Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#önkormányzat

MTI Itthon

Kőbánya kiakadt az ombudsman jelentésén

A kőbányai önkormányzat szerint valótlan állításokat és feltételezéseket tartalmaz az alapjogi biztos X. kerületi hajléktalanokra vonatkozó jelentése, amely "méltatlanul rossz hírét kelti" a városrésznek és hitelteleníti a területen nagy erőfeszítéssel dolgozók munkáját, megnehezíti a megegyezést.

MTI Itthon

Önkormányzati programot készít az MSZP az év végéig

A szocialisták elnöksége - az MSZP-ben folyó programalkotás részeként - felkérte a Baloldali Önkormányzati Közösséget, hogy az év végéig dolgozzon ki olyan programot, amely a párt önkormányzati politikájának alapját képezheti.

hvg.hu Itthon

A köpködést még megúszhatják az önkormányzati képviselők

Törvénnyel fosztaná meg mandátumuktól a jogerősen elítélt önkormányzati képviselőket Lázár János és két képviselőtársa. A szabályozás szigorúbb lenne, mint az országgyűlési képviselők esetében, de egyes kisebb bűncselekményeket még így is meg lehetne úszni. A mentelmi ügyek rekordere, Mohács polgármestere még hozzátenne egy kivételt: rágalmazás vagy becsületsértés esetén nem fosztaná meg mandátumoktól a helyi képviselőket.

Kósa András Itthon

Pokorni: egy furcsa rendszer képe bontakozik ki

Hiába egyezett meg a kormány és a Fidesz-frakció arról, hogy az önkormányzatok visszaszerződhetnek az iskolák működtetésére, végül más döntés született, amelyben meghatározó volt Orbán Viktor kormányfő személyes érvelése – mondta a hvg.hu-nak Pokorni Zoltán. A Fidesz elnökségi tagja, a parlament oktatási bizottságának vezetője szerint a választók 2013 szeptemberétől szembesülnek majd a valódi változásokkal, ami politikailag már kockázatos lehet a 2014 tavaszi parlamenti választás előtt.

MTI Gazdaság

Bankhitel nincs, leállhat az önkormányzati rendszer

A bankok úgy döntöttek, hogy a meglévő hiteleket ugyan nem számolják föl, de újabb pénzeszközöket már nem helyeznek ki a hazai önkormányzatokhoz; ha nem lesz pénz, jövő januárban a hazai önkormányzati rendszer egyszerűen megáll - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a Népszabadságnak.

Itthon

Tétényi Éva: nemsokára elfogy Esztergom pénze

Az esztergomi önkormányzat számláin annyi pénz van már csak, hogy a segélyeket ki lehet fizetni. Az iparűzési adóból származó tízmillió forint körüli összegen felül az önkormányzatnak még néhány millió forintja van - mondta Tétényi Éva a képviselő-testület csütörtöki ülésén. A független polgármester idézte a könyvvizsgáló véleményét, aki szerint a városnak finanszírozási gondjai lesznek a második félévben.

MTI Itthon

Sorra mondanak le a képviselők Pilisborosjenőn

Augusztus eleje óta négy pilisborosjenői önkormányzati képviselő, köztük az alpolgármester mondott le az eredetileg héttagú testületből – erősítette meg a Pest megyei település független polgármestere szerdán.

MTI Itthon

Lázár javaslata megijesztette a kis falvakat

Több vasi kistelepülés is nehéz helyzetbe kerülne, ha az Országgyűlés elfogadná a fideszes Lázár János augusztusban benyújtott képviselői önálló indítványát, amely szerint csak azonos országgyűlési egyéni választókerülethez tartozó települések hozhatnának létre közös önkormányzati hivatalt – írta szerdai számában a Vas Népe.

MTI Itthon

Mégsem lesz a Hit Gyülekezetéé az ajkai iskola

Jogsértőnek találta, ezért hatályon kívül helyezte az ajkai képviselő-testületnek az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium Hit Gyülekezetének történő átadásáról szóló határozatait a Veszprémi Törvényszék csütörtöki ítéletével; a döntés jogerős.

hvg.hu Itthon

A megyeszékhelyekre tukmálja a kormány az államosított múzeumokat

Csak január 1-jén államosították a megyei múzeumokat és könyvtárakat, de a kormány év végével már meg is szabadulna tőlük. A Balog Zoltán által benyújtott törvényjavaslat értelmében a megyeszékhelyek kapják az intézmények javát, de a kisebb városok sem ússzák meg, hogy fenntartsák a területükön lévő gyüjteményeket, miközben a miniszter továbbra is beleszól majd az igazgató kinevezésébe. A tervezet felkészül arra is, hogy pénzhiány miatt megszűnhetnek egyes múzeumok.

hvg.hu Itthon

Nem tudnak lejönni a devizahitelről az önkormányzatok

Bár a kormány kiemelt célja az adósság csökkentése, az önkormányzatok csak nagyon lassan képesek megszabadulni a korábban felhalmozott hitelektől. Az új szabályok szerint kormányzati engedély kell az eladósodáshoz, ezt eddig 16 település kapta meg. A rekorder Hódmezővásárhely, amely 23 milliárd értékű eurókötvényre váltotta korábbi tartozásait. Vannak városok, amelyeknek továbbra is a napi működésre kell a hitel, pedig jövőre már tilos lesz hiánnyal tervezni a büdzsét.

MTI Itthon

Már segélyre sincs pénz Tarnabodon

Körülbelül ötven ember tüntetett hétfőn Tarnabodon, mert kiürült a helyi önkormányzat kasszája, és a szociális segélyben részesülők több mint egy hónapja nem kapták meg járandóságukat.

hvg.hu Gazdaság

Lefaragták közbeszerzéseiket a spóroló települések

Az önkormányzatok növekvő adósságállománya miatt kevesebb pénz jut a fejlesztésekre, így a szektor darabszámra és értékre is egyre kevesebb közbeszerzési eljárást hirdet - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint lenne lehetőség a tenderekkel is spórolni.

MTI Itthon

Holnap kiderül, elveszíti-e többségét a Jobbik Tiszavasváriban

Szerdán derül ki, hogy kisebbségbe kerül-e a Jobbik a 12 tagú tiszavasvári képviselő-testületben, amelynek előző ülésén új frakció megalakítását jelentette be hét helyi képviselő – közölte az egyik érintett politikus, a Fidesz-KDNP-s Palló Sándor kedden.

Index Itthon

Vizsoly is csődbe ment

Adósságrendezési eljárás indított Vizsoly önkormányzata ellen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság. A bíróság ezzel kapcsolatos határozata kedden jelent meg a Cégközlönyben - írja az Index.

hvg.hu Vállalkozás

Olcsóbb lehet a közvilágítás

A települési önkormányzatok közvilágítási rendszereinek modernizációjára kötött együttműködési keretmegállapodást a Grep Zrt. és az E.ON Energiaszolgáltató Kft. A kistelepülési önkormányzatok akár 40-50 százalékos energia-, és jelentős költségmegtakarítást is elérhetnek közvilágítási rendszereiken, ha csatlakoznak a két szervezet közös korszerűsítési programjához.

1
35 36 37 38 39
59
24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

24.hu: „programozott leépítés” zajlik a Magyar Postánál

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Joe Biden elismerte, nem biztos, hogy bírt volna még négy év elnökséget

Megmagyarázta az államtitkár, miért vesztegelnek továbbra is a vonatok a román határon

Megmagyarázta az államtitkár, miért vesztegelnek továbbra is a vonatok a román határon

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Pressman: Aggodalommal figyeljük, ahogy a korrupció aláássa Magyarország szuverenitását

Pressman: Aggodalommal figyeljük, ahogy a korrupció aláássa Magyarország szuverenitását

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

Nevet válthat a budapesti Ritz-Carlton, Al Habtoor Palace lehet belőle

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok  átalakításáról

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok átalakításáról

A címlapról ajánljuk