hallható, és már a Led Zep előtt dolgozott Page-dzsel: a Little Games című utolsó Yardbirds-lemezen.
Led Zeppelin néven 1968. október 15-én debütáltak a Surrey Egyetemen, Guildfordban, az első amerikai koncert ugyanazon év december 26-án volt, Denverben.
A tagok még a legelső Zep lemez felvétele előtt közreműködtek P.J. Proby Three Week Hero című albumán, a Jim’s Blues-ban ráadásul mind a négyen hallhatók.
A debütalbumot, egyben feljátszva 36 óra alatt vették fel: 1750 fontba került (a borítóval együtt), de a bevétele 1975-ben már meghaladta a 7 millió dollárt.
Robert Plant és Jimmy Page a színpadon Improvizatív kalandok © WAN2 |
Bonzo rendkívül hosszú dobverőket használt, amiket „fáknak” hívott. Már a második lemezt követően koncertjeik hossza elérte a három órát, ami a hihetetlenül elnyújtott improvizációknak volt köszönhető. Bonzo nem egyszer félórásra duzzasztotta a Moby Dick dobszólóját, a Dazed And Confused pedig időnként elérte a 60 percet is.
A Led Zeppelin II-n hallható Ramble On szövegét a Gyűrűk Ura inspirálta. Robert Plant rajongója volt JRR Tolkiennek, akinek hatása még szembetűnőbb a negyedik albumon. Plant szívesen merített az északi mitológiákból – lásd pl. az Immigrant Songot.
A Whole Lotta Love közepén hallható pszichedelikus hangkollázs úgy keletkezett, hogy Page és Eddie Kramer hangmérnök összevissza nyomogatott annyi gombot a keverőpulton, amennyit csak tudott.
A zenekar már az elejétől kezdve csak az albumokra koncentrált, a kislemezek kiadását megtiltotta. A hatáskörük az Egyesült Államokra nem terjedt ki, ahol a Whole Lotta Love a 4. helyig kúszott a listán. Szintén bojkottálták a tévéfellépéseket; Grant kijelentette, hogy aki látni akarja őket, annak koncertre kell mennie.
A hírhedt „cápa incidens” 1969. július 28-án történt Seattle-ben, az Edgewater Inn nevű szállodában, melynek az az érdekessége, hogy közvetlenül az ablakokból lehet horgászni.
A senki által nem cáfolt híresztelés szerint a tagok szexuális aktusra kényszerítettek egy groupie-t egy bizonyos tengeri állattal. Richard Cole turnémenedzser később csupán annyiban korrigált, hogy a szóban forgó élőlény nem cápa volt. Az esetről később Frank Zappa is megemlékezett The Mud Shark című számában.
A harmadik LP dalait részben egy Bron-Yr-Aur névre hallgató, a 8. században épült wales-i kunyhóban írták és rögzítették, melyben nem volt villany és víz (a név egyébként körülbelül azt jelenti, hogy ’aranyhegy’). A legenda szerint itt fogant meg Page lánya, Scarlet, közvetlenül a That’s The Way megkomponálása után. Page szerint hülyeség heavy metálnak nevezni a zenéjüket, amikor a dalaik egyharmada akusztikus.
A hármas albumra egymillió feletti előjegyzés érkezett, melyet követően egyoldalas hirdetést tettek közzé a Melody Makerben, a következő szöveggel: „Köszönjük, hogy a világ legnagyobb zenekarává tettetek minket.” Az együttes 1970-től kezdve a The Starship névre keresztelt magánrepülőjén közlekedett a turnéhelyszínek között. Kissé fura, hogy egy léghajóról elkeresztelt zenekar egy „űrhajó” nevű repülőgépen utazott.
Page közeli barátságot ápolt az okkultizmussal, a hetvenes évek elején volt Londonban egy okkult irodalommal foglalkozó könyvesboltja (The Equinox Booksellers And Publishers), majd megvette a legendás okkultista író, Aleister Crowley házát, mely a Loch Ness partján állt.
A negyedik albumuk nem kapott címet, végül is a borítón látható négy szimbólum tekinthető lemezcímnek. Egyesek Untitlednek, mások Four Symbols-nak nevezik, Plant a Fourth Album elnevezést preferálja, míg Page a Led Zeppelin IV-et. A lemezből 37 millió példány kelt el.
A szimbólumok a tagokat takarják, balról jobbra a sorrend: Page, Jones, Bonham, Plant. A középső két jel rúna, míg a másik kettő – a híresztelésekkel ellentétben – úgynevezett szigillum, és az okkultizmussal hozható összefüggésbe. Page nem hajlandó a saját jelének titkát felfedni, de a többieké ismert: Jones-é a határozottságot és önbizalmat, Planté pedig az igazságot jelzi, míg Bonzóénak az a titka, hogy nagyon hasonlított a Ballantine sör emblémájára, ami a kedvence volt.
A koncerteken soha nem játszottak vendégművészekkel; ha olyan dalt adtak elő, amiben szerepelt billentyű is, akkor Jones az adott hangszerrel együtt szolgáltatta a basszust lábpedálokon, akárcsak Ray Manzarek a Doors-ban.
Az 1973-as turnén a floridai Tampában megdöntötték a Beatles 1965-ös nézőrekordját: 57 ezer ember előtt léptek fel.
Page és Plant Már újra szóba állnak © WAN2 |
Mivel lejárt a szerződésük az Atlantic-kel, a Zep 1974-ben saját kiadót alapított Swan Song néven, mely egy kiadatlan daluk címe volt. A cég 1983-ig létezett.
A Physical Graffitin hallható Boogie With Stu utalás Ian Stewartre, akit gyakran a hatodik Rolling Stone-ként is emlegettek. Amúgy ő zongorázik a dalban.
1975 augusztusában Plant és felesége, Maureen, súlyos autóbalesetet szenvedtek Rodosz szigetén. Az énekes megúszta egy törött bokával, de hitvesét csak egy gyors vérátömlesztéssel sikerült megmenteni. Emiatt el kellett halasztani a 75/76-os turnét, a Presence című lemez dalait pedig egy tolószékben ülve énekelte fel Plant. Nem ez volt az egyetlen egészségügyi probléma: Page ekkortájt lett heroinfüggő és az is maradt a '80-as évek elejéig.
A Presence-t 17 nap alatt vették fel. Page napi 18-20 órát dolgozott, az utolsó két napon egyáltalán nem aludt semmit. Egyébként a mai napig ez a kedvenc albuma (a kedvenc dala pedig az itt szereplő Achilles Last Stand), és Plant is a legnagyobb favoritjai között emlegeti a lemezt.
Az 1976 végén kiadott, The Song Remains The Same című dupla koncertalbumot két jóval korábbi, 1973-as fellépésről ollózták össze. Mind a lemez, mind a hozzá kapcsolódó film rossz kritikákat kapott, a film vetítésén az Atlantic vezér Ahmet Ertegun állítólag elaludt. Amúgy nemrég megjelent az album újrakevert kiadása, hat bónuszdallal.
John Bonham Nehéz ember © WAN2 |
Egy nappal később pedig gyomorfertőzés következtében meghalt Plant ötéves fia, Karac (az All My Love később az ő emlékére íródott).
Az utolsó lemezük, az In Through The Out Door az ABBA stockholmi stúdiójában készült. A felvételek során Plant ki akart szállni a zenekarból, de Grant visszakönyörögte.
Az In Through The Out Doornak volt egy olyan korai kiadása, aminek, ha egy nedves kefével dörzsölték a borítóját, akkor a fekete-fehér kép színessé vált. A lemez másik érdekessége, hogy ez volt az egyetlen alkalom (konkrétan a Carouselambra című számban), amikor Page a stúdióban is kétnyakú gitárjával játszott.
1980. június 27-én Nürnbergben, Bonzo összeesett a harmadik szám előadása közben. A koncertet nem tudták folytatni. Tíz nappal később, vagyis július 7-én léptek fel utoljára. A helyszín Nyugat-Berlin volt.
Szeptember 24-én Bonzo beküldött négy nagyvodkát reggeli gyanánt, majd elment
a stúdióba, hogy gyakoroljon a többiekkel a következő turnéra. Az italozás ott is folytatódott egészen estig, mígnem elvitték Page otthonába, és ágyba tették a már akkor alélt dobost. Reggel holtan találta Jones és Cole. A halál oka: megfulladt a saját hányása miatt, akárcsak Jimi Hendrix, szinte napra pontosan tíz évvel korábban. December 4-én a három tag sajtóközleményben tudatta a világgal: a zenekar feloszlott.
1980 és 2007 között csupán háromszor állt össze a Led Zeppelin. Először a Live Aiden ‘85-ben, a dobokat Phil Collins és Tony Thompson (Chic, Power Station) kezelte. Három számot adtak elő (Rock And Roll, Whole Lotta Love, Stairway To Heaven), és annyira elégedetlenek voltak a saját produkciójukkal, hogy amikor az eseményről DVD jelent meg, nem járultak hozzá, hogy ők is rajta legyenek. Játszottak még 1988-ban, az Atlantic 40. születésnapján, valamint 1995-ben, amikor beiktatták őket a Rock And Roll Hírességek Csarnokába. Mindkét koncerten Bonzo fia, Jason dobolt (akárcsak idén). Utóbbi alkalommal játszott velük Steven Tyler és Joe Perry (Aerosmith), valamint Neil Young, és Michael Ball színész. Néhány hónappal később meghalt Peter Grant.
1985-ben Jones és Page együtt dolgozott a Scream For Help című film zenéjén.
Communication Breakdown: a feloszlást követően Plant és Jones legendásan rossz viszonyban voltak, gyakran üzengettek egymásnak a médiában. 2003-ban viszont kibékültek.
Plant és Page viszont végig jó barátok maradtak: 1984-ben volt egy tiszavirág életű projektjük Honeydrippers néven, 1988-ban vendégeskedtek egymás szólólemezein, aztán a gitáros fellépett az énekes 1990-es knebworth-i koncertjén (a Wearing And Tearinget adták elő). Az igazi nagy kollaboráció 1994-ben következett be (és erre rágott be Jones): meglehetősen keleties jelleggel áthangszerelve előadtak Zep számokat, plusz felvettek négy új dalt, és kiadták mindezt No Quarter: Unledded címmel. A lemezt turné is követte, 1998-ban pedig ismét album, csupa új és rockos szerzeménnyel, Walking Into Clarksdale gyűjtőnéven. Az ezt követő koncertsorozat Magyarországot is elérte.
Robert Plant szólóban eddig háromszor járt nálunk: 1993-ban, 2006-ban a Szigeten, és legutóbb idén nyáron.
A poszt-Zeppelin korszakban Jones volt a legkevésbé aktív szólózenészként: csupán két önálló, és tegyük hozzá, felejthető szólólemezt készített (Zooma, 1999, The Thunderthief, 2001), viszont rengeteg neves zenész felvételein működött közre (pl. R.E.M., The Mission, Foo Fighters, Peter Gabriel, Diamanda Galas, Paul McCartney).
Nagy István
(közreműködött: Németh Róbert, Soós Csaba)
Led Zeppelin húszezer ember előtt
A világ számos országából érkezett húszezer ember előtt játszott hétfő este valamivel több mint két órán át a Led Zeppelin együttes Londonban. Ez volt a rock egyik óriásának első koncertje 27 év óta.
Húszmillió embert érdekelt volna a Led Zeppelin búcsúkoncertje
Keddre virradóra vált ismertté, hogy ki az a szerencsés 20 ezer ember, aki november 26-án, egyetlen alkalommal ismét láthatja a Led Zeppelin koncertjét a londoni O2 Arénában.
