Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Forma-1: Alonso győzött a sepangi futamon

Kettős McLaren-Mercedes sikerrel zárult az 58. Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság második futamä a vb-címvédő spanyol Fernando Alonso óriási fölénnyel diadalmaskodott, míg a második helyen csapattársa, a brit Lewis Hamilton, az F1 újonca végzett. A harmadik a finn Kimi Räikkönen (Ferrari) lett.

MTI Gazdaság

Éhínséget idézhet elő az etanolos közlekedés

A kukoricából előállított üzemanyag, az etanol termelésének amerikai felfutása "súlyos következményekkel járhat, növelve a szegények számát és csökkentve az élelmiszerellátás biztonságát" - fejtette ki a Foreign Affairs című külpolitikai folyóirat számára írt tanulmányában két amerikai tudós.

MTI Shake

Halálos gázolás egy ózdi raliversenyen

Életét vesztette a kórházba szállítást követően az a néző, akit egy Ózd közelében rendezett raliversenyen gázoltak el szombaton - közölte a rendőrség.

hvg.hu Autó

Kabrió-szenzáció: transzporter tető nélkül

Nyitott tetővel cirkálni az egész családdal vagy az összes barátunkkal: az új Multivan kabrió akár ezt is lehetővé teszi. A Multivan Opent április elsején mutatták be Hannoverben. A hétüléses egyelőre csak buggyként, vagyis tető nélkül rendelhető és 174 lóerős.

hvg.hu Autó

Huszonötmillió Golf készült

A Volkswagen a wolfsburgi üzemben legyártotta a 25 milliomodik Golfot. A jubileumi jármű egy tornádó piros Golf Sportline 1.4 TSI 103 kW (140 LE) teljesítménnyel és dupla kuplungos DSG-váltóval.

MTI Itthon

Akció az ittas vezetők és gyorshajtók kiszűrésére

Fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a Budapesti Rendőr-főkapitányság a fővárosban jövő vasárnapig; az ellenőrzés célja, hogy kiszűrjék az ittas járművezetőket és a gyorshajtókat - közölte a rendőrség.

hvg.hu Autó

Az angolok beleszerettek a Skodába

Úgy tűnik, hogy Anglia beleszeretett a Škodába. A cseh márka, miután a Top Gear vevőelégedettségi kutatásában az élen végzett, mindössze pár héttel később, megcsípte az első helyet az Auto Express Driver Power felmérésében is.

hvg.hu Autó

Ötéves garanciát vállal a Kia a Carensre

A Kia Motors Europe ötéves, kilométer-korlátozás nélküli garanciát vállal az új, kompakt, multifunkciós Kia Carens modellekre. Az új garancia az egész autóra vonatkozik, és a KME által forgalmazott összes új gépkocsihoz ingyenesen jár.

MTI Itthon

Szombattól mindenkit megszondáztatnak

Szombattól minden megállított autóst megszondáztatnak a rendőrök - jelentette be Szabadfi Árpád, az országos rendőr-főkapitány helyettese.

hvg.hu Autó

Hármas ikreket mutatott be a Chevrolet New Yorkban

A New York Auto Show Chevrolet standjának látogatói találkozhatnak a GM három mini koncepcióautójával. A kreatív Chevrolet Beat, Chevrolet Groove és Chevrolet Trax ötletesen viszi át a városi élet energiáját, sokszínűségét és érdekességét mutatós, szórakoztató, kis fogyasztású és értékes autókba.

hvg.hu Autó

Dupláztak a Suzukik Portugáliában

A Suzuki Swift Super 1600-zal versenyző Per-Gunnar Andersson nyerte az idei második Junior Rally Championship fordulót, a hétvégén rendezett Portugál Ralit. Az izgalmakban bővelkedő fináléban csapattársát, Urmo Aavát előzte meg, aki így a második helyen ért célba.

hvg.hu Autó

Március volt az Audi történetének legjobb hónapja

A vállalat történetében először sikerült az Audinak elérnie az egy hónapban kiszállított gépkocsik százezres álomhatárát. A cég 103 ezer gépkocsit adott át az új tulajdonosoknak márciusban, amely 10 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.

MTI Autó

E-matrica kapható az újságosoknál is

Elektronikus autópálya matrica várhatóan májustól már mintegy 2300 újságosnál és trafikokban is beszerezhető lesz - mondta Ludman Lajos, a POS terminálok értékesítésével és üzemeltetésével foglalkozó Cardnet Zrt. igazgatóságának elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

MTI Karrier

Mentőöv a Seatnak: 1600 fős leépítésről döntöttek

A veszteségekkel küszködő Seat spanyolországi gyárában a vállalatvezetés és a szakszervezet szerdán megállapodott: a következő három évben 1600 munkahely szűnik meg a Volkswagenhez tartozó járműipari cégnél, egyebek mellett előnyugdíjazás, önkéntes távozás, illetve végkielégítések révén.

hvg.hu Autó

Továbbra is veretlenek a dízel versenyautók

Az Audi R10 kiemelkedő győzelmi sorozata folytatódik: a Dindo Capello/Allan McNish illetve Emanuele Pirro/Marco Werner párosokkal versenyző Audi csapat az első és a második helyet szerezte meg az Amerikai Le Mans sorozat (ALMS) St. Petersburg-i izgalmas versenyén.

Megbírságolta az EU bírósága az Európai Bizottságot, mert az megsértette a saját adatvédelmi rendeletét

Megbírságolta az EU bírósága az Európai Bizottságot, mert az megsértette a saját adatvédelmi rendeletét

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Harry herceg és Meghan Markle megnyitják 29 millió dolláros villájukat a tűz elől menekülő barátaik előtt

Tisza Szigetet alapított Bruti, elköszönt a Kutyapárttól

Tisza Szigetet alapított Bruti, elköszönt a Kutyapárttól

Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt

Már hatan meghaltak a Los Angeles-i tűzvészben, kijárási tilalmat kellett bevezetni a fosztogatás miatt

Rekordmennyiségű LNG-t vásárolt Európa Oroszországtól 2024-ben

Rekordmennyiségű LNG-t vásárolt Európa Oroszországtól 2024-ben

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

Hamarosan semmi értelme nem lesz e-kerékpárt lopni – jön egy nagy újítás

A visszatért Renault 5 lett az Év Autója

A visszatért Renault 5 lett az Év Autója

Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

A címlapról ajánljuk