„Az élet nemcsak a Volvóról szól. Ezért van, amikor nem kell biztosra menni – de mégis lehet biztonságban lenni” – ezt nem mi találtuk ki, ez egy Volvo hirdetés szövege. Valószínűleg autógyár így még soha nem alázta a saját termékét. Már bocsánat, de ha kiadunk tizenmillió forintot egy autóért, biztosra akarunk menni. És ez a „de mégis lehet biztonságban lenni”? Nem tudjuk, a szövegíró vagy a fordító kezét kellene-e levágni, az ember azt gondolná, a borsos árba a marketingköltséget is belekalkulálták, és nem a gugli fordítóprogramjával végeztetik el az emberek elé tárandó, szívhez szóló üzeneteket. Persze, a szomorú az egészben az, hogy még azt is bőven el tudjuk képzelni, hogy a központban egymás vállát veregetik az öltönyös kreatívok, és azzal húzzák egymást, hogy a kerékbetört magyar nyelven megfogalmazott szlogenszerűség milyen bátor. A kritikát pedig azzal söprik le, hogy a kritikus nem ért a posztmodernhez. Jelzem, ez nem posztmodern, s a dadaizmus is inkább száz évvel ezelőtt volt forradalmi újdonság.

További képek a galériában

bcs

„Sportos apukák választása” – mi inkább ilyen reklámszöveget tudnánk elképzelni a V60-ashoz, mert az legalább jelentene valamit. Egyébként annyiban felmenteném a Volvo szövegíróit, hogy jogos volna egy V60-as „minek nevezzelek?” versenyt indítani. Én például biztosan nem neveztem volna, mert fogalmam sincs, hova, milyen szegmensbe tuszkolható be ez az autó. Azt sokkal könnyebb megmondani, hogy mi nem a V60-as. Például nem kombi, a külföldi Volvo reklámok kerülik is ezt a kifejezést. Nem is kupé, ámbár – Geszti Péter után szabadon – a sajtóanyagokban kópén a kupéságra hivatkoznak. Ekkora puttonnyal viszont nyilván csak tréfának szánják ezt.

Leginkább még a „sport wagon”, sportkombi kifejezés illik rá, és tény, közvetlen rokonának talán a Saab 9-3-as vagy az Alfa 159-es sportkombit tarthatjuk, azokba se igen lehet pakolni, viszont valóban sportos, és lendületet sugárzó a formájuk. A V60-as 430 literes csomagterébe is csak limitált mennyiségben férnek be az ikeás dobozok, viszont forradalmi újítás, hogy maga az autó leszámolva a volvós hagyományokkal nem úgy néz ki, mint egy ikeás doboz. A 30 fölötti célcsoport eddig ugyanis megszokhatta, hogy a családi Volvo tulajdonképpen egy szétszerelhetetlen doboz, ami a tajgán is elmegy ugyan, de a legőrjítőbb versenypályán is nagyjából ugyanolyan vezetési élményt nyújt, mint a skandináv fjordok közötti kompok fedélzetén ácsorogva: semmilyet.

bcs

Ennek a hagyománynak azonban vége. Különösebb fanfárok nélkül múlt el a Volvo = böhöm, de unalmas kombik kora. Azt még nem tudjuk, minek a kora köszöntött be, de hogy a V60-as se nem unalmas, se nem hagyományos értelemben vett kombi, az tuti. Valahogy ezt az irányvonalat kellene továbbvinni a Volvónál, és nem nagyon elbaltázni a fejlesztéseket – persze, könnyű osztani az észt, és ki tudja, milyen terveket forral a kínai tulajdonos, de akkor is: ez az irány a Volvót nemcsak felzárkóztathatja a német prémiumhármashoz, de a régi, pozitív értékek megőrzésével még akár rájuk is verhetnek néhány kört.

Az imént is csak azért kötöttem bele a dadogós reklámszövegbe, mert ezen kívül más semmit, de tényleg semmit nem tudtak elszúrni a fejlesztők. Elcsépelt zsurnaliszta és politikusi szöveggel élve, előre leszögezném (és itt abba is lehet hagyni az olvasást), a V60 egy nagyon jó autó. Nemcsak azért mondom, mert én bizonyára benne vagyok a vélt célcsoportban, és szeretem a sportos, jó minőségű kis- és közepes családos autókat, mondom, mindettől eltekintve is bitang jó az új Volvo.

Igaz, először kicsit fanyalogva vettem át a D3-as kulcsait. Van abban valami rossz érzés, hogy a leggyengébb dízelmodellt vezeti az ember (akkor még nem volt kint a 115 lovas kisdízel). Aztán rájöttem, mekkorát hibáztam, mivel a D3-asnak semmi köze a korábbi 1,6-os dízelekhez, amelyekben örökkévalóságnak tűnt egy-egy előzés. Ez a motor 163 lóerőt nyújt, és mindössze 20 Nm-el kevesebb a forgatónyomatéka a nagyobb, 205 lóerős D5-ös dízelnél. Kisebb is, takarékosabb is, és a gyorsulására sem lehet panasz. Az öthengeres dízelmotor pedig szinte feleannyit fogyaszt, mint a benzinesek. Akik meg azért néznek ki a klubból, mert D3-as van a kocsinkra írva, nos, azok meg menjenek a túróba, végül is az ember magának, és nem a terepjárós klubtársaknak vesz autót.

Beülünk az autóba, és egyszerűen nem lehet nem szeretni. Sokkal kevésbé árasztja az exkluzív luxust, mint a végletekig felextrázott S60-as, ebben több a letisztultság és a visszafogottság. Otthonosabban is érzem magam benne, mint az S60-asban. Eleinte ugyan átlagosnak tűnt a műszerfalborítás, de közelről nézve látszik a minőség, a kidolgozottság. Puritánnak is tűnt kicsit, de valahogy nem az a bántó, sértő, hülyére vevő puritánság, inkább az okos, kevesebbet mutató, de a mélyben megtervezettséget, eleganciát és minőséget sugalló puritánság jellemzi. Ennek kicsit ellentmondani látszik a csomagtartóban alkalmazott finom plüss borítás. Ami annyira finom, hogy szinte félve tesszük be a csomagokat hátra. Persze, e finom puhaság nélkül is lehet élni, de a szépérzékünk borzongató csiklandozásához hozzájárul, és jól esik, ha legalább az autónk naponta ilyesmivel ingerel.

bcs

De hogy valami rosszat is mondjunk róla: a műszerfal közepén kicsit sok benne a gomb, talán megoldhatták volna másképp az információtovábbítást, ha nagyon akarják. Ez viszont már tényleg csak szőrszálhasogatás, értelmetlen kötözködés. Ahogyan az is, hogy az egyhetes tesztvezetés vége felé észrevettük, van egy kis sorja a kormánytól jobbra lévő, az ablaktörlő lapátokat működtető kar közepén. Kis, műanyag, éles dudor. Hát, nagyjából ennyit tudtunk feltüntetni a hibalistán.

Ámbár az automatikus váltón még dolgozhattak volna kicsit. Sajnos, ez annyiban hasonlít az S60-aséhoz, hogy manuális üzemmódban elég lassan vált. Márpedig ez sokat levon a külső által sugallt sportosságból. Annak ellenére mondjuk ezt, hogy hatsebességes a váltó, és a legnagyobb fokozatban még 90-100 körül is akad benne elégséges nyomaték. Hétköznapi, úrvezetői pedálhasználat mellett az automata rendszer 1300-1800-as fordulat között tartja a motort. Ez elég is a megfelelő dinamikához, már nagyon alacsony, 1400-as fordulatszámon megkapjuk a szükséges nyomatékot. Ráadásul, a fogyasztására sem lehet panasz. Budapesti dugóban 9-10 liter, autóúton 4-4,5 liter, míg 130 körül 6 liter a fogyasztása.

bcs

A Volvo honlapján jópofa játékkal tesztelheti a saját reakcióidejét az érdeklődő. Mondjuk, akármilyen ügyes is a felhasználó, természetesen a végeredmény az lesz, hogy többszörösen is halálra gázolta volna az embereket, bezzeg, a Volvo gyalogosfelismerő rendszere (35 kilométer per órás sebesség alatt) még időben megállítja az autót. És ez minden bizonnyal így is van, de most nem írnánk teli oldalakat a sávelhagyásra figyelmeztető, a holtteret figyelő, meg a távolságot tartó rendszerekről, tessék elolvasni az S60-asról írt cikkeinket, ne kelljen már a cégnek kétszer annyi honoráriumot fizetni csak azért, mert annyit ismételjük magunkat. Ámbár annyit még megjegyeznénk, ami a korábbi írásokból kimaradt, hogy amikor bekapcsoljuk a tempomatot, egy-egy ujjbegy-mozdulattal óránként öt kilométeres sebességgel nő az aktuális sebesség. Ez azt jelenti, hogy elég két pöckölés, és máris 80-ra gyorsítottunk 70-ről, vagyis más márkákkal ellentétben megúszhatjuk az ínhüvelygyulladást, nem kell kényszeresen nyomogatni a kormányon levő gombot. Ráadásul magabiztosan közlekedünk hóban, fagyban, jégben, ónos esőben. Persze, ez a Volvo jórészt Ford, de azért a tesztpályák Svédországban, Hälleredben vannak, nem igaz? Mi több, ott is gyártják az autót. Sokaknak pedig ez már önmagában minden pénzt megér.

I. N.