szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Alacsonypadlós, csuklós, klimatizált trolibuszokat mutattak be Szegeden. A járművek várhatóan decembertől szállítják az utasokat.

Bemutatták az új szegedi trolibuszt pénteken a Tisza-parti városban, az Ikarus–Skoda konzorcium által gyártott jármű előreláthatólag decembertől szállít utasokat a csongrádi megyeszékhelyen.

Nádas Levente gyártási üzletfejlesztési igazgató elmondta, az új jármű karosszériáját a Magyar Autóbuszgyártó Kft. készítette Székesfehérváron, a villamos berendezést a cseh partnernél, a Škoda Electric a.s. cégnél szerelték be és üzemelték be.

MTI / Kelemen Zoltán Gergely

Az alacsonypadlós, csuklós, klimatizált, 124 személyes trolibusz csaknem 19 méter hosszú, több mint 2,5 méter széles és akkumulátoros üzemben, felsővezeték nélkül több mint 7 kilométert képes megtenni – tudatta a szakember.

Botka László (MSZP) szegedi polgármester elmondta, az uniós támogatással megvalósuló szegedi tömegközlekedés-fejlesztési projekt a befejezéséhez közeledik. A csaknem 30 milliárd forintos összköltségű program keretében bővítették és korszerűsítették a város villamos- és trolibusz-hálózatát, fejlesztették a járműtelepeket. A projekt részeként új villamosokat és trolibuszokat is vásárolt a város.

MTI / Kelemen Zoltán Gergely

A Tr187-es típusú troli prototípusának először a kötelező vizsgákon kell megfelelnie, hogy megszerezze a típusbizonyítványt az ősz folyamán. Az új jármű – amely a város lakóinak szavazata alapján piros színű lett – előreláthatólag december közepétől szállíthat utasokat az újonnan kialakított 10-es trolivonalon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!