Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#üt

hvg.hu Itthon

Kiszúrtak a nyugdíjasokkal, hogy út épüljön az önkormányzati cégvezető családi házáig

Újabb útépítési ügy borzolja a kedélyeket Miskolcon. Egy erősen lejtő, szűk utca alsó részén elbontották a lépcsősort, és aszfaltozott utat építettek a helyére, amely csak a Miskolci Ingatlankezelő Zrt. vezérigazgatójának házáig fut, a fentebb lévő részeken meghagyták a lépcsőt. Az ott élő nyugdíjasok nem tudják, hogyan jutnak le lépcső nélkül a főútig, főleg télen – írja a Népszabadság.

hvg.hu Gazdaság

Még a kátyús utak használatáért is pénzt kérhetnének

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ tanulmányban vizsgálta a matricabevételek emelésével kapcsolatos lehetséges forgatókönyveket. A most nyilvánosságra hozott tanulmányban szerepelt egy olyan lehetőség is, amely a teljes országos közúthálózatra kiterjesztette volna a fizetős rendszert. Bár a kormány ezt a verziót végül elvetette, a nemrég távozott kormányszóvivő egy megjegyzésben utalt arra, lehet ilyen irányú döntés a jövőben.

MTI Autó

Utakat államosíthatnak Sopronban

Lehetőség és kormányzati fogadókészség is van arra, hogy az állam utakat vegyen át kezelésre Soprontól - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára csütörtökön Sopronban, miután a városvezetéssel egyeztetett.

MTI Autó

Beszakadt az út egy teherautó alatt Borsodban

Beszakadt az úttest egy konténerszállító teherautó alatt Szin községben csütörtök délután, de senki sem sérült meg - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

MTI Autó

Teller Ede utat avattak Csepelen

Teller Ede nevét viseli a jövőben a nemrég átadott csepeli gerincút. A tíz éve elhunyt magyar atomfizikusról most először neveztek el utcát, és a világhírű tudós tiszteletére ősszel szobrot is állítanak a XXI. kerületben.

MTI Itthon

Kötelező a hólánc használata a 6-os és a 67-es főúton

Kötelezővé tette a hólánc használatát Baranya megyében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 67-es főúton Boldogasszonyfa és Kaposvár között, továbbá a 6-os főúton Mecseknádasd és Pécsvárad között - tájékoztatta a társaság szombaton az MTI-t.

MTI Gazdaság

Több vasút- és útfelújítás indult idén

Nőtt a vasút- és útfelújításokra megkötött szerződések száma az idén, ezt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elsősorban annak tulajdonítja, hogy a közlekedési támogatásokra vonatkozó uniós források lehívását tekintve a korábban tervezett ütemhez képest jobban áll.

MTI Autó

Melyik megyében a legrosszabb sofőrnek lenni?

Békés megye alsóbb rendű útjai rosszabbak az országos átlagnál, a megye közúthálózatának negyven százalékán, mintegy hatszáz kilométeren különböző szintű, azonnali beavatkozásra lenne szükség - mondta Virág Mihály, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Megyei Igazgatóságának vezetője pénteken, a Békés Megyei Közgyűlés közmeghallgatással egybekötött ülésén.

MTI Autó

Lestrapált mellékutakat hoztak rendbe Dél-Békésben

Két felújított mellékutat adtak át Dél-Békésben pénteken: az Orosháza-Tótkomlós-Mezőhegyes és az Orosháza-Mezőkovácsháza közötti szakaszokat összesen 3,8 milliárd forintból hozták rendbe.

MTI Itthon

Sár és víz tette járhatatlanná az utakat Fejér megyében

Több főúton okozott gondokat a vasárnapi vihar Fejér megyében, a hirtelen lezúduló eső a közutak melletti szántóterületekről nagy mennyiségű hordalékot mosott az útburkolatokra - közölte Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője hétfőn.

1 2 3
Washington Post: Ukrajna azt kockáztatja, hogy elveszíti a háborút. Egy Trump által kikényszerített rossz alku még rosszabb lenne

Washington Post: Ukrajna azt kockáztatja, hogy elveszíti a háborút. Egy Trump által kikényszerített rossz alku még rosszabb lenne

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Az idegsejtek fontos titkát tárták fel magyar kutatók

Az idegsejtek fontos titkát tárták fel magyar kutatók

Havi 80 000 forint a ChatGPT legdrágább csomagja, de Sam Altman szerint ez túl kevés

Havi 80 000 forint a ChatGPT legdrágább csomagja, de Sam Altman szerint ez túl kevés

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről

A címlapról ajánljuk